Irodalmi Szemle, 1964

1964/7 - FIGYELŐ - Révész Bertalan: Jozef Tallo — A zöld bolygó

nest úgy érzi — Javoreknek volt igaza. Beismerő vallomásával jóvátehetetlen hibát vétett: erkölcsi integritását semmisítette meg önmaga és a világ előtt. Nem tudott megbirkózni lelkiismereti dilemmájával, magára hagyatva, lelki ereje fogytán önkezével vetett véget életének, mielőtt erkölcsileg is rehabilitálhatták volna.

Ernest tragédiája módot adott az írónak egy egész sor probléma felvetésére. Peter Gal

— aki cselekvő részese, szemtanúja s egyben narrátora is a megidézett eseményeknek — így tépelődik Ernest halálhírére: „De miért vallottak az ártatlanok? Nyilvánosan, átgondoltan, szenvtelen, halálos logikával vallottak, pontosan úgy, ahogy a vádirat szólt... Kényszerítették őket! De miért? Kinek kellett ez? Minek ez? Milyen törvényszerűség rendelte, hogy Ernest belekerült ebbe a szörnyűséges örvénybe?“ Kik és mennyiben viselik a felelősséget a történtekért, az ártatlan élet kioltásáért? A barátok, akik hallgatólagosan tudomásul vették a vádakat, lelkűk mélyén kétkedve, de mégis hitelt adtak nekik? Vagy a per végrehajtói? De hiszen azok felsőbb parancsnak engedelmeskedtek. Az író Reptá- val, a volt partizánparancsnokkal mondatja el erről kialakított véleményét: „Önök csak ne hivatkozzanak kapott parancsokra, hogy parancsot hajtanak végre, olyan parancsot, a- mellyel bűnt keresnek, ahol nincs, ahol az emberek jót cselekedtek — nem szabad meghallgatni. Az olyan parancs maga is bűntett. És önök bűntényben segédkeznek.“ Igen, a végrehajtók is vétettek, még akkor is, ha

meggyőződésből tették. A legfőbb bűnösök azonban azok, akik a pereket kiagyalták, akik a személyi kultusz egészségtelen, lélekromboló légkörét megteremtették. Akik megmérgezték az emberek kapcsolatait, félelmet és rettegést terjesztettek közöttük, akik hűségre, az igaz ügy iránti odaadásra hivatkozva ellenséget kerestek a legigazabb, leghűségesebb elvtársak között. Ernest tragédiájából önként kínálkozik a végső tanulság: az igazi kommunistának mindig az igazságot kell keresnie, „igazság és kommunizmus számunkra egyazon fogalmat jelentenek“.

Egy gondolatokban gazdag élet tapasztalatainak summája ez a könyv. Megrázó, vitára késztető, elgondolkodtató olvasmány. Keserű igazságokat tár fel, mégsem lehangoló. Az író önmarcangoló tépelődései a munkáshatalom iránti hűségből fogantak. Nem öncélú szellőztetése a személyi kultusz hibáinak, hanem figyelmeztető, óva intő példa, melyből tanulni kell. Egy olyan irodalmi gyakorlat kifejlődésének állomása, mely végérvényesen visszaállította eredeti jogaiba a művész alkotó kezdeményezését, melynek nincs szüksége a társadalmi ellentmondások lakkozására, tényeinek meghamisítására vagy üres mellébeszélésére. Kár, hogy a regény előadásmódjának pátosza nincs összhangban témája természetével. A felvetett kérdések szenvtelenebb, kimértebb stílust igényeltek volna, melyben kevesebb szerep jut az érzelmességnek, s inkább a tények könyörtelen objektivitásával, a gondolatok mélységével és pontosságával igyekszik hatni.

Szeberényi Zoltán

Jozef Tallo: A zöld bolygó

Figyelemre méltó eredményként kell elkönyvelnünk, hogy az utóbbi években egyre több szlovák írót szólaltatunk meg magyarul, de az már sehogyan sem érthető, hogy olykor minőségi kritériumok nélkül választják ki az átültetendő irodalmi alkotásokat.

Megállapításunkat hűen bizonyítja Jozef Tallonak magyarul kiadott műve, „A zöld bolygó“ (Zelená planéta Zem). Ez a kisregény 1960-ban íródott, s még ugyanebben az évben kiadta a Slovenský spisovateľ. A szerzőnek ez az alkotása ugyan nem jelentéktelen, azóta azonban már több munkája napvilágot látott,

melyek főképpen az ábrázolás tekintetében előrelépést, művészi többletet jelentenek, kiforrottabb, biztosabb vonalvezetésű íróról tanúskodnak. Közülük bármelyik méltóbb lett volna íróját reprezentálni: élvezetesebb, hatásosabb és maradandóbb olvasmányt jelentett volna, mint a szóban forgó mű.

Tallo fantasztikus kisregénye (A zöld bolygó) a XXI. századba, a rendszeres bolygók közötti űrrepülés korszakába vezeti olvasóit. Cselekményét egy mindennapi kalandos történet sémája szerint szövi. Miután az ember „rendet teremtett“ a maga bolygóján, mérföl-