Irodalmi Szemle, 1964

1964/9 - Egri Viktor: Megmondom mindenkinek (részlet egy készülő regényből)

könyvemmel, hogy anyám megőrizze, mig vége lesz a földindulásnak és hazavergődöm. Lakodalmam napján anyám említette, hogy otthon maradt néhány holmim, könyvek és fényképek, amiket a kezére bíztam. Küldött is aztán egy csomagot, de abból kimaradt ez a kis kötet, valahol elfeküdhetett a ládájában és most előkerült.

Vittem magammal, a vonatban lapozgattam és arra gondoltam, mit szólna most Tomi, vajon miféle verseket szavalna, ha élne, s együtt maradnánk meghitt kettesben. Bizonyára nagyot nézne, nagy szemeket meresztene, hogy olyan nagyot fordult a világ, velünk nem bánt kesztyűs kézzel, engem valahogy megóvott, ha rokkantan is, de megmaradtam, kikerültem ebből a világégésből és lám, most iskolába küldenek, folytassam ott, ahol gyerekkoromban abbahagytam.

Jó volt lapozgatni a könyvében, elidőzni egy-egy gondolatnál, ízlelgetni a régen hallott sejtelmesen szép szavakat; most merőben más értelmük és muzsikájuk volt, mint abban a már-már ködbevesző, feledésre ítélt, ifjúkoromban, amely nem tudott még háborúról, szenvedésről, sebekről és halálról, nem ismert gyűlöletet, és nem értette a költőt, aki valamikor régen, még a születésem előtt, amikor apám állt fegyverben, embert kiáltott az embertelenségben.

Hány éve már, hogy nem olvastam verset? Számlálom őket és elfog valami furcsa szégyenérzés. Ha most szegény Tomi itt ülne mellettem, rámemelné komoly szép szemét és megfeddne:

— Ostoba vagy, Feri! Miért fosztod meg magad attól, ami a tiéd és szebbé teszi az életedet?

Csemicky László: Munkanélküli, olaj, 1946