Irodalmi Szemle, 1965

1965/10 - FIGYELŐ - Karol Tomiš: Az elmúlt év magyar prózai alkotásai

révén elég lehetőséget talál arra, hogy kortársait keményen emlékeztesse: az emberie- sedési folyamat az utóbbi két-három évezredben sok tekintetben keveset haladt előre. Mert vajon van-e alapvető különbség a rabszolgák és az ókori társadalom más kivetettjeinek

— akiket rettenetes halál várt a gályákon vagy a római birodalom föld alatti malmaiban

— embertelen helyzete és a hitleri vagy bérijei haláltáborokban — a huszadik század és a „modern“ társadalom legszégyenteljesebb intézményeiben — sínylődő emberek rabszolgasorsa között? Nincs-e ma is elég tisztelője Molochnak és Mammonnak? Vajon a világ hatalmasai ma mindig helyesen használják fel hatalmukat? Vajon kiveszett-e már az emberből a brutalitás, az ölés vágya; ma nem törekednek-e minden akadály ellenére gazdagságra, dicsőségre és hatalomra? Ezek és hasonló kérdések ötlenek fel önkéntelenül is az emberben Lehocky Teréz könyvének olvasása közben.

Az író behatóan ismeri a történelmi materializmust és a marxista történettudomány eredményeit. Érezhető ez abból, amit mond, és abból, ahogy ezt mondja az ábrázolt korról. Nem elégszik meg csupán a történelmi sémával, sem a tézisek, tételek illusztrálásával. Élő, valódi, pszichológiailag jól megrajzolt, húsból és vérből való, vággyal és szenvedéllyel teli alakokat alkot, melyekben nem szorul háttérbe az erotika. Hőseinek életsorsa bonyolult, telve váratlan fordulatokkal, maguk pedig apró örömöket és nagy szenvedéseket élnek át. Az író különösen a valóság és az emberi természet árnyoldalaira figyel fel.

A feldolgozott anyag sokoldalú ismerete lehetővé teszi az írónak, hogy meggyőzően, plasztikusan és telt színekkel rajzolja meg a környezetet, és ragadja meg a történelmi atmoszférát. Nem eredménytelen az a törekvése, hogy az embert a korba, a fő társadalmi összefüggésekbe és gazdasági viszonyok közé helyezve ábrázolja. Ezt a szándékot egészében jól valósítja meg a szűk keret ellenére is, amelyet az elbeszélés méretei engednek, mert tud tömöríteni és bánni a részletekkel. Helyenként ugyan a feldolgozott tényekkel nem teremt megfelelő epikai teret, nem tudja a tényeket szervesen beilleszteni a mű felépítésébe, s ilyenkor ezek illusztratíven hatnak. Lehocky Teréz prózájában zavar néha, hogy nem mértéktartó, egyes tartalmi és stilisztikai elemeket túlzottan használ. Prózájának erőssége a nyelvezete és stílusa. Lehocky Teréz azok közé a kevesek közé tartozik, akik a nyelvet biztosan használják írói szándékuk megvalósítására. Az író nyelve itt

nagyon fontos stílusalkotó tényező, amely segít megteremteni a kor képét és atmoszféráját.

Az idősebb írónemzedék az elmúlt évben két vaskos regénnyel jelentkezett a próza terén. Mindkét mű szerzőjének az volt a közös szándéka, hogy nagyot és összetettet alkosson, s művészi igénnyel oldja meg a kitűzött feladatokat, de a megvalósítással mindketten jelentős mértékben adósak maradtak.

Egri Viktor „Megmondom mindenkinek“ című regénye (1964) egyes korábban alkotott regényei és drámái témájának és problémáinak szintéziskísérlete, bizonyos új elemekkel gazdagítva. Újdonság itt, hogy az író egyes szám első személyben ír. A történetet mint a regény főhősének saját életéről — az ifjú nemzedék okulására — írt krónikáját beszéli el.

Egri a mai fejlődésnek a végső fokáról — melynek eredménye a szlovákok és magyarok testvéri együttélése a mai szocialista társadalomban — visszapillant az elmúlt néhány évtizedre, hogy Takács Ferenc megható sorsán keresztül mutassa be népének sorsát. Takács alakja tele van tragikus tapasztalatokkal és magát legyőzni akarással. Életének egyes szakaszait művészileg erősen és szug- gesztíven rajzolja meg az író.

Sajnos, ilyen művészien ható rész kevés van a regényben. Csak sajnálni lehet, hogy az író nem találta meg a megfelelőbb módszert az anyag feldolgozásához. A mii művészi színvonal és feldolgozási mód tekintetében nem egységes. Élethű, művészileg tökéletesen feldolgozott, érzelmileg és esztétikailag jól ható részek váltakoznak olyan nagyobb részekkel, sőt egész fejezetekkel, amelyek azt a hatást keltik, mintha a krónikát író Takács elsajátította volna az ötvenes évek első felében dívó sematikus regények minden hibáját.

A regény alapvető hibája az, hogy a történelmi tények és események kívül maradnak a mű cselekményén, az író ezeket csak krónikái feljegyzések formájában reprodukálja és kommentálja mint a főhős fejtegetéseit. Emellett ezek a tények már túlságosan ismertek, még az új nemzedék előtt is, melynek Egri hőse a krónikát írja, tehát ezeknek a tényeknek az információs értéke sokszor csekély. Az író nagyon gyakran megelégszik e tényeknek csupán a publicisztikai kommentálásával, mely nemegyszer csak meztelen tézis és tartalmatlan frázis. Természetesen ezek a részek nem kötik le az olvasó figyelmét.

A szépirodalmi jellegű betétek színvonala sem egyforma. Ezek között is találunk sok vázlatos, kifejezéstelen, lapos részt. Egyes kiötlött helyzetek, könnyen és egyszerűen