Irodalmi Szemle, 1965
1965/3 - Angyal Endre: Nezval fordításának néhány problémájáról
hangsúlyozza. Ezért a jambus, amely szembeszegül ezzel a hangsúlyozási törvénnyel, a legtöbb firmugoir és sok szláv nyelvben felleng- zőnek, 'mesterkéltnek hat. Nezval jól tudta, miért választja a trocheus formáját: kár, ha a magyar fordító, aki ráadásul csaik nyersfordítás alapján dolgozik, változtatni akar ezen a költői döntésen. A filológiai és poétikai igényt egyaránt kielégítő fordítás lényeges kelléke, hogy a fordító eredeti szövegek alapján dolgozzék. Tudjuk, hogy a mai gyakorlat ezzel még ellentétes, de remélni szeretnők, hogy nincs már messze az az idő, amikor az egész magyar nyelvterületen akadnak olyan írók-fordít ók, akik nemcsak a szomszédos szláv nyelveket, vagy a nagy világnyeveket, hanem például a hindi, a kinai vagy a vietnami nyelvet is legalább passzív fokon ismerik... Monoszlóy nagy előnye: jól tud csehül, s az eredeti nezvali szöveg alapján dolgozik. A filológiai igényesség alapján mérlegelve a dolgokat, a mérleg nyelve legtöbbször a költőnek is jelentős Monoszlóy oldalára billen. Monoszlóy a nezvali „poetizmus“ sajátos lírai varázsa iránt is fogékonyabb, mint a más alkatú Ga- rai. Nezval fordítása azonban nem könnyű feladat. Enzensbergier pl. ölt Nezval-fordítást közöl T-'eter Demetz, Paul Eisner és egy magát meg nem nevező műfordító tollából, de a tolmácsolás — mint például a Mésto veží (Die Stadt der Türme) esetében — nem egyszer kissé bőbeszédűvé, szósza pori tóvá válik. Aki Nezvalt fordítja, annak tömörnek kell lennie, ugyanakkor gazdag nyelvi regisztereket is meg ke!! szólaltatnia. Ehhez pedig nélkülözhetetlen az eredeti szöveg ismerete. Monoszlóy és Garai műfordítói versenyében tehát a szlovákiai magyar író akkor is nagy előnnyel indul, ha nem pusztán filológiai, hanem esztétikai szempontból vizsgáljuk munkáját. Hosszas magyairázkodás helyett mutassunk be az Edison I. részéből egy jellemző szakaszt, eredetiben és a kétféle fordításban: Nezval: Skl&néje se s mostu uvidél jsem stín sebevrahűv stín jenž padal do hlubin bylo tu však néco téžkého co pläče byl to stín a smutek hazardního hräče ŕekl jsem mu probuh pane co jste zač odvetil mi smutným hlasem nikdo hráč bylo tu však néco smutného co mlčí byl to stín jenž jako šibenice trčí stín jenž padal s mostu; vykŕikl jsem ach! ne vy nejste hráč! ne vy jste sebevrah! Sli jsme ruku v ruce oba zahránšni šli jsme ruku v ruce v otevŕeném snení za tnésto kde počínaly Košíre z dálky mávaly nám noční všjíŕe nad kiosky smutku tance alkoholu šli jsme ruku v ruce nemluvíce spolu bylo tu však néco téžkého co drtí smutek stesk a úzkost z života i smrti Odemkl jsem dvere rozžal svítiplyn veda na nocleh svúj pouliční stín ŕek’ jsem pane pro nás oba to stačí nebylo tu však už stínu po mém hráči či to byl jen prízrak nebo sebeklam? stál jsem nad svým každodenním lúžkem sám bylo tu však néco téžkého co drtí smutek stesk a úzkost z života i smrti Garai: S egy árnyat láttam a hídról lenézve öngyilkos árnya meredt föl elémbe de volt itt valami síró bú rámhajolt a játékos sötét árnya és búja volt istenem szóltam kicsoda kegyelmed senki játékos mondá s elmerengett de volt itt valami néma bú rámlesett az ö árnyéka volt bitóként fölmeredt hídról zuhant árny; s ráförmedtem: ajha! nem játékos! öngyilkos maga hallja! S mentünk kéz-kézben és két megmentett szegény ment kéz-kézben derűs révületben a vén városon túlra Košíre iránt hol éji legyezőkkel bókolt a távol a bú a tánc a szesz kioszkjai felett mentünk kéz-kézben egy árva szó sem esett de volt itt valami gyötrelmesen nehéz lét s halál szülte nagy bánat és rettegés Ajtót nyitottam fellobbant a gázláng elszállásoltam utcám éji árnyát mondván elég uram önnek s elég nekem de már játékosan árnya sem volt jelen tán öncsalás volt csak életrekeltett rém? magamban álltam únt ágyam felett én De volt itt valami gyötrelmesen nehéz lét s halál szülte nagy bánat és rettegés Monoszlóy: S hogy lehajoltam a hídról rámmeredt egy öngyilkos árny a mélység s víz felett, ám valami súlyos gyötrött mintha sírna, a hazárdjátékos árnya volt s a kínja, ráköszöntöttem, uram, ön miféle, senki, csak kártyás, rezdült szava félve, de valami néma, titkolt bú komorlott, az árny volt, mely bitó ágaként borongott, s hogy lehullt az árny feltört a jaj szava, nem játékos ön, ah, öngyilkos maga!
