Irodalmi Szemle, 1965

1965/4 - HAGYOMÁNY - Sas Andor: Egy reformkorbeli pozsonyi magyar újságíró portréja

Fejletlen belpolitikai nyilvánosság szükségszerűen kapcsolatos kezdetleges igényű külpolitikai híréhséggel. Hogy a század legelején milyen gyorsasággal értek a hírek Pozsonyba, az kitűnik a Pressburger Zeitung 1811. évi március 26-i számából, amely kiemelt szedéssel hozza az olvasó tudomására, hogy Napoleon fia és Ferenc császár unokája Párizsban megszületett. Március 20-án reggel 9 órakor jött világra a római király, ennek híre ugyanaznap délután 1 órakor Strassburgba ért, innen 4 napra volt szükség, hogy tudomást szerezzenek róla Béosbem, aihol már március 24-én délelőtt jelentették a lapok s a hír Pozsonyban 48 órával később jelenik meg az újságokban.

Pozsony, mint a Hírnök megjelenésének és szerkesztésének helye, csaknem ugyanazokat az előnyöket nyújtotta, mint Bécs. Pozsonyban a külföldi lapokhoz hamarabb hozzá lehetett jutni, mint Pesten, s így ennek újságjait mindig meg lehetett előzni friss hírekkel. Viszont az új hírlap mégis csak belföldön jelent meg. Bizonyos szellemi felelősség vállalását jelentette a lapkiadás abban a városban, ahol Bél Mátyás, Korabinszky Mátyás, Révai Miklós, sőt Csokonai Vitéz Mihály is dolgoztak mint szerkesztők.

Bármilyen megítélésben is részesül Orosz József politikai állásfoglalása, annyi kétségtelen, hogy mint szerkesztő becsülettel megállta helyét, és a sajtónak magasabb színvonalra való emelését munkálta.

A Hírnök nemcsak az egyhasábosan nyomott egykori Magyar Hírmondóhoz képest, hanem az egykorú pozsonyi német és latin újsághoz (az utóbbi 1837-foen szűnik meg) viszonyítva is haladást jelent. Pontosan olyan tipográfiai külsővel jelenik meg, mint amilyent Széchenyi 1835-ben a pesti Jelenkor számára ajánlott: nagy ívrét alakban, 'háromhasábos szedéssel. A Hírnök terjedelme számonként 4 oldal volt, de a négy nagy oldalon több az olvasnivaló, mint a kiskvart alakú újságok 10—12 oldalán.

Ami a híranyag közlését illeti, a szerkesztő mai nézőpontból is elismerésre méltó módon járt el, mert megjelöli, mit vesz át hazai viagy külföldi újságokból, s belföldi levelezőinek eredeti közléseit a munkatárs betűjelével, esetleg teljes nevével látja el.

A külföldi kritika terjedelemben túltengő s eleinte a lapnak legalább 2/4-ét, olykor azonban 8/9-ét tölti be. Szakrovatok nincsenek, a politikai világkrónika híranyaga az egyes országok szerint van tagolva. Később, különösen az országgyűlések idején, már rovatok állandósulnak, igy Helybeli Újdonságok, Országgyűlési Közlés, Városi Ügyek, Vegyes Közlések címmel, s a belföldi anyag már a lap

felét tölti be. Vezércikk még nincs a Hírnökben, ennek divatját majd Kossuth honosítja meg, 1841-től kezdve a Pesiti Hírlapban. A szerkesztő nevével nem találunk közleményt.

A cikkírás úttörője a Hírnökben a fényes tehetségű és műveltségű, fiatalon elhúnyt Csató Pál heti folyóiratszemléjével, amely az író nevével kerül a közönség elé. Csató friss vitázó lendülettel ír, amellett fordulatosán. Látszik, hogy ismeri a francia irodalmat, s ennek könnyedsége hatott kifejezésmódjára. Vállalja a kortársak megbírálásának hálátlan feladatát, s Bajzával, Toldyval polemizálva, egyenrangú ellenfélnek mutatkozik. Nyelve tisztább és szemléletesebb, mint ezeké. Talán nehéz anyagi helyzete, talán képességeinek tudata, és meg nem érdemeltnek érzett háttérbe szorítása tette őt az Atheneum triászával szemben élessé és kíméletlenné. Meg kellene alaposan vizsgálni Pest ellen vívott pozsonyi toliharcait. Azt sejthetjük ezekből, hogy Csatóban a szépirodalomnak egy rendkívül sokat ígérő tehetsége őrlődött fel.

Csató irodalmi vitái áthullámzanak társadalmi térre is, s ezért folyóiratszemléi helyenként valóságos vezércikkekké válnak. Kétségtelen, hogy a cikkszeírűségbe lendülő egyéni újságírás első példái közé tartoznak a magyar irodalomban. A haladó kor és magasabb morál szempontjából a Csatóval toliharcokat vívó Bajzának volt igaza, de a tehetség, az írnitu- dás jogán Csatót illette meg az elsőség, amit újabban az irodalomtörténet is elismer. Egy irodalomtörténész joggal nevezi Bajza győzelmét Csató felett pyrrhusinak, abból a szempontból pedig, hogy egy kivételes tehetség kezéből kiütötte a tollat, sajnálatosnak.

A hírszolgálat megszervezésével vetekedő jelentőségű feladat volt a szóban forgó korban a hínlapírás nyelvi problémája. Minduntalan előfordult — a gazdasági, technikai és társadalmi választások gyors üteme hozta ezt ma- gával —, hogy a szerkesztőnek olyasmiről kellett írnia, amiről még aligha írtak, újságvolta miatt neim is írhattak a nagy közönség számára. A Jelenkor szerkesztőjének, Helmeczy- nek nevéhez fűződő szójáték a szavak elmet- s zéséről nem holmi elvont grammatikai idiőtöltésire vonatkozik, hanem az akkori újságirodalmi munkával, a hírlap szó szükségletével volt kapcsolatos. A magyar újságírás szókészlete a múlt század harmincas éveinek derekán bizony még eléggé frissen-hirtelené- ben gyúrtnak és keresettnek mutatkozik; mesterkélt szóképek és kifejezésdk nyüzsögnek a hírekben és cikkekben. Széchenyi 1835- bein arra kéri Helmeczyt, hogy a Jelenkor érthetőségének és olvashatóságának kedvéért mérsékelje szónyesegető és szóújító kedvét.