Irodalmi Szemle, 1965
1965/6 - JÓKAI NAPOK 1965 - Gál Sándor: Láz és rontás
Gál Sándor láz és rontás íme földaraboltad magad De a kíntól már soha nem menekülsz Vagy mint a növények Karcsún ívelön Huszénhét évesen S húnyt pilláid mögött Fehér koporsók úsznak 1. Lesújtott villám ikerkorbácsa ért engem Nem zárkózhatok többé magamba fehérarcú félelmeimmel Az esők szép emléke átsuhog még ember-valómon De nincs már hiába keresem elvesztett tegnapi csókom Ős éjszakából ide értem ebbe a szuper-világba S belevakulok a túlnagy világosságba Füstbe illatba koromba ezer-ágú létbe Örök-csavargóként mindig visszatérve Mint aki nem emlékszik milyen szavakat mondott tegnap Mint aki nem tudja, hogyan múlik el felette egy nap Mint aki nem érti miért hal meg egy mondat — — Láttam egy lányt véres homlokkal elhagyta a szeretője Láttam akkor is mikor ő hagyott el engem Kicsi volt barna ment lassan a szélben Az út közepén mint akinek már semmi se számít Ment lassan tűnődve háztól házig Kihűlt csillag az ember- mindenségben Ez a sorsom gerincem csontjaim Hús-valóság testem tapad rá Mai vagyok túl minden hirdetett main Ember rontó törvényekbe zárva Dülöngök nyomorult-sárgán nyúzottan Twist-vonaglások és beatles-sörények mellett Mondjátok hogyan képzelitek hogyan képzelitek ti a szerelmet Rajzolom a betűket büntelen szavakat ölök Sötét áradat zuhog bennem tüdőmben füst hörög Rostjaim pattognak fogaim elvesznek És még azt se tudom hogy hova temetnek Egy asszonyt szeretek s néha nem tudom hogyan Vonul bennem a világ feloszlott dolgaival Hatalmas felhők úsznak a vizek felett Katonák kövek fák színes hal-pikkelyek Véglények tömlősök foszforos bogarak Ágyukból kibukott vergődő nő-hadak Jönnek jönnek és nincs alku kegyelem Ne ítélj asszony ne védj meg szerelem
