Irodalmi Szemle, 1965

1965/4 - FIGYELŐ - Ladislav Mňačko: Szaggatott fehér vonal (Bábi Tibor fordítása)

•— Nem mondhattam meg.

— Gyere ide, ülj az ágyam szélére. Nevetséges vagy, Péter. Olyan nevetségesek vagytok néha...

— Hiszen Roger jó barát, elvtárs, cimbora, azt mégse .tehetem meg vele, hogy elcsábítsam a feleségét, ezt nem szabad, köztünk, elvtársak között ez nem szokás, nem illik, ilyesmi köztünk megbocsáthatatlan, hiszen mi egy más, erkölcsösebb világot építünk, az elvek világát, a szeretet világát, a szeretet, az öröm, a fény, az áldozat társadalmát... ó, fütyülök rá az egészre! Hogy is lehettem olyan naiv ...

— Most vagy naiv.

— Nincs bennetek semmi szenvedély, nem ismeritek a gyönyört, a kéj örömét, nincs fantáziátok.

— Otthon örökös vitában állok egy barátommal. Az azt állítja, hogy csak a nyálkahártyák súrlódásáról van szó, semmi másról.

— És miről van szó? Mi másról?

— Azt hiszem, te is tudod.

— Roger? Roger impotens volt. Azaz nem is volt impotens, de éppen olyan. Olykor elmúlt egy hét is. Egy egész hét. Az idő pedig rohan, kár az időért. Talán vártam volna inkább? Örökké várni rá, míg egyszer éjfél előtt haza méltóztatik fáradni a gyűlésről, míg egyszer nem lesz álmos, se fáradt, se rosszkedvű. Micsoda kegy! Hiszen te láttál, ugye?

Láttam őt. Persze, hogy láttam. Tudja mutogatni magát.

— Láttalak. Olyan vagy mint a milói Vénusz.

— Na látod.

— Olybá tűnt, mintha már millió és millió szempár tapogatott volna végig.

Valamikor, Linda, én is a szememmel tapogattalak, a verandán ültem, ott nálatok Fon- tenaibleau alatt, te éppen epret szedtél a kertben, és kék karton ruha volt rajtad, Roger is kijött a verandára és észrevette, hogy bámullak, aztán azt mondta, te parázna, s ő is téged bámult, csak bámult, én meg átöleltem a vállát és nevettünk, örültünk, hogy a világon vagy, úgy éreztük, az ég ajándéka vagy, hogy a világ nélküled semmit se érne, te pedig már sehol se vagy, a világ mégis áll, még most is őrződ frisseségedet, még mindig olyan vagy, mint voltál, csak egy a különbség, de nagyon lényeges különbség ez, akkoriban egyetlen pincér, semmilyen körülmények között sem mert volna rákacsintani arra, aki a társaságodban van, csak az a kacsintás, csak ennyi a különbség, Linda, egyébként külsőleg semmi se változott, de a pincéreket azért ne becsüld le, sokat tudnak, ámbár ezt az egyet el is csábíthatod, ahányszor neked tetszik, de tudd, hogy mégse csábítod el, te Linda, már

senkit el nem csábitsz, mert ahhoz is kettő kell.

— Miért hallgatsz?

— Csak úgy. A pincérre gondolok, aki kacsintott.

— Tehetne nekem egy ...

— Két évvel ezelőtt nem kacsintott volna.

— Ez az én dolgom.

— Hisz nem szóltam semmit. De kérdeztél.

— Két évvel ezelőtt elég volt a kisujjam hegyével inteni.

— Olyan biztos vagy magadban.

— Azt akarod mondani, hogy nem?

— Nem tudom. Bizonyára. Csak az a Citroen, az bántotta a szememet.

— Hazudsz. Most hazudsz. Roger egy rendes kocsit a/kart. Ő maga kívánta.

Mit tudom én? Lehetséges, hogy Roger valóban akart egy rendes kocsit, talán épp Citroen 2 CV-t akart, bár ez nem vallott rá. Roger nem volt sznob. Normálisan öltözködött. Egy ember, aki Franciaországban normálisan öltözködik, nem kíván Citroent. A Citroen nagyon rikító kocsi.

— Roger mindig normálisan öltözött, Linda.

— Roger akarta a Citroent.

— Linda, te akartad a Citroent. Te úgy gondoltad, hogy jobban érzi magát majd az elvtársak között, ha Citroenje lesz. Tulajdonképpen nem is az ő kedvéért akartad, te a magad kedvéért akartad azt a Citroent. Azt akartad mondani vele, látjátok, én Vanderbilt vagyok, vörös Vanderbilt lány, bámuljatok meg, csodálkozzatok, hogy szakítottam a saját osztályommal, egy 2 CV-n kocsizom! S mindenki csak mosolygott, ugye, Linda. Mindenki tudta, hogy a papa megvette neked azt a kastélyt Fontenaibleau alatt. Csakhogy mindenki tudta azt is, hogyan végzed majd. Már sok elődöd volt, nem vagy sem az első, sem az utolsó.

— Ez nem igaz.

— Ez az igazság, Linda. Vagy mit gondoltál? Mit gondoltál, mikor Roger Párizsba utazott, s mi akkor éjszaka kettesben maradtunk és wiskyt ittunk egy kék vignetás üvegből? Hogy nem akarom, nem tehetem, hogy Roger a barátom, és elvtársak között ilyesmit nem illik megtenni? Minden úgy volt, ahogy lennie kellett, ugye, Linda? Az éjszaka megérett, s ha volt valami, aminek nem kellett volna lenni, akkor az a Citroen CV 2 volt, az a ronda kocsi, amit úgy kínálgatnak, hogy egy hangverseny zongorát kocsikáztatnak benne végig a párizsi utcákon. Hiába, Linda, a Jaguár az Jaguár.

Az utolsó pillanatban sikerült lebuknom a pohár előtt, amit hozzám akart vágni.

— Állat vagy. Tudod-e? A legutolsó, nyálkás állat vagy. Egy pondró vagy. Az vagy.