Irodalmi Szemle, 1964

1964/9 - Egri Viktor: Megmondom mindenkinek (részlet egy készülő regényből)

Másnap szerencsével jártam: megtudtam, hol lelem meg szüléimét, és délután meg is találtam őket egy Smida nevű cseh gazda ma­jorjában. Tágas szobát, konyhának berendez­hető kis kamrát kaptak és jóformán mindent, ami új életükhöz kellett. Anyám hamarább törődött bele a helyzetbe, noha nagy kínnal csak jéľoeszéddel értette meg magát a há­ziakkal. Váratlan látogatásom azt a hitet keltette benne, értük jöttem, íhogy hazavigyem őket, és fájt, hogy csalódást kellett okoznom. A gazda nekem is adott szállást, és reggel úgy éreztem, anyámban egy kicsit fölengedett a keserűség, nem bántja már annyira a szám- kivetettség, az otthon elvesztése. Arra nem gondoltam akkor, hogy apám miatt nem ejt egy zokszót sem, öt akarja kímélni tettetett vidámságával. Két napig maradtam náluk, s mikor haza­jöttem, Ágnes azzal fogadott, hogy a párt- bizottságról kerestek. Késő volt, az elnök lakására mentem, hogy megtudjam, mit akar­nak tőlem. Markó elvtárs, az elnök, nyájasan fogadott. — Ősszel pártiskolába mész, Takács elvtárs. Egy teljes esztendőre. Készülj fel rá. Elutazásom előtt felkerestem Markót, hogy búcsút vegyek tőle. Markó örült jöttemnek, és maga tette szóvá, amire kérni akartam. Távollétemben gondjuk lesz a családomra, ő maga intézkedik, ha Ágnes valamiben segítségemre szorulna. — Hát igaz, hogy új honpolgárral szaporod­tok? — kérdezte. — Igaz. — Szó, ami szó, ügyesen és hamar csináltad — mondta derűs képpel. Nem esett jól, hogy Markó ugyanolyan vidám pillantással mér végig, mint minden ismerősöm, aki tudja, hogy házas vagyok és Ágnes várandós. Ügy adták tudtomra, hogy ebben a férfidologban nem tartanak rokkant­nak. Pirosló képemről Markó leolvashatta, hogy zavarba ejt ez a rosszul leplezett férficinkos­ság, és azért hirtelen másra fordította a szót: — Remélem, megbékéltél már? — Rosszul hiszed, elnök elvtárs — törtem ki elkeseredetten. Markó megütközve nézett rám. — Elég időd volt mindent átgondolni. Jó­zanul és tárgyilagosan, ahogy a helyzet meg­követeli. Hirtelen elöntött a vér. Ügy éreztem, becs­telen vagyok, ha nem szállók perbe Markóval. Nem fojthattam magamba keserűségemet. — Lehetetlent kívánsz! Hogyan legyek hig­gadt, ha minden ízemmel érzem, hogy igaz­ságtalanság történt velünk. Mert azt nem tagadhatod, hogy az igazság a mi oldalunkon van. — A relatív, vélt igazság! — Én nem tudom így osztályozni. Csak azt az igazságot ismerem, amely nem sérti em­berségemet. Markó figyelmesen nézett, aztán egy elhárí­tó mozdulatot tett, mintha jelezné, hogy nem kíván vitatkozni velem. De bennem akkor már annyi keserűség gyűlt össze, hogy nem bírtam magamba fojtani. — Ha megélted volna azt, amit én, nem beszélnél vélt igazságról. De hát téged elke­rült a baj. Egyetlen hozzátartozódat nem hurcolták el, mint az enyéimet. — Ezért vagyok tárgyilagos, te meg elfo­gult. Tudhatnád, hogy így kellett lennie. Ta­nuld meg magasabb szempontból megítélni a dolgokat. — Ez az egyetlen érvetek: a magasabb szempont! — fakadtam ki türelmetlenül. — De minden magasabb szempont megköveteli, hogy erkölcsi alapja legyen. Ha .nincs, akkor baj van vele, és én nem fogadom el. — Erkölcsi alapról ne beszélj — mondta erre Markó keményen. — Miért nem? — csodálkoztam rá. — Mert elkeseredettségedben sok mindenről megfeledkezel. Elsősorban arról, hogyan bán­tak itt velünk Horthyék alatt! Folytatni akarta, talán elszámlálta volna a sérelmeket, a sebeket, amelyeket oly osto­bán és oktalanul ütöttek rajtuk, de én hevesen a szavába vágtam: — Nem feledkeztem meg róla! De azt hi­szed talán, a régi sebeket úgy kell gyógyítani, hogy újakat ütünk? Mi lesz a vége? Sem a tiétek nem hegednek be, sem a miénk! Markó most elmosolyodott, szemmellátható- an nem bántotta a hevességem. — Ebben egyet értek veled. De a vitánknak csak akkor volna értelme, ha mindenben közös nevezőre hoznánk véleményünket. Túlságosan heves vagy és elfogult. Beláthatnád, hogy a háborús károkat el kell tüntetni, jóvá kell tenni. Megint elfutotta fejemet a vér. Nem tudtam megőrizni józanságomat, ahogy Markó meg­követelte tőlem. Nem volt vele semmi szemé­lyes bajom vagy ellentétem, mégis hevesebben összeakaszkodtunk. — Azokat a háborús károkat Csehországban és morva földön nem mi okoztuk — ezért nem is tartozik ránk a jóvátétel dolga. Becsü­letesebb volna szemtől szembe kimondani: a fajotok, a nemzetiségiek bűnbe esett. Ki­szabtuk rátok a megérdemelt büntetést — viseljétek el! Egyért tíz és száz feleljen!

Next

/
Thumbnails
Contents