Irodalmi Szemle, 1965

1965/10 - VENDÉGEINK - Stanislaw Wilczek: A lengyel irodalom ma és holnap

leslaw Prus „Bábu“ című regénye. A pozitivisták a romanticizmus irányzatának hátat fordítva, elhatárolták magukat a hazaszolgálat addigi, a történelem dialektikája által kialakított módjától is. A kor költőjének, Adam Asnyknak a jelszava: „Az élőkkel kell haladni“

— a jövőbe vetett hitet egy kicsit másként fejezte ki. Az „ifjú lengyelek“ kora a XIX. és XX. század fordulóján látszólag elfordul a lengyel irodalom alapvető fejlődési irányától, s mintha ezt sugalmazta volna a Stanislaw Przybyszewski által felvetett jelszó: „művészet a művészetért“. Tény, hogy abban az időben sok játékos és tartalom nélküli művészkedő költői mű született, de az is igaz, hogy ez mintegy reakció volt arra az eltúlzott uti- litarizmusra, amely nemegyszer egyenlőség- jelet tett a publicisztika és a szépirodalom közé, holott az utóbbi mégiscsak művészetet jelent. E viták közepette áll össze egy kitűnő festő, költő és drámaíró, Stanislav Wyspianski műve, akinek drámái, különösen a „Vidáman“, lencseként gyűjtik magukba a nemzet s az emberiség akkori problémáit. Prózában az 1950-ben Nobel-díjat kapott Henryk Sien- kiewicz, s a „Parasztok“ szerzője, a szintén Nobel-díjas (1925) Wladislaw Reymont jeleskedtek.

Ebben az időben nőtt fel és alkotott a lengyel próza titánja, Stefan Žeromski, akit az irodalomkritikusok „telhetetlen szívnek“ neveztek. A „Hontalanok“ szerzője felszaggatta a nemzeti sebeket, leleplezte a mítoszokat, így akarva felrázni a társadalmat a nemzeti és társadalmi szabadság rezignációjából. A két háború közötti években (1918—39), mikor Lengyelország 150 éves rabság után elnyerte függetlenségét, az irodalmat idősebb nemzedékbeli írók (Žeromski, Reymont) alkották, de feltűntek már azok az új írók és költők is, akik alkotásaikkal a jelenkori irodalom arculatának kialakulásán dolgoztak, mint pl. Julian Tuwin, Wfadislav Broniewski, Maria Dabrow- ska, hogy csak néhányat említsek. Ha teljességre nem is törekszem, meg kell említenem a baloldali írók csoportjának irodalmi tevékenységét. Ide tartoztak pl. Wanda Wasilew- ska, León Kruczkowski s mások, akik életükkel s művükkel egyaránt az uralkodó burzsoá ideológia ellen harcoltak. A lengyel irodalomnak ezt a fejezetét a hitleri Németország 1939-es támadása zárta le.

Egy latin szállóige szerint ugyan „Inter arma silent musae“, de a lengyel irodalom a megszállás nehéz feltételei között sem hallgatott el. Sok író, mint pl. Wladyslaw Broniewski, fegyverre váltotta a tollat, sokan Hitler kínzókamráiban pusztultak el (említsünk meg legalább egyet közülük, a kitűnő költőt s a francia irodalom nagyszerű fordítóját: Tadeusz Boy-Zelenskit); mások vagy konspirációkban vettek részt, (hazafias verseiket illegális folyóiratok és sajtótermékek oldalain jelentetve meg), vagy emigrációban dolgoztak, mint pl. Julian Tuwim. A kor lengyel irodalmának jellemző vonása a fasiszta támadóval

folytatott háborúban való elkötelezettség, politikai hovatartozásra és csoportosulásokra való tekintet nélkül.

Az 1925-ös év új korszakot jelent a lengyel állam történetében az emberi tevékenység minden területén, beleszámítva az ideológiát is. Az irodalom megtalálta az általános fejlődés természetes feltételeit, az emberiség és nemzet szolgálatának ideális (magától értetődően nem utilitáris) lehetőségeit. Az első periódusban — a költészetben éppúgy, mint a prózában s a drámairodalomban — a háborús tematika dominál. Visszaemlékezések születnek, az írók a frontra s a koncentrációs táborokra emlékeznek, összetett emberi problémákat s erkölcsi értékeket analizálnak. A jelenségek sűrűjéből emeljünk ki kettőt: Nal- kowska „Medáliák“-ját és Kruczkowski „Né- metek“-jeit. A „Medáliák“ formai szempontból a riport határát súrolja. A szerző a hitleristák lengyelországi kegyetlenkedéseiről ad képet, elkerülve közben az érzelmi kommentálást. Könyvében felveti a humanista író alapvető kérdését: hogyan történhetett ez? Az emberiség történelmében nincs ehhez fogható gaztett, s civilizált, sok esetben főiskolát végzett emberek, „tudósok“ követték el. A „Medáliák“ nemcsak dokumentum, hanem az első kísérlet az emberiség hitének újrafogalmazására. Kruczkowski a ,,Németek“-ben egy nagy tudós családjának példáján a németek bonyolult lelkivilágát illusztrálja. A drámában a szavak mögött ott van a kérdés: ki hát a felelős a háborúban történtekért?

Valamivel később a háborús téma mellett megjelennek a jelenről és jövőről szóló versek, poémák, regények és drámák is. Kezdetben az ország újjáépítése, az adminisztráció újraszervezése, a politikai hatalom konszolidálása volt a fő téma. Az ennek a témának szentelt művek özöne látott napvilágot, ma „termelési irodalomnak“ nevezzük őket. Ilyenek például Tadeusz Konwicki „Építés közben“, Jan Wil- czek „A 16. szám termel" című művei. Nem állták ki az idő próbáját, s ma már nagyobb részt csak egy kor dokumentumai. Abban az időben a költők is gazdasági eredményeket dokumentáltak költészetükkel, mint pl. Tadeusz Kubiak „W—Z vonal" című versében stb. Az első költői nagyságok még a háború%lőtt indultak. Wladislav Broniewski, Julian Tuwim, Konštanty Ildefons Galczynski, a prózában: María Dabrowska, León Krucakowszi, Zofii Nalkowska, hogy csak néhányat említsek. Az elmúlt húsz év során valamennyien elhunytak, s tulajdonképpen már a lengyel irodalom klasszikusai közé tartoznak. A stafétabotot tőlük többnyire azok a költők és írók vették át, akik még 1939 előtt jelentkeztek, mint Wilhelm Szewczyk, Kazimierz Brandys, Wladyslaw Machejek, Jaroslav Iwaszkiewicz és sokan mások. Jelentkezett azonban természetesen egy új nemzedék is, amely már 1945 után indult.