Irodalmi Szemle, 1965

1965/3 - FIGYELŐ - Dušan Pokorný: DALLAS Szilfa utca 12,30 III. Ruby (befejező rész)

kintélye a texasi vállalkozók között, Charles J. V. Murphy vélekedése szerint a Fortuneban „sakkal nagyobb volt, mint az amerikai vállalkozók többi csoportjában — talán az egy Chicago kivételével“ ... Abban az időben, amikor azok kommunistaellenes kedvence volt, a texasiak nemcsak hogy jelentős pénzügyi támogatásban részesítették, hanem a tisztelet és hódolat egyéb jelképeivel is elárasztották: nászajándékul egy hatezer dolláros Cadillac márkájú limuzint kapott tőlük; kezdeményezésükre írta alá Shivers kormányzó az emlékiratot, amely ezt a címet viseli: „Joe McCarthy, a vérbeli amerikai polgár, most hivatalosan texasi“; tiszteletére köztársasági vacsorát rendeztek (száz dollárt egy „tányérért“ —, a másodikat Texas történetében — és meghívták, hogy mondja el a fő beszédet a San Jacinthei csata emlékünnepén“ — ez volt a két ütközet egyike, amely Texas győzelmét hozta a Mexikó ellen folyó háborúban. (1836. április 21-én).

„Hugh Roy Cullen kijelentette, hogy „véleménye szerint McCarthy szenátor Amerika legnagyobb férfija“ ... Clint Muirchison ... tízezer dolláral járult hozzá Millard Tydings marylandi szenátor vereségéhez, és további tízezret szentelt William Benton connecticuti szenátor „likvidálására“: ugyanis mindketten Murchison barátjának, Joseph McCarthy szenátor bírálóinak igen kis számú csoportjába tartoztak a szenátusban“. így John Bainbridge. Adjuk át a szót Robert G. Sherillnek, aki ezt írta a Nation című hetilapba (1964. február 24-én): „Röviddel a Facts Forum alapítása után (tehát valamikor 1952-ben) eljött McCarthy szenátor Dallasba, és ott először Hunttal találkozott... Még ugyanabban az esztendőben H. L. Hunt szolgálatába lépett Jean Kerr kisasszony, aki akkor McCarthy titkárnője volt és később felesége lett. Abban az időben kezdett számára dolgozni McCarthy közeli barátja, Robert E. Lee is. (Lee asszony ült McCarthy későbbi esküvőjén a menyasz- szony jobboldalán.) Kerr kisasszony és Lee úr nem először dolgozott együtt. Lee, az FBI egykori ügynöke, a képviselőház pénzügyi bizottságának jogi tanácsosa volt. Akkor rukkolt ki a bizottság a „kommunistáik“ jegyzékével, amit McCarthy, Kerr kisasszony további kutatásai nyomán, a „205“ történelmi jelentőségű listájává bővített (értsd: 205 kommunista jegyzékévé, akik kormánybeosz- tásban és hivatalokban vannak — D. P.). Ugyancsak Lee és Kerr kisasszony gyűjtötte az alapokat a marylandi Millard Tydings szenátor kibuktatására ...“

Hugh Roy Cullen, Clin Murchison, H. L. Hunt és mások nagy pénzeket fektettek be a texasi

nyersolajba, spekuláltak, pénzelték McCarthyt és összebarátkoztak vele. Nem voltak egyedül. Joseph P. Kennedy szintén spekulált, nagy pénzeket fektetett be a texasi nyersolajba, összebarátkozott McCarthyval és pénzelte őt.

Ezeik tények. Bizonyára lehetne vitatkozni a mértékről: Cullen, Murchison, Hunt túlnyomóan a nyersolajba fektette be a pénzét, Kennedy apja csak részben, a dallasi és houstoni mágnások sokat tettek fel McCarthy esélyeire, a bostoni pénzember nyilván kevesebbet, stb. De mégis csak gyökeret eresztett ebben a Texasban, és a pénz- és politikai világhoz tartozott,

családi lelkésze, dr. W. A. Criswell dallasi evangélikus lelkész néhány héttel a demokrata párt 1960-as kongresszusa előtt kijelentette, hogy „egy katolikus elnök megválasztása a vallásszabadság végét jelentené az Egyesült Államokban". Hunt, folytatja a Nation 1964. február 24-i száma, kinyomtatta aztán ezt a prédikációt 200 000 röpcédulán:

Life Line elnevezésű rádióműsora (szintén H. L. Hunt pénzeli) éppen a merénylet napjának reggeli, adásában figyelmeztette az amerikaiakat, hogy amennyiben a szövetségi kormány folytatni fogja az eddigi politikát, hamarosan elnyeli a kommunizmus, „s akkor nem viselhetünk fegyvert többé, amellyel lelőhetnénk a fölöttünk uralkodókat“ (ugyanott);

vezető képviselője, az egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb (a Nation 1964. február 3-i száma nem nevezi néven), ezt mondta ügyvédjének egy héttel a merénylet után: „Nem szeretem a gyilkosságokat, de nem mondhatnám, hogy nem örülök, hogy attól a szőrös bostoni fattyútól megszabadultunk.“

Bátyja és a jog:

Az amerikai alkotmány ötödik függeléke megszabja, hogy „senki sem kényszeríthető, hogy önmaga ellen tanúskodjon“. A kihallgatott személy bármilyen kérdést elutasíthat, amennyiben kijelenti, hogy a válasz „inkriminálhatná“ őt. Csakhogy ezután már hasonló módon kell reagálnia minden, az adott pontot érintő kérdésre: nem teheti, hogy az egyik kérdésre válaszol, a másikra nem. A kihallgatás során tehát feltehetnek neki kérdéseket, amelyek valamilyen bűncselekményben vagy erkölcssértő cselekedetben való részességre utalnak, és nem marad számára más, mint gépiesen ismételni a formulát: „Tisztelettel megtagadom a választ, mert önmagam ellen tanúskodnék.“ Nem magyarázhat meg semmit, nem oszlathat el semmilyen gyanút. így természetesen azt a 'benyomást kelti, hogy min-