Irodalmi Szemle, 1964

1964/8 - Szalatnai Rezső: Alsósztregován

még szájhagyomány sem. Mátyás király még a világon sincs, amikor a Madá- chok már felépítik kis várkastélyukat a patak felett, s az építmény családi fészkük maradt öt századon át, 1928-ban bontják le, mikor már senkinek sem kellett. Az anyagot elhordják a parasztok, beépítik portáikba, nem vész el semmi a birtokból, a jobbágyi-örökösök kapják meg, őket illeti az ötszázéves kőhalom, a dominium ura régen halott. Tisztességgel nevelte örököseit, senkit sem küldött soha világgá. A Madáchok olyan emberek voltak, akiket olvasmányaik megnemesítettek, álmaikban zene szólt, idegeiket szelíd ösztönök uralták, s mikor kis határukon megjelentek a nagy eszmék, nem kellett Rousseau- utánzássaü leszállni a néphez, még lépcsőfoknyira sem, ott voltak a néppel a földön, egyszinten vele, nem laktak emeletesen, elbeszélgettek embereikkel.

Arról a Madách Sándorról, aki merte védelmezni, mint ügyvéd, a magyar jakobinusokat a császár démonaival szembeszállva, maradt egy feljegyzés, hogy mindenkivel kezelt, akivel találkozott. Kevélység és gőg nem hírlik róluk. Egyikük versíró volt, egy másik is költött énekeket. Rimay János, aki ugyanis Alsósztregován született, s a népi forrongás hitét, a reformációt vallotta, protestantizmusra térítette a Madáchokat. Bél Mátyásnak is diákkorában egy Madách volt az osztálytársa, a későbbi nógrádi alispán, s az iskola, amelyet látogattak, a Madáchék iskolája volt, ők tartották fenn. Mintha felismerték volna az irodalom társadalmi jelentőségét, odavették magukhoz a nem-úri fiút, a 'yiladozó tehetséget. Másutt hallgat még a humánum, Itt gyakorlat, e csendes völgyben, ahol egymás szomszédságában, azonos talajból nőve, feltűnt Balassi Bálint, aki megigézte Rimayt, s a kürtösi völgyben, amott, Mikszáth Kálmán, a mérhetetlen nógrádi nyugalom másik nagy megtestesítője. A birtok nem jelentett hatalmi berzenkedést, ez a magyar nemesség ezen a nem is vékony sávon, Pozsonytól Kassáig, ezekben a völgyekben teljesítette a mi hiányzó rétegünk, a polgárság történelmi feladatát. Befogadta, megőrizte s erjesztette, ami áramlat érte a felvilágosodáskor, emléket állítva emberségnek és érzékenységnek a társadalmi állapotok megváltoztatása iránt, az igazságkeresés érdekében.

Mi történik, ha nem veszik át az áramlatot Párizs felől? Mi történik, ha megmaradnak a monarchia más arisztokratái és nemes urai szintjén, elszigetelődnek, bezárják a kapukat, nem engedik be az új ember-eszményt s az egyenlőség hírét? Közvetlen kapcsolatuk támadt a francia írókkal. Voltaire arisztokrata írástudóink révén ízleli a tokaji borokat. Nem véletlen, hogy a jakobinus összeesküvésben ott vannak ők is, egy gróf és két grófi titkár, s a szabadkőműves páholyokban „testvériesülnek“ a demokráciával, szegény papokkal és írástudókkal, akik francia könyvekkel a hónuk alatt sietnek az esteledő Kassa és Pozsony utcáin, lámpás nélkül botorkálva, a páholy ülésére. A lámpás fényét magukban hordozzák, mint a világító bogarak a sötétben.

Ezen a tájon s ebből a talajból nőtt föl Madách Imre.

Pihenhetett volna, a nyugtalan erő nem hagyta pihenni, Ädámja volt önnön luciferi erejének. Pedig az ő anyja megváltoztatta a százados protestáns hagyományt a családban, a hideg-rideg, szűkszavú Majthényi Anna, aki tíz falut, kapott hozományul, s aranyakat hozott a szegényszagú sztregovai kastélyba. Vakbuzgó katolikus volt, s Madách Sándor nem protestált, amikor leánykérőben tüstént közölték vele, hogy hátat kell fordítania a kis hagymatornyos evangélikus templomnak, mely ott áll a Madách-kastély tőszomszédságában s ha meghúzzák a harangját, végigjárja a harangszó a kastélyt, mint a huzat, felveri a félénk lelkét, megrázza a gyávát. Pihenhetett volna a gyenge szívű fiú, csodálkozva tágranyílt szemével, de nem akart pihenni. Mi sem volt könnyebb, mint színre-szemre engedelmes jó fiúnak maradni, s belül építeni az álmokat, mint egy koráll-kastélyt, melyet ki sem sejt a víz felszínén járva. Valóban: „höl szellem van, ott a győzelem“. A kis sztregovai kastélyban átszellemülhetett. Köre, melyet megjárt, Pozsony és Pest börtöne, a csesztvei magány, hasonlatos a sztregovaihoz, Erzsiké elillanása s elejtése, a közéleti vállalás, a képviselőség, s Arany János napfényes elismerése, végül a Tragédia megjelenése, röviddel a halál ellőtt: mind külső dolog. A Tragédia itt érlelődött meg a hagyományos családi fészekben.