Irodalmi Szemle, 1965

1965/4 - Egri Viktor: Kegyetlen évek (Naplórészlet)

a jeges kútba, ahonnan kampós rúdra akasztott vederrel meríti napjában a vizet.

Mária kérte el aztán a vénasszonytól, az nagykelletlen oda is adta, és odaállt az asztalhoz, ahol Mária szabta, vagdalta az anyagot. Alig készült el a negyedével, a vénasszony kikapta kezéből az ollót és méltatlankodva kifakadt:

— Elég! Még elkoptatja az ollómat!

Mária képtelen bármit is mondani, úgy fejbe üti a banya gonoszsága. Kis manikűrollójával folytatja a 'megkezdett munkát. Mr. Scroog, Dickens Karácsonyi meséjének uzsorására gondolok. De ez a vénasszony túltesz a mesebeli fukaron, őt aligha bírná rá a karácsonyi angyal varázsa, hogy meleg kabátkával ajándékozza meg a rokon kislányát.

Még egyre a tegnap hallott híreken rágódom. A Krakkó környékén indított támadás igaz, a német adás bevallja. Ügy látszik, egész Szlovákia bekerítése a cél. Nagy győzelmet jelentene, ha északon kezükbe esne az ostravai szénmedence, és áttörnének a Dukla-hágón. Egy csapásra jóra fordulna a hegyekben ellenálló partizáncsoportok helyzete. Tudunk arról is, hogy Budapest felé közelednek. Aztán vonulnak Pozsony és Bécs felé. Számolom, alig hat hét múlva itt a karácsony. Felszabadulunk-e addigra ?

Feljegyeztem már, hogy egyre kevesebb teherrel járunik-kelünk a világban. Az igazság az, hogy hat esztendeje búcsúzunk „földi“ javainktól. Kezdődött a rádió leadásával, aztán Mária bundája jött sorra, órám letétként a Nemzeti Bankba került — ékszereink nem voltak— a kis betétnek élőbb a fele, majd a megmaradtnak újabb része veszett el húsz százalékos külön adó címén, végül a maradék. így veszett el a ház is meg a szomolányi nyári kunyhónk. A mi derék otthoni fasisztáink kitűnően megtanulták berlini mestereiktől a fosztogatás csínját-bínját, buzgón és lelkesen megszavazzák a „törvényeket“, hozzák a rendeleteket, a menetrendben nincs fennakadás és mindennek van plébánosi áldással szentesített joga, hiszen csak igazságot szolgáltatnak, amikor visszaveszik, amit a néptől raboltunk. És a hangzatos, szép szavakba öltött fosztogatás ellen senki sem emelheti fel tiltó szavát, mert aki megteszi, az bélyeges ember, zsidóbérenc, táborban a helye.

Leírhatatlan sok a háborús bűn, de mindenen túltesz a faji törvény. Beteg, őrült agyak szüleménye; bűnös, aki alkotta, hirdette és végrehajtotta, de bűnös az is, aki tűrte, ha módjában volt szót emelni ellene és nem tette. Bűnös mindenki, aki felszínre engedte a ragályt, hallgatásával hagyta elterjedni; bűnös a Vatikán is, mert nem élt tiltakozó hatalmával, noha tudta, kezdettől fogva tudta, hogy a nácizmus nagy fegyveres háborúja mellett fegyvertelen, védtelen milliókat irt ki, foglyok, partizánok tízezreit és egész fajokat, zsidókat és cigányt, a lengyel és cseh értelmiség színe-javát gyilkolja.

Ha van tiltakozó szava a bolsevizmus ellen, elítéli vallásellenes materialista világnézetét, miért nem száll szembe ezzel a gyilkos barna ragállyal, miért bátorítja hallgatásával?

Ha megélem ezt a poklot, szeretném tisztán látni azokat az erőket, amelyek éveken át a Vatikán politikáját mozgatták, szeretnék a probléma mélyére jutni, hogy megértsem: mi volt a passzivitás tulajdonképpeni oka, és ha történt valami hatástalan kísérlet, miért nem lehetett eredményesebb, mi gátolta, hogy vétójával legalább a védtelenek puszta létét mentse?

(Egyetlen szó megváltoztatása nélkül másolom ki az iskolásfüzetből ezeket a vádoló és számonkérő mondatokat, olyan nyersen és formátlanul, ahogy két évtizeddel ezelőtt fogalmazódtak. Amint korábbi jegyzeteimhez nem tettem egyetlen szépítő vagy magyarázó jelzőt, nem törekedtem drámaibbá tenni a helyzetet, hiszen nem írok sem regényt, sem drámát, csak helyzetjelentést adok naplómban — úgy érzem, meghamisítanék mindent, értelmét vesztené a vallomás, ha itt bármit is hozzá toldanék. Rolif Hochhuth Helytartó-ja