Irodalmi Szemle, 1965
1965/6 - HAGYOMÁNY - Szeberényi Zoltán: Emlékezés a húsz éves HÍD-ra
hetetlen forrásértékű Jegyzetek zárja (Dallos István munkája), mely az antológia-sorozatban szereplő írók legfontosabb életrajzi és bibliográfiai adatait tartalmazza. A II. kötet A „Híd“ alapkoncepciójának, a világnézeti különbségeket negligáló „kulturális egységfronténak jegyében született az antológiasorozat II. kötete is, mely az Elszármazott írók megkülönböztető címet viseli. Az előszóban leszögezett célja szerint azokat az írókat kívánta felsorakoztatni, „akiket szület ésük, életük vagy élményeik kötnek“ Szlovákiához. Be nem vallott, de kézenfekvő célja pedig minél gazdagabbnak bemutatni a „Hegyország“-ból elszármazottak irodalmát, s ezzel közvetett magyarázatát adni annak, hogy miért nincs kiemelkedő képviselője, kiemelkedő alkotása a szlovákiai magyar irodalomnak. Az ötlet azonban, mely önmagában is vitatható, nem vált be. A felsorakoztatott „nagy“ nevek (pl. Schöpflin Aladár, Márai Sándor, Bányai Kornél, Komlós Aladár, Pe- terdi Andor, Cs. Szabó László és mások) többnyire írói rangjukhoz nem méltó színvonalú írással szerepelnek. Mindössze Kassák Lajos: Menekülők és Szép Ernő: Lopni című elbeszélése, valamint Reményi József érdekes eszmefuttatása nem kelt csalódást. A kötet legnagyobb fogyatékossága azonban a „tiszta kultúra égiszének“ téveszméje mellett a válogatási elv, a belső logika teljes hiánya. A III. kötet Az egész antológia-sorozat legjelentősebbje, egyúttal a kiadói vállalkozás legértékesebb eredménye a III. kötet, mely az általa alig ismert cseh és szlovák irodalom legjobb értékeit mutatja be a szlovákiai magyar olvasó- közönségnek hazai műfordítók tolmácsolásában. A kötet színvonalát, sikerét a szerkesztők lelkes munkája mellett Szalatnai Rezső, mint társszerkesztő és irodalmi szakértő biztosította. Kezdeményezésük időszerűségét csupán fontossága múlja felül. Régen esedékes esemény volt ez a szlovákiai magyar irodalmi életben. Tevékenységük jelentőségének és súlyának a szerkesztők is tudatában voltak: „Ez a szellemi hídverés — írták az előszóban — nyílt állásfoglalás a magyar—csehszlovák kulturális közeledés mellett, annak a meggyőződésnek a jegyében, hogy a kultúra kincseinek kicserélése csak pezsgést jelenthet mindkét irodalom életében. Szükségszerűségét kétségtelenné teszi az, hogy sorsközösségben és egymás mellett élő kultúrnemzeteknek kölcsönösen meg kell ismerniök egymást.“ A kötetet Szalatnai Rezső érdekes tanulmánya vezeti be, melyben vázlatos képet rajzol a cseh és a szlovák irodalomról. Két pontban foglalja össze az antológia küldetését: 1. bemutatni a hazai magyar műfordítókat, 2. felvonultatni a magyar olvasóközönség előtt az általa alig ismert cseh és szlovák irodalom legjobb értékeit. Ez a kettős cél már eleve meghatározta az antológia színvonalát, s filo— lógiailag pontosabb, de művészileg jóval gyengébb fordításokat tartalmaz előzményénél, Anton Straka ismert antológiájánál. A kötet összeállítói szemmel láthatóan arra törekedtek, hogy a „modern“-nek nevezett kor költőit és prózaíróit mutassák be, de nem felejtkeztek el a XIX. század néhány kiválóságáról sem (Machar, Jirásek, Sova). Szerkesztői elveikben az előző kötetek gyakorlatához igazodtak, bár e kötet összeállítása sokkal szakszerűbb az előzőknél. Itt is váltja egymást líra és próza, s a műfajokon belül alfabetikus sorrendben következnek az írók minden rangsorolás nélkül. A lírai anyag a leggazdagabb. 15 cseh költő 39 és 20 szlovák költő 35 versét foglalták össze. Ezek közül csupán Petr Bezruč, O. Brezina, J. Vrchlický és J. Wolker, ill. E. B. Lukáč és Laco Novomeský szerepel kettőnél több verssel. Túlságosan sok az „egy versű“ költő, ami mozaikszerűvé teszi az egész kötetet. Nem beszélve arról, hogy a legnehezebb szerkesztői feladat, kiválasztani egy költői életműből a leginkább jellemző verset, mely érzékeltetni tudja a szóbanforgó lírikus értékeit és sajátosságait. E kötet szerkesztőinek sem sikerült mindig a választás, különösen Neruda, I. Gall, Fraňo Kráľ, V. Roy esetében, mert ezek sokkal jelentősebb és egészen más irányú érdeklődésű költők, mint ahogy az a kötetből kitűnik. Nižňánsky, Poničan és Rázus költészetét elfogadhatóan, Petr Bezruč, Jiŕi Wolker és Jaroslav Vrchlický jelentőségét jól reprezentálják a közölt versek. Véleményünk szerint Rubín, Beniak, Hlbina és Javor szerepeltetése azonban indokolatlan olyan antológiában, ahonnét K. Biebl, St. K. Neumann, J. Horejši kimaradt. A próza bemutatása gyengébben sikerült, mint a líráé, amely minden vázlatossága ellenére is átfogó képet nyújt a két nép költészetéről. A kevesebb számú prózaíró szerepeltetését az indokolja, hogy ebben a korban (különösen a cseheknél) a líra volt a legfejlettebb. A kötet 8 cseh és 13 szlovák prózaírót vonultat fel. Legnagyobb fogyatékos-
