Irodalmi Szemle, 1964
1964/6 - FIGYELŐ - Fogarassy László: A határban a halál kaszál
dik. A főhős a régi forradalmiságát keresve maga mondja: „A hitnek, a cselekvésnek azt az elementáris forróságát, amikor, ha festettem ... ha röpcsit rajzoltam... ha földet osztottam .. . politizáltam .. . filmet rendeztem, egyik se csak önmagamért, önmagában volt nekem fontos!“ Darvas nem igazol, a felelősség alól nem ment fel senkit. Regényének szereplői hibákkal, tévedésekkel terhelt emberek, akiket az ellentmondásokban bővelkedő kor tett ilyenné. Jól ideillenek az írónak másutt mondott szavai: „Bennük csak azt a magatartást igazolhatja az idő, ha a történelemlátás olyan szintjére tudnak emelkedni, hogy a magunk részigazságait és igazságtalanságait a történelem szférájában tudjuk vizsgálni. A történelem csak a népet és a népért élő pártot igazolja.“ A Részeg eső művészi értékét mindenekelőtt a tartalom-formaegység magas színvonalú érvényesülése bizonyítja. A mű eszmeisége, valamint írójának koncepciója, látásmódja és módszere létrehozta az adekvát formát: a kötetlenebb, de szigorú tömörségü asszociatív időváltó én-regényformát. Az idő- váltás, a múlt rétegenként történő feltárása Darvasnál a belső drámaiság forrása, s ez a regényforma koncentráltságát, tömörítését eredményezi, melynek végső realizálásában szerencsésen használja fel az analitikus dráma és* film eszközeit. A tárgy, a tartalom jellege, az ábrázolás szenvedélyessége követelte meg ugyancsak, hogy a regényben az epikus-drámai és a leíró intellektuális elem egyaránt jelen legyen. A Részeg eső fogyatékosságául csupán azt róhatjuk fel, hogy van egy-két váratlanul megszakadt fonala, zavaróan hat, hogy egyes szereplők felbukkanásuk után nyomtalanul eltűnnek. Ezt sem állíthatjuk azonban egyértelműen, mivel a mű még befejezetlen. Mindent összevetve: a Részeg eső az utóbbi évek magyar regényirodalmának egyik legigényesebb alkotását, a szintézés Ígéretét jelenti. Révész Bertalan Fejezetek Prónay Pál feljegyzéseiből. Budapest 1953, Kossuth Kiadó 385 1. Szabó Ágnes és Pamlényi Ervin bevezető tanulmányával. Prónay Pál naplójegyzetei — amelyekből korábban a „Magyar Nemzet“ c. napilap is közölt szemelvényeket — nagy érdeklődést keltettek az olvasóközönség körében. Amikor utalunk az ugyanott, 1963 december 8-i számban megjelent könyvismertetésre, amely „Egy ellenforradalmár vallomásai“ címen jelent meg. Az alábbiakban a nyugatmagyarországi helyzet alakulása, szempontjából akarjuk megvilágítani, illetve néhány szerény megjegyzéssel kiegészíteni a Prónay naplót és az ahhoz csatolt figyelemreméltó bevezető tanulmányt. A Tanácsköztársaság bukása után megjelenik Dunántúlon egy fehér terrorcsapat: a hirhedt Prőnay-féle tisztiszázad, amely folyamatosan vadászzászlóaljjá bővül ki. Mivel pedig parancsnoka a nyugat-magyarországi felkelők fővezérévé is avanzsált, az 1921. évi nyugatmagyarországi felkelést tévesen és alaptalanul azonosítják Prónay személyével és sújtják damnatio memoriaeval. Pedig éppen a bandaharcok folyományaként került sor a velencei egyezmény megkötésére, amelynek eredménye nemcsak a soproni népszavazás, hanem Ólmod sopronmegyei és kilenc vasmegyei község visz- szacsatolása is volt. A nyugat-magyarországi felkelés eredetileg az ottani lakosság magyarbarát részének ellenállása gyanánt indul. Ennek a területnek a védelmét már 1919. július 20-án elhatározta a soproni munkás- és katonatanács. A megváltozott politikai helyzetben azonban az ellenállás szervezése exponált ellenforradalmi személyiségek kezébe került. Hogy hogyan és miképpen, azt sem a bevezető tanulmány, sem a közzétett naplórészietek, sem pedig a lábjegyzetek nem világítják meg kellő módon A szerkesztők többek közt kihagyták azt a részletet, amelyben Prónay azt állítja, hogy őt Thurner Mihály soproni polgármester ösztönözte a felkelés megszervezésére. Tény az, hogy a felkelőharcok 1921. augusztus 28-án kezdődtek meg, Prónay viszont csak szeptember 6-án utazott el Sopronba. Itt azonban nem sokáig maradt, hanem továbbutazott Nagyszentmihályra, ahol szeptember 8-án napiparancsban közölte a szabadcsapatokkal, hogy átveszi fölöttük a parancsnokságot. Őt tehát a szabadcsapatok parancsnokává nem A határban a halál kaszál
