Irodalmi Szemle, 1965
1965/3 - FIGYELŐ - Dušan Pokorný: DALLAS Szilfa utca 12,30 III. Ruby (befejező rész)
tőkben megszilárduljanak az amerikai politikában. Ebben a távlati értelemben álltak tehát az ultrareakciós erők a választás előtt, amit így lehetne kifejezni: most vagy soha. Erre logikusabb csak egyetlen válasz létezhet, s ebben az esetben tapasztalatilag is ez igazolódott: a szélsőséges reakció Kennedyre gyakorolt nyomásának összpontosított és nekivadult ereje arról tanúskodik, hogy az egyik döntő ütközetet indította el. Tehát: átgondolt és szélsőséges, azaz kétségbeesett kísérlet, hogy felszámolják a „kennedyzmust" az amerikai politikai életben. Az eszközök megválasztása ebből a szempontból másodlagos jelentőségű dolog: hogy a szélesre bontott politikai offen- zíva pont a dallasi merényletben és az elnök fizikai megsemmisítésébe torkollt, abban ilyen vagy amolyan mértékben a véletlennek is része lehetett. De mindez semmit nem változtat a leglényegesebb tényen: Kennedy haláláért a szélső amerikai jobboldal a felelős. Politikailag, morálisan — és ez vagy az a harccsapat az én nézetem szerint jogilag is. Igaz, hogy az eddigi források nem tesznek lehetővé egy egységes végkövetkeztetést. Egy csomó dolog nem világos még; sőt, lehetséges, hogy egy sor dolog még nagyon sokáig ismeretlen marad vagy eltitkolnak, mert még a személy szerint becsületes amerikai tényezőkben is van annyi burzsoá politikus vér, hogy meg lehessen őket győzni, hogy az igazság az Egyesült Államoknak még a legjobb esetben is túlontúl ártana. De már a ma ismert tények alapján is igen-igen valószínűtlennek tartom, hogy a dallasi gyilkosságok elszigetelt, lelki egyensúlyukból ilyen vagy olyan mértékben kibillent egyének művei lettek volna. Ruby átgondoltan gyilkolt, és minden jel arra vall, hogy egy szélesebb körű összeesküvés érdekében cselekedett. Ennek része volt nyilván Oswald is; az ő részességének mértéke persze vitás; de 'mindenképpen lehetetlennek tartom, hogy kétszer, sőt, háromszor képes lenne eltalálni egymás után a felsorolt sebességek egyikével mozgó célt. Ebből azt vonom le, hogy magában a merényletben is több tettes vett részt. Egy ilyen összeesküvés motiválása természetesen csakis politikai lehetne, és nyilván felölelne olyan elemeket is, amelyek a „texasi olajmágnások“ nézeteire jellemzők — akik azonban ebben az összefüggésben inkább mint az érdekek típusai lépnek előtérbe, és nem mint fizikai személyek. A merénylet megrázta mind Amerikát, mind a világot. Annál örvendetesebb, hogy az amerikai kormány azokban a pattanásig feszült órákban nem hagyta, hogy megzavarják Oswald életrajzának kalandor vonásai. De még ennél is jelentősebb, hogy az amerikai közvélemény sem hódolt be egy kommunista ellenes hisztériának: ellenkezőleg, azokban a kritikus pillanatokban egyenesen meglepő politikai felelősségtudatról tanúskodott. S ebben bizonyára része volt Kennedy három éven át ismételgetett felhívásainak is a realizmusra. John Fitzgerald Kennedy volt az első amerikai elnök, aki ebben az évszázadban született. Sajnos, múlttá vált még azelőtt, hogy maradéktalanul megmutathatta volna, mit ért ő jelenkor alatt. így hát ígéret maradt. 1964. július 30. (Vége.) Helyreigazítás: Lapunk februári számából sajnálatos technikai hiba miatt kimaradt a Skácel versek fordítójának: Kovács Farský Vladimír, valamint a Színházi Figyelő rovatban Monoszlóy Dezső neve.
