Irodalmi Szemle, 1965

1965/2 - FIGYELŐ - A Szlovákiai Írószövetség magyar csoportjának 1964. novemberi ülésén elhangzott beszámolói (Turczel Laljos, Koncsol László, Dobos László)

A regényirodalom ezévi fejlődésében örvendetes jelenség, hogy a legváltozatosabb zsánerek vannak benne képviselve.

Egri Viktor regénye, a „Boldogok szigete“, a polgári regény eszközeivel megírt történelemábrazolás. Egri egy régebben megírt történetét dolgozta át, tárgya az 1919- es polgári forradalom, a Tanácsköztársaság és az intervenció korszaka, mindez egy vidéki polgárcsalád élete köré bonyolítva. A család rajza önmagában véve érdekes, a -két háború körüli évtizedek lélektani ábrázolásának módszerével íródott, az egzal- tált nő és a határozott cselekvésre képtelen férfi fojtott tragédiája megkapó, de a regénynek van egy lényeges szerkezeti hibája, az, hogy éppen ez a család áll a cselekmény központjában, életük eseménytelensége lefékezi a történés ütemét, s a forradalmi idők mozgalmassága a regény perifériájára szorul ki. Ezért hat fárasztón az asszony rajza, és torkollik a Mikó család állandó szerepeltetése öncélú pszicholőgizá- lásba, és a társadalom egy zárt köréről, egy gondosan körülhatárolt és a maga különösségében nagyon egyedi polgári rétegének életéről kapunk csak benne híradást.

Szőke József „katicabogara“ annyira időszerű témát dolgoz fel, hogy ha a szereplők valóban élnének, életkörülményeikben aligha következett volna be a megírás napjai óta eltelt időben lényegesebb változás. Szőke, az újságíró, tapasztalatait egy én-formában megírt naplószerű regényben dolgozta fel. A könyv a Kelet-Szlovákiai Vasmű építőiről szól, egy alapos szociológiai felmérés művészi igényű összegezésének is megfelelne, annyira friss, és annyi időszerű kérdést felvet. Sokezer ember dolgozik egy aránylag szűk területen összezsúfolva, az ország minden sarkából, a legváltozatosabb eltekörülmények közül özönlenek ide a munkások, s elhatározásukat a kenyérkereseten túl szintén a legváltozatosabb indokok motiválják. Szőke egy lány sorsának néhány hónapos szeletét ragadja ki, naplót irat az elképzelt lánnyal, és végigvezeti az olvasót Kaitica vergődésem, viszontagságain. Szőke számtalan érdekes problémát felvet, olvasmányos, jó stílussal megírt munka, csupán azt sajnáljuk, hogy a kérdéseket csak reflexiószerűen veti fel, s ha a könyvben élettényekként jelennek is meg, nem dolgozza bele őket szervesen a cselekménybe. Sajnos, nem is dolgozhatta, mert a mű formája napló, s ami kívül esik a lány közvetlen sorsán, az csak futó megfigyelés lehet,- az ő szemén, tudatán átszűrve. Pedig ezzel az életismerettel, több fáradság és az aktualitáson túlmutató művészi igényesség árán egy széles társadalmi bázisra épülő, több szállal szőtt regény is születhetett volna. Ebben az értelemben minősíthetnénk Szőke „Katicabogár“-át elszalasztott lehetőségnek.

Ordódy Katalin már ezt a nehezebb utat járja, gyárról, a komáromi hajógyárról írt regényt, erről szól a „Dunáról fúj a szél“. Olvasmányos, könnyed stílusban megírt munka, fő erénye, hogy nem sematikus eszközökkel nyúl ehhez a nagyon kényes, nagyon kiírt témához, s taláin épp ezért, tudatosan állította be a cselekmény fókuszába az újító Vida Kálmánt és családját, s általa a műszaki értelmiség gyári és egyéni gondjait. Ordódy könyve a regény könnyű zsanérét képviseli, s az írónő által kitűzött célt valószínűleg el is éri. Adva vannak a problémák, a konfliktusok, és — a regény zsáneréből adódóan — adva vannak a megoldások. A merev, komolykodó sémák után erre is szükség van, a feloldás, a művészi felszabadulás egyik lehetséges útja ez. Lehet, hogy az első lépések után Ordódy a következőket is megteszi, és mélyebb dolgokat is tesz majd az olvasók asztalára.

Szabó Béla groteszk szatirikus regénye, az „Ebek lázadása“, az elmúlt esztendő egyik legérdekesebb kísérlete. Szabó egy sokszor megírt témához, a fasizmus ábrázolásához nyúl benne, mint már annyiszor azelőtt, és kiváló ötlettel, a fasizmus álla— tiassáyát kihangsúlyozandó, az állatok, az ebek társadalmába helyezte a cselekményt, s ez nagyszerű alkalmat nyújt neki arra, hogy az embertelenségről kimondja mindazt, ami eddig kimondhatatlan, volt számára: aljasságát, erkölcstelenségét, demagógiáját, önmagát is pusztító, őrült szuggesztivitását. Két ponton azonban kisiklott a regény: az emberek szerepeltetésének módjával és az időpont megválasztásával az emberi társadalom eseményeinek visszfénye lett a kutyák világa, s így kiáltó, mesterkélt az emberek és az ebek világa között kialakított párhuzam. A másik hiba a cselekménybe csúszott be, s ez a lényegesebb. Szabó Béla ugyanis a történet csomópontjait az ebek gyűléseibe helyezi, s bár ez sincs híján bizonyos célzatosságnak, mert az ebmozgalom konspirációs jellegét kívánja hangsúlyozni, mégis vontatott, unalmas, nem elég pergő és cselekményes a mű. A regény azonban így is felfigyeltető, bátor kísérlete felszabadulás utáni irodalmunknak.