Irodalmi Szemle, 1964
1964/1 - DISPUTA - Dávid Teréz: Mocskos
Mocskosunk talán még ma is élne, ha közbe nem jön az a történelmi október 15-e, amelyet véres betűkkel írtak minden magyar emlékezetébe. A nap éppen úgy kelt, mint máskor. Éppen pazarul ontotta kései melegét a rozsdavörös, őszbehajló Budára, és ökörnyál úszkált a levegőben, költőkre várakozva, akik megénekeljék ... A budai polgároknak jól esett a nyugalom, a meleg napsugár, a csend, az elmaradt repülőtámadás, a bárányfelhős kék ég ... Szinte hihetővé vált előttünk, hogy az élet még csak most kezdődik. És egyszerre a derült égből csapott le a mennykő! Ezúttal rádión továbbították. — Én, Horthy Miklós, Magyarország kormányzója ... Sokan a rádióhoz szaladtak, hogy meggyőződjenek arról, valóban Pest van-e beállítva. Valóban Pest volt. — Hallották?! Vége van! — kiáltotta a lépcsőházban Aranka. És verni kezdte a vaskorongot. — Hallották?! Valóban hallották?! Ezen a rádión? Saját fülükkel? — lelkendezett az ablak előtt Császár úr. Az ember már szinte hinni sem tud benne... — Hát nem is! Nem is hihető, hogy mi egy csürhe előtt letegyük a fegyvert... Baranyai úr állott a háta mögött, tüzértiszti egyenruhában és különös fénnyel a tekintetében. — No de kérlek, — védte illúzióit Császár. — Horthy bizonyára tudja, mit csinál. — Meglátjuk! — felelte vésztjóslóan Baranyai, szalutált és sarkantyúját pengetve elcsörtetett. Akik a párbeszédet hallották, egymásra néztek. Mintha rémleni kezdett volna előttük, hogy a dolog mégsem olyan egyszerű. Baranyai úr kétségtelenül fenyegetőzött. Dehát mi jöhet még? A háborúnak vége! Ez egyszer biztos! Ehhez nem férhet kétség. Tiszta beszéd! Horthy talán csak tudja ... Nem! Úgylátszik, nem tudta! Baranyai úr jobban tudta ... Először csak a himnuszuk jött... — Ébredj magyar, az ősi föld veszélyben — harsogott a mikrofon, és estére feje tetejére állott a rend. Slosszer út futott haza elsőnek. — Aranka, jó lenne becsukni a kaput. Ki tudja, mi lesz még ebből? Meg vannak bolondulva! Aranka becsukta a kaput. Aztán Fritsche-éktől ment el valaki. — Aranka, miért csukta be a kaput?..., — kérdezte Fritschené nagyságos asszony. — Még csak nyolc óra... — Slosszer úr mondta, az ember sose tudhatja... — Akinek tiszta a lelkiismerete, annak nem kell becsuknia a kapuját! Tudja, Aranka? És Slosszer úrnak is megmondhatja. — Kérem, nagyságos asszony, akár a másik szárnyát is kinyitom. — Nem szükséges! És ne legyen szemtelen! Kitartás! Éljen Szálassy! Az utóbbi Roedl őrnagynénak szólt, aki dúdolva szaladt le az emeletről. Roedlné azért jött, hogy figyelmeztesse Arankát kötelességére. Ugyanis a szomszéd házban a házmester már ellenőrizte, hogy lakói valóban fajtiszták-e. Aranka megköszönte a figyelmeztetést, és ígéretet tett a vizsgálat lelkiismeretes végrehajtására.
