Irodalmi Szemle, 1965
1965/5 - Csanda Sándor: A csehszlovákiai magyar irodalom fejlődése 1945 után
Ebből az alkalomból azonban bizonyos eredmények bemutatása volt az elsődleges célunk, határozott értékrend vagy elmarasztalás megállapítása nélkül. E vázlatos felsorolásból is látszik, hogy valamennyi műfaj közül a líra irodalmunk legproduktívabb, legéletképesebb ága, ezért a végleges értékelést csak bizonyos idő múlva s egyedül a valóban maradandó alkotások elbírálása alapján lehet elvégezni. Líránk tematikáját és eszmeiségét tekintve azt állapíthatjuk meg, hogy kezdetben a sematikus politikai költészet uralkodott, 1956 körül túlsúlyba jut a szerelmi líra, ma pedig legjobb alkotásaiban a társadalmi küldetésű filozófiai költészet kerül előtérbe. Ha azonban fel akarjuk venni a versenyt az egyetemes líra fejlődésével — s melyik költőnkben ne élne ilyen becsvágy — meg kell szívlelni a régi figyelmeztetést: „Kevesebb verset — több költészetet“. A prózairodalofm A felszabadulás utáni széppróza fejlődése alig tér el a költészetétől. Nálunk aligha érvényes az a magyar irodalom egészére jellemző szabály, hogy a líra fejlődése lényegesen megelőzte a prózáét; főként azért, mert míg lírikusaink szinte kivétel nélkül fiatalok, kezdők voltak, prózaíróink közül idősebbek, irodalmi múlttal rendelkezők is maradtak itt a nehéz évek után, mint például Egri Viktor, Szabó Béla s a később aktivizálódó Dávid Teréz. A szépprózában kétségkívül Egrié a vezető szerep, aki páratlan vitalitással, közvetlenül a „jégtörő február“ után aktivizálódott, szinte minden évben új alkotással jelentkezett rendkívül változatos témakörökből írt epikájával és drámáival. Egri mellett rövidesen feltűntek irodalmunk első korszakának további képviselői is: Szabó Béla, az Érett szegénység költője, Fábry Zoltán, a szocialista emberség és erkölcs hirdetője, Sas Andor irodalomtörténész és mások. Az újraéledés és újrakezdés elsősorban Egri Viktor nevéhez fűződik, aki szlovák fordításban már 1948-ban kiadta egy régebben megalapozott drámáját, a Gedeon-házat, melynek középpontjában egy osztályjellegűre színezett családi konfliktus áll. Erről a műről az olvasó közönség és a kritika akkor alig vett tudomást, míg agitációs párbeszédei, az Üj Szó-ban 1950-ben folytatásokban Fremund Richard: Találkozás Évával, 1955
