Irodalmi Szemle, 1965

1965/2 - Peter Karvaš: Az emberekről és a munkáról

olvasó most azt gondolhatja, és szükségszerűen azt is gondolja: uramisten, már megint ilyen notórikusan közismert dolgokat adnak tudtomra, mindez már itt jön ki a könyökömön ...

A kapitalizmus (hogy a közismert sémát ismételjem) a rá jellemző embertelen módon óriási nyomással kényszeríti a munka minőségét: legfőbb eszköze a félelem. Az eladásra kerülő gyártmány nem azért olyan jó minőségű, mert előállítója vagy eladója a társadalom javát akarja szolgálni, minőségét a kon- kurrencia kényszeríti ki: ha rosszabb lesz a gyártmány, nem hozza meg a kívánt hasznot, nem éri el a gazdasági vállalkozás fő célját. A munkafolyamat is a lappangó félelem légkörében zajlik le: ha hiba történik, ha valami oknál fogva csökken a gyártmány minősége, a munkás, a szakember, az alkalmazott elveszti állását, épp ezért minden figyelmét összepontosítva nagymértékben vállalja a felelősséget a gyártmány jó minőségéért.

Ennek következtében állandósul a munkához való igényes viszony: az elsőrendű képesítéssel rendelkező szakember „nem enged ki a keze alól“ rossz minőségű munkát: mert mindez becsületkérdés és presztízskérdés számára — jóhíre rendkívüli társadalmi értéket, pótolhatatlan befektetést jelent; csökkenti számára a munkanélküliség veszedelmét, versenyképessé teszi, ugyanakkor tiszteletet, megbecsülést és megelégedést nyújt neki. Tehát komoly pszichológiai és erkölcsi tényezők is léteznek, de ezeket nem lehet elválasztani a mindenek felett érvényesülő gazdasági nyomástól: az invesztortól az elárusítóig, a feltalálótól a kifutóig mindenki számára fontos, mit szól majd a dugóhúzóra várakozó vevő, ha nem lesz megelégedve, mindnyájuk kenyerét közvetlen veszedelem fenyegeti. Egyikük se mondhatja, hogy számára ez a körülmény nem fontos, mert magát és családját is kitenné a veszedelemnek. Tehát nemcsak a kapitalista „adok-veszek“ viszonyról van szó, mely a két fél között jön létre, mégpedig aközött, aki a munkát „adja“ és aki „elvállalja“, de a dolgok hallgatag és automatikusan érvényesülő hatalmáról az emberek felett; a jó minőséget lényegében zsarolással csikarják ki, a munkának azért van olyan jó minősége, mert a különféle típusú félelmek mechanizmusa biztosítja.

A szocializmus, mint tudjuk, az anyagi javak termelőjét megszabadította a félelemtől és az állásvesztés veszedelmétől, az emberhez való életjogát nem kell megváltani véres verejtékkel vagy mértéktelen áldozattal, az ember természetes igénye lett. A munka jó minőségét kikényszerítő nyomást más tényezőkre kellett alapozni, röviden és sematikusan szólva, az elsődleges gazdasági tényezők mellett előtérbe kellett helyezni azokat a morális-politikai tényezőket, amelyek a kapitalizmusban éles ellentmondásba kerülnek a profit egyeduralmával, de a szocializmusban épp ellenkezőleg, kezdeményező és alkotó erőkké kellett válniuk. Kifejlődtek a munkaerők szocializmusra mozgósító, és csak a szocializmusban elképzelhető formái: a szocialista munkaverseny, a kötelezettségvállalások különböző formái, a szocialista munkabrigádok mozgalma; az új szempontok pedig fokozottabb mértékben érvényesítik a dolgozók anyagi érdekeltségének elvét.

Am elég az alapvető oktatásból. A gazdasági kérdések és az ember problematikája ebben a tekintetben nincs ellentmondásban, nem tagadják egymást, egy bonyolult kérdés-komplexum rengeteg összefüggéssel és kölcsönös érintkező ponttal összefűzött, de különböző két lehetőségét alkotják. Ha a gazdasági kérdések szakmai részét tartanánk szem előtt, elsősorban is konkréten meg kellene vizsgálni, hogy a nem kis mértékű morális-politikai kezdeményes ellenére miért van mégis annyi gazdasági problémánk — ám ez a vizsgálódás épp most megy végbe, mégpedig széles szakmai fronton. Minthogy bennünket épp a haladó ember érdekel e bonyolult fejlődési folyamat közepette, azaz a mozgás állapotában leiedző érzés- és gondolatvilága, ezt az egyszerű kérdést tesszük fel: mi történik vele tulajdonképpen, ha millió és millió korona értékű selejtet gyárt? Hogyan történt, hogy az ember felszabadítása és a szocializmus győzelme után a profit elembertelenítő terrorját nem tudtuk pótolni más, emberi és humánus, de ugyanolyan hatásos erővel, mely méltó a szocializmushoz, és arányban van a szocializmus fölényével a kapitalizmussal