Irodalmi Szemle, 1965
1965/5 - Csanda Sándor: A csehszlovákiai magyar irodalom fejlődése 1945 után
Cfanda Sándor a csehszlovákiai magyar irodalom fejlődése 1945 után A költészet. Amint köztudomású, felszabadulás utáni szocialista költészetünk nem fejlődhetett 1945 és 1948 között, mert ebben az időben a szlovákiai magyar nemzetiséget — s főként az értelmiséget — diszkriminációs intézkedések sújtották. Igaz, a magyar dolgozók fokozatos egyenjogúsítását elindító 1948-as forradalmi változás összefügg a felszabadulás adta lehetőségekkel, ezért, ha az első hazai magyar verskötet csak 1952-ben jelenhetett is meg, új költészetünk társadalmi- politikai alapjának fejlődését 1945-től számíthatjuk. A régebbi szépírók közül Egri Viktor már 1948-ban aktivizálódott, az új írónemzedék ajkán pedig a legéletképesebb, leggyorsabban reagáló műfaj, a líra szólalt meg először. Egyes mai fiatal költők, akik ekkor még nem vettek részt irodalmi életünkben, gyakran felvetik a kérdést: hogyan lehetett olyan sematikusan, olyan fenntartás nélkül lelkesedni ebben a korban? Erre egy másik kérdéssel is válaszolhatnánk: milyen fiatal az, akit nehéz megpróbáltatásoktól megszabadulva, az új világrend építésének kezdetén nem ragad el a romantikus, neofita buzgósággal is párosuló lelkesedés ? A tapasztaltabbak, az idősebb írók bizonyára nem tudtak volna ilyen feltétlenül hódolni az újnak, de azok nagyrészt távol voltak a mi irodalmi életünktől, vagy hallgattak. Ha az 1949—50-ben születő lapjaink első évfolyamait forgatjuk, láthatjuk, hogy kezdetben verscsecsemők születtek: kezdő költőink első irodalmi próbálkozásai esztétikai szempontból természetszerűen kezdetlegesek voltak. Születő új irodalmunk bölcsőjénél Dénes György, Gály Olga, Gyurcsó István, valamivel később pedig Bábi, Ozsvald, Veres János, Szőke József álltak (Egri Viktor bábáskodott), s ez akkor is történelmi érdem, ha egyikük-másikuk megrekedt a fejlődésben vagy -már a kezdetnél sem volt igazi költői Ígéret. A szocialista építés lendülete hozta létre az új szlovákiai magyar lírát minden hibájával együtt, s eredendő hibája nem a -politikai szemlélet egyoldalúsága, hanem egyes költőink továbbfejlődésének korlátai és a szükséges önképzés hiányai voltak. Ezzel nem akarjuk mentegetni a politikai és társadalmi élet dogmatikus, kultikus hibáit sem, hiszen ezek összefüggtek a kulturális élettel s gyakran közös gyökerüek voltak, tehát költészetünk kezdetei csak az akkori történelmi helyzet alapján lehet tárgyilagosan értékelni. A tehetség azonban előbb-utóbb kitűnik a sematikus költészetből; írószövetségi vitáinkon Bábi lírájának már 1953-ban megkülönböztetett jelentőséget tulajdonítottunk, s 1954 elején, a Három fiatal költő jelentkezésekor a legsablonosabb recenziók is első- a sorban Ozsvaldban és Veres Jánosban látnak költői tehetséget. Az értékek^ elismerése tehát kezdetben sem hiányzott, a kritikai rostával, a provinciáiig^ színvonal elleni küzdelemmel azonban kezdettől fogva nehézségek támadtak; Ws a probléma a megkésett indulástól fogva máig is kíséri líránkat, s nem számqf -z dott fel azzal, hogy ma már nem jelennek meg traktordübörgést vagy dicsőítő versek, mert a sablon nemcsak politikai jellegű lehet.
