Irodalmi Szemle, 1965
1965/4 - Egri Viktor: Kegyetlen évek (Naplórészlet)
A gazda két köteg szalmát és egy kevés szénát kerített. Fekvőhelyünk puhább lett és valamivel melegebb; csak forgolódnunk nem szabad, mert minden mozdulatra húsba vág, csontig mar a fagy. Hosszúak az éjszakák és türelmünket próbára teszi, hogy a látogató, aki reggel hírt hozna, elmarad. A háromnapos „gleichshaltolt“ újság tájékoztat a hadihelyzetről, hézagosan és elferdítve; nehéz kihámozni belőle a való tényállást. Telepes rádió van egy közeli tanyán, a gazda esténként el is jár híreket hallgatni, de sok hasznunk nincs belőle, nyomban elfelejti, ami fülébe jut. Ma itt járt Stefan és Jankó is, az öccse. Mindketten mondják, hogy lent mozgolódnak a németek, híre jár, a hó végéig szedik a sátorfájukat. Jó hír ez, bár nem tudjuk, merre vezénylik el őket, kelet és dél felé, a magyar front, Budapest védelmére vetik be tartalék erőiket, vagy nyugatra, Bécs felé menetelnek, hogy az osztrák fővárost megerősítsék. Fogyóban lehet a benzinjük hogy gyalogszerrel vonul a had zöme. Jankó elújságolja, hogy az orosz offenzíva hulláma Krakkó felé tör, és ha sikerül felszabadítani a várost, a bekerítés veszedelme fenyegeti a Szlovákiában állomásozó német csapatokat. Túlságosan jó hír, nem is merem elhinni. A gazda úgy tudja, hogy tíz napnál tovább nem maradunk. A házból csak éjszaka, teljes sötétségben mozdulhatunk ki. Irtványbeliek árulásától nem kell tartanunk, ám ha idegen meglátna, futnunk kellene innen is. Napközben kisebb osztagok állandóan partizánok után kutatnak, betérnek a házakba is, keresés közben könnyen ránk bukkanhatnak. Ilyenkor keveset érnek a papírok, hiába bújok halinanadrágba és bekecsbe, a puha kezem, az arcom elárul. Eshetőség ez, de nem vált ki belőlem félelmet. Máriával megállapodtam, ha baj érne, ő nem tartozik hozzám, idegen vagyok, még csak búcsút sem szabad vennie tőlem. Valakinek közülünk át kell vészelnie ezt az időt. Eltökéltségünk valahogy elveszi zaklatottságom élét, Mária is nyugodt, noha itt nincs gondosan előkészített rejtekhely, mint a Borsóka-hegyen, ahol egy jelre eltűnhetek. Gyötrelmesebb, hogy hetek óta nincs hírünk a gyerekekről, nem is írhatunk nekik, nem küldhetünk üzenetet. Akaratlanul rám telepedik a gond, hogy újabb veszély fenyegeti őket. Nem gondolok bombázásra, ami egyformán ér mindenkit, hanem egy „jó barátunk“ jellemtelenségéből eredő bajra. Hányszor kínzom magam a gondolattal, hogy elhurcolják őket messzi ismeretlenbe, ahonnan nincs többé visszatérés. Magamban fohászt mondok — nem az istenhez, aki már régen halott bennem —, hanem a sorshoz, a végzethez, legyen hozzájuk irgalmas. Hitem régen megingott és összeomlott, még az első világháború éveiben, az isonzói fronton, a bűzös farkasvermekben és Verdun alatt, ahol halottakkal és halottak közt kellett élnem. Az emberbe vetett hitem is megfagy ebben a novemberi dériben, valamikor eszmény volt előttem a Thomas Mann-i európaiság, ma ez is megkopott, alig pislákoló remény, hogy aki, még embernek vallhatja magát, kibotorkálhat a fényre és újra megmutatkozhat. Hatodik esztendeje ég a páriaéletre ítéltek bélyege a homlokomon, menekülök vele idegen és jól ismert veszedelmek elől, hitehagyottan és borzongva, hegy nincs menekvés, mert aki védhetne és megmenthetne, még iszonyúan messze jár tőlünk. Körülzár és fogva tart az álnokság és gyűlölség, a hazugság és csalás börtöne. Kinyílik-e valaha ajtaja a szabad tiszta élet felé ? Ezer gond emészt a nap minden órájában, nincs munkám, ami elvonná figyelmemet, ez a kék borítású iskolai füzetecske, amelybe ezeket a sorokat rovom, ez nem engedi, hogy másra gondoljak. Vagy mégis? Vannak percek, ambikor váratlanul csodálatos meleg tölt él, — életek esnek vad és könyörtelen indulatok martalékául és én élek, valami érthetetlen erő életben tart, mintha feladatot tartogatna számomra. A kétség pillanatában úgy érzem, még nem értem fel a szenvedések legfelsőbb fokára, s elkerülhetetlen a vég. Miért is kerülném el, amikor jobbakat, derekabbakat, százezreket és milliókat nem kímélt ? De a kétség nyomában éled a remény: nem morzsolódhatunk fel mind, nem kerülhetünk a romok alá így balgán és jeltelenül. Ki kell jutni ebből November 12.
