Irodalmi Szemle, 1964

1964/1 - DISPUTA - Tolvaj Bertalan: Gyermekirodalmunk

Az általános iskolákon szerzett tapasztalatok is azt bizonyítják, hogy az élő irodalom, alig jut el a gyermekhez, s ha el is jut, nem éppen a legszínvonalasabb. Ebben pedig elsősorban az elmúlt évek iskola- és irodalompolitikája a hibás (emlékezzünk csak az irodalmi nevelés körüli vitáikra!), meg aztán a pedagógusok is, akik mereven ragaszkodtak az eddigi sikertelen tantervhez.

Az elmúlt tanév második felében írásban megkérdeztem ötven kilencedikes tanulót néhány irodalommal kapcsolatos problémáról. A tapasztalatok nagyon elgondolkodtatok.

Arra a kérdésre, hogy szeretsz-e olvasni és miért, hat tanuló válaszolt nem-mel. Arra a kérdésre, hogy ki szerettette meg veled az olvasást, csupán öt tanuló válaszolta, hogy a tanító elvtárs vagy az iskola(!), a többi negyvenöt tanuló ilyen válaszokat adott:

— Az olvasást magamtól szerettem meg.

— Magamtól jöttem rá.

— Senki.

— Magamtól és a barátomtól.

— A szüleimtől.

— Aputól, anyutól, testvéreimtől.

— Nem tudom pontosan.

— Az olvasást Petőfi regényei(!) szerettették meg velem.

— A könyv bekezdései (bevezető részei) nem szoktak jók lenni, ezért elmegy a kedvem az olvasástól.

— Az olvasást velem édesanyám akarta megszerettetni, de én nem voltam rá hajlamos.

— Maga a könyv.

— Apu mesélt.

Arra a kérdésre, hogy kik a legkedvesebb Íróid és miért, a legtöbb szavazatot Gárdonyi Géza, Mikszáth Kálmán, Verne Gyula, Jókai Mór és Móricz Zsigmond kapta. Előfordult még Gorkij és Božena Némcová neve, és nincs tovább. Olvasási érdeklődésük tehát három-négy klasszikus íróra szűkül. Elgondolkodtató, hogy egyetlei tanuló sem akadt, akinek élő író lett volna kedvenc olvasmánya.

Arra a kérdésre, hogy Kik a legkedvesebb költőid, a tanulók túlnyomó, szinte kizárólagos többsége Petőfi, Ady és József Attila nevét említette azzal az indokolással, hogy a verseik „nagyon tetszenek“. Itt-ott megemlítették még Arany Jánost és egy tanuló Ján Bottot. Egyetlen válaszban sem szerepel élő magyar költő vagy szlovákiai magyar költő neve, sem pedig egyetlen külföldi név.

Á következő kérdés: Sorolj fel néhány csehszlovákiai magyar írót, majd: Sorolj fel néhány csehszlovákiai magyar költőt! A tanulók háromnegyed része meg se nyekkent! A többiek az első kérdésre a következő neveket írták össze: Illyés Gyula, Božena Némcová, Szőke József, Jirásek, Ján Kalinčiak, Lovicsek Béla, Török Elemér, Rácz Olivér, Fábry Zoltán, Duba Gyula, Laczkoné Kiss Ibolya, Mács József, Dávid , Teréz, Szabó Béla, Ordódy Katalin.

Ebből a felsorolásból hat nevet két tanuló írt le! Hasonló a helyzet a csehszlovákiai magyar költők ismeretével. Itt is a tanulóknak csak alig több mint egyharmada válaszolt. A „kiizzadott“ nevek: Veres János, Cselényi László, Rácz Olivér, Kulcsár Tibor, Kónya József, Dénes György, Zala József, Szőke József, Duba Gyula, Bábi Tibor, Simkó Margit, Ozsvald Árpád, Tőzsér Árpád, Csontos Vilmos, Török Elemér. A mulasztás tehát nagy.

Az élő irodalom megismertetésével, a hazai irodalom megszerettetésével, állandó figyelemmel kísérésével jóval nagyobb igyekezettel, ügybuzgalommal és felelősséggel kell foglalkoznia minden pedagógusnak, az irányító szerveknek és természetesen a Kis Építőnek is.

Kielégíti-e ezt az igényt a Kis Építő? Minden kertelés nélkül megmondhatom, hogy az 1960/61-es és a 61/62-es évfolyam távolról sem, a tavalyi évfolyam már közel jár hozzá.

Az 1960/61-es évfolyamban három név dominál: a Rényi Magdáé, Vígh Rózsáé és Jedlicska Júliáé. A többi szerző kevésbé ismert vagy anonim.

Bosszankodásra gerjesztő az évfolyam versanyaga. A huszonöt versből csak három származik számottevő csehszlovákiai magyar írótól: Török Elemér Februári köszöntője, Kónya József Édesanyámja és Dénes György Gagarín- ról szóló verse. Töröknek éppen az egyik leg- sematikusabb, legfrázisteltebb szüleménye. Kónya József verséből is fülöncsap az ilyen magyartalan sor: Higgyétek el, hogyha mondom, én anyám a legjobb asszony. Dénes Gagarin-verse sem más, mint ügyes szószedett, rutinosan ráncbaszedett röpködő szavak és sorok; már csak azért sem mond sokat a gyereknek, mert hosszú: 18 versszakos! Török az elmúlt három évben sok szép verset írt. Nem küldhetett volna be gyermeklapba azok közül ? Kónya bácsi pedig miért nem inkább prózát adott a lapnak? Dénesnek is — mint később látni fogjuk — annyi kedves gyermekverse van, hát nem tudta volna a világűr meghódítóját megéneklő zsoltárt is legalább egy kicsit rövidebbre fogni? A kisiskolás nem szereti a hosszú verset! Még a nagyiskolás sem! De még a felnőttek közül sem mindenki!

A következő évfolyam, az 1961/62-es anyaga sem jelent az élő irodalom megválogatásában és általában a lap koncepciójában semmilyen színvonalemelkedést, előrelépést, tehát haladást. A szépirodalmi jellegű próza lényegében az előző évfolyam hagyományait követi. (A jelentősebb hazai költők közül csak Dénes György szerepel a bátrak rakétájával.) így kezdődik: Prievidzán, Prievidzán felrepült a rakéta... s így végződik: Mi se tétlenkedjünk tovább, építsük fel a rakétát, köszöntsük fel jó munkával dicső pártunk kongresszusát!"

— tizenegy versszak!) Kommentárt nem fűzök hozzá, akinek van szeme a látásra, lássa!

Az utolsó évfolyam, az 1962/63-as már megnyugtatóbb eredményeket mutat. Az első