Irodalmi Szemle, 1965
1965/1 - Dávid Teréz: Kádervallomás (regényrészlet)
hogy a Farkas meg a Kelemen idejárnak hozzánk. Nem is mondtam el. Igaz, hogy keréke se törtek, csak éppen két pofont adtak. Meg éppen csak egy nagy villanykörtébe bámultattak egész.éjszakán át. De hát ki lehetett bírni, legfeljebb most szemüveget viselek ... De kerékbetörésről szó sem volt. Pista szokott néha túlozni. Nem is szedtek ki belőlem semmit. Igaz, akkor nem volt béke, hanem fasizmus volt, én meg olyan fiatal voltam, éppen mint azok, akik miatt most letagadok kilenc esztendőt. Talán éppen a legszebbeket. Az ember a korral elkényelmesedik. Meg a reuma is gyötri. A lelke pedig megöregszik ... sokkal hamarabb, mint a teste. Végeredményben mindez nem is fontos. Fontos most már csak az, hogy a munkám jól végezzem a H. A. T. T.-nál, ha odakerülök és lelkiismeretesen terjesszem a hangulatot. 6. Állampolgársága (Esetleges változást is megjelölni). Hm. Ez vajon mit jelent? Meg kell jelölnöm, hogy amikor születtem, apám az Osztrák-Magyar Monarchia polgára volt? És Trianon után sokáig sehova se tartozott? Szinte hihetetlen, hogy ezek a mai fiatalok, akik minket kritizálnak, beleszületnek egy kész állampolgárságba és benne maradhatnak életük végéig. Nekem az állampolgárságot többször kellett felvennem. Fel is vettem. Jól is érzem magam abban, amit viselek, mintha csak rám szabták volna. Nem úgy, mint harmincnyolcban, amikor Pistával összekerültem. Ugyanis „München“ után úgy maradtam Itt, mint a szárazra dobott hal. Amikor harminc -kilós batyuval vittek az új határra. Én bevallom őszintén, Horthy Magyar- országára nem kívánkoztam... Kívüle éltem húsz esztendőt, kibírtam volna kívüle tovább is. Idehaza ha bántottak, védekeztem. És itt legalább tudtam követni az észjárást. Amazokét — nem tudtam ... Ezért kértem meg azután Pistát, aki egy időben sokat járkált apámhoz — mesterének emlegette — hogy a régi barátságra való tekintettel tegye meg nekem azt a szívességet és vegyen feleségül. Ahogy mondani szokták „pro forma“. Pista azt válaszolta, hogy ö nem a legmegfelelőbb káder erre a célra. Nem így mondta. Akkor még nem használtak ilyesféle kifejezéseket, hanem úgy mondta, hogy ő „megbízhatatlan elem“... Valami tévedés lesz a dologban — válaszoltam — mert én igen biztonságosan érzem magam a közelében, és ha minden megbízhatatlan elem ugyanilyen, mint ó, akkor életemben többé nem kívánkozom másfélékkel érintkezni. Nem igen sejtettem pontosan, mi rejtőzik a megnevezés alatt, csak azt éreztem,, hogy Pista a legbecsületesebb, legkedvesebb ember a földön. De azért még gondolkodnom kellett kis ideig, míg ráeszméltem arra, hogy ha Pista „pro forma“ megbízhatatlan elem, akkor igazában annál biztonságosabban megfelel nekem. Közöltem is vele rögtön elhatározásomat. Azt mondtam, hogy a pokolba is követem, ha elfogad feleségnek és hogy olyan látszat-házasságnak igazán nincs sok értelme, amikor az embernek van is férje, meg nincs is. De ha igazán megelégszik velem, sírig hű hitvese leszek. Pista szó nélkül a karjaiba szorított és megcsókolt. Ebben maradtunk. Persze, akkor még egyikünk sem tudta, hogy a sírig vezető út olyan rövid és viszontagságos. Lakás hiány miatt az esküvőnél egyelőre nem jutottunk tovább. Én ott laktam a Blau Piroska fodrászüzletében, hátul a kis kamrában, ahol a fölösleges lomot tartottuk, meg az olyan szükséges holmikat, melyek a kuncsaft szeme elé nem kívánkoztak, azért kénytelen kelletlen, úgy éltünk eleinte, mint akik csak titokban szerethetik egymást. Házasságlevelünkkel zsebünkben, sétaterek árnyékában, elsötétített mozipáholyok mélyén, rosszul világított mellékutcákban váltottunk forró csókokat és biztosítottuk egymást múlhatatlan nagy szerelmünkről. Lakóhelyünk maradt, mint volt. Pistának egy tömeglakás, nekem a lomtárkamra, de azért boldogok voltunk és gazdagok, abban a reménységben, hogy a súlyos problémánk egyszer mégis csak megoldódik. Ki merte volna gondolni, hogy a mi dolgunkkal egyben a világ dolgának is meg kell oldódnia. S hogy a mi dolgunk tulajdonképpen nem is a mi dolgunk, hanem a történelemé ... Bár, ha eszünkbe is jutott volna, akkor se hiszünk el ilyen nagy marhaságot. Azután meg a jövőt akkor még egymás tekintetéből olvastuk ki, és azon keresztül semmi sem volt olyan fekete, mint a valóságban. Mindenesetre ezzel a házassággal megoldódott állampolgársági hovatartózandó- ságom és én ismét megbízható, hű leánya lettem annak az országnak, melynek terű
