Irodalmi Szemle, 1965

1965/2 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Monoszlóy Dezső: Pillantás a komáromi híd mellől a brooklyni hídra

íróságokban edződött Marcójától mindéin bizonnyal igen messze esnek ezeik a tulajdonságok. Ereje egyszerűségének komorságából, nem pedig a Turner által alakított figura pátoszából ered.

Utoljára hagytam a szereposztás legnagyobb tévedését, Zakál Gyula Rodolphojának értékelését. Itt azután bármennyire is erőlködünk, nem látunk egyebet, mint egy csetlő-botló suta kamasz figurát, aki a tetejében még súlyos beszédhibával is küszködik. Miller különös szép fiúja, aki nemcsak Katiherinát bűvöli el, éneikével, tréfáival és közvetlenségével az egyszerű kikötő munkásokat is meghódítja, s akit Eddie férficsókkal akar megbélyegezni, hogy lányos külsejét az abnormalitás szféráiba taszítsa, ennek a Rodolphonalk a helyén Zakál Gyula kínos igyekezete ágál. Annak idején a Manón Lescaut egyik groteszk jelenetében mulatni is tudtunk rajta, itt ebben a szerepben elszomorít.

Visszatérve az előadás egészére, a darab üteme fokról fokra emelkedik. Ez, figyelembe véve Miller drámaépítési koncepcióját, párhuzamosnak tekinthető. Bár az első részben (ez Millernél is kissé vontatott) nem ártana némi felgyorsulás.

A díszletek és kosztümtervek (Iván Štepán munkája) tetszettek és Tarics László aláfestő

zenéje is jól illeszkedett a drámai mondanivalóhoz.

Valamit még magáról a darab választásról: helyesnek tartom, hogy a Komáromi Területi Színház olyan jelentős drámaírót szólaltat meg színpadán, mint Arthur Miller, mégis úgy érzem, jobb lett volna a Szálemi boszorkányok bemutatása, nemcsak azért, mert ez Arthur Miller jelentősebb darabja, hanem elsősorban azért, mert a Szálemi boszorkányok mondanivalója valahogy általánosabb s egyszerre időszerűbb is. Ma, amikor a Bratislavai Nemzeti Színház Peter Karvaš Nagy parókájával idézi a boszorkány pereket, igen rárímelt volna Arthur Miller más korszakból vett, de máig riasztó drámájának mondanivalója.

Összefoglalva az eddig elmondottakat: Örültünk a rendező pszichológiai találékonyságának, Bugár Béla, Lengyel Ilona és részben Budiás Ida alakításának, sajnáltuk és elgondolkoztatott, hogy néhány szereposztási hiba ezúttal is zavarta a bemutató teljes sikerét. Ügy gondolom, a bajok gyökere valahol színházi utánpótlásunk kérdésében leledzik. Komoly gond ez és törődnünk kell vele. Törődnünk kell vele annak a reményében, hogy a komáromi híd mellől is eredményesen ívelhessen ne csak Miller brooklyni hídja, de jövendő drámák és előadások kultúránkat tartó traverzei.

Frans Masereel: Fametszet