Irodalmi Szemle, 1964

1964/9 - HAGYOMÁNY - Zeman László: Radnóti Miklós

gyelmezettségének ez a magja, a vers és az értelem kölcsönösen biztosítja egymást.

így valósulhat meg a beteljesülés: a Hetedik Ecloga, Levél a hitveshez, az Erőltetett menet kristálytiszta örökléte, a program megismétlése túl mindenen, a Nyolcadik Ecloga időtlenségében s a „férfifene“ meztelensége:

„az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről, az már egy messzefénylő, szabad jövő felé tör“ (Sem emlék, sem varázslat)

Az Erőltetett menet és a négy Razglednica zárótétele — emberentúli teljesség. A halál érintőjén, amikor valóban minden összetört — milyen átalakuláson esett át az ifjúkori buko- lika, az Eclogák vetített pásztorvilága az utolsó ily típusú reflexig: „Az ökrök száján véres nyál csorog" — változatlan biztonsággal fogódzik a szavak jelzésrendszerébe; a költészetbe vetett hit elképzelhetetlenül reális maximuma.

A 4. Razglednica már nem sejtelem, nem jóslat, nem megidézés, hanem maga a valóság, a tanúságtétel utolsó pontja és csúcsa. A valóság és a vers közvetlenül egybeesik, a szöveg a szövegen túl folytatódik, megsokszorozva és hitelesítve önmagát. A pontos ábrázolás a már megnevezhetetlen antíhumá- num leghatásosabb felmutatása. Saját sorsának beteljesülése — millióké az — művészi módszerben a legszükségesebbre redukálva: teljes kifejezés: látszólag szenvtelen személytelenséggel, hogy végső fokú legyen a döbbenet.

Az, amibe a lövés pillanatáig megfogódzott, szimbólumként reális tárgyilagosságában is visszatért: viharkabátjának zsebéből utolsó verseivel előkerülő szerb feliratú notesze számunkra egyben a másik beteljesedést jelképezi:

„ha kell zuhanó lángokon keresztül varázslóm át magam

de mégis visszatérek.“

Csemicky László: Sebesült partizán, olaj, 1946