Irodalmi Szemle, 1964
1964/1 - DISPUTA - Fábry Zoltán: Európa elrablása
ben és figyelmeztetőn tárta a világ elé. Márai Sándort kell idéznünk. A „Sértődöttek“ második kötetében ezt olvashatjuk: „Mi van a lelkűnkben ? Kimondjam ? ... A nihil. A német betegség a nihil. Ezért akarja a háborút, a győzelem igaz hite nélkül... A nihil más, mint a halál. Veszélyesebb. A nihil az élet térfogatán belül következik be, az életre van kihatással ... A nihil a mi igazi veszedelmes fegyverünk és végzetünk... A mi utolsó, föltétien totális fegyverünk, amitől egyszerre pusztul el minden emberi rend Nyugaton s mi magunk is, akik kitermeltük, tökéletesítettük s aztán egy napon ráengedjük a művelt, az ismert világ képére... A nihil szétrág, szétrombol minden szerves rendet. Ez a mi titkunk, ezt rejtegetjük a világ és önmagunk előtt. Ez az, amit Goethe nem kiálthatott a németség arcába, mert a nevelő tudta, hogy abban a pillanatban, mikor valaki nevén szólítja egy nép végzetét, ez a végzet eleven lesz és hatni kezd... Mert a nihilben van valami kéjes lehetőség, melyet egy nép egy napon meg akar ismerni és ki akar élvezni totálisan... S egy nap átadjuk ezt a fertőzést a nyugati világnak. S ezért veszítjük majd el a háborút, melyet elkezdünk, hogy kibonthassuk a nihilt... S amikor elveszítjük a háborút, különös módon megnyerjük a magunk perét, ezt az ördögi, embertelen és alvilági pert, reászabadítjuk a világra a nihil erőit.“ A csodálat megdöbbenésével olvassuk ma e sorokat. Regény-láto- más ritkán bizonyult igazabbnak, mint itt és most Márai esetében. Márai ezzel a német világiper egyik tanúja lett. A regény vége, csattanója, mondanivalójának poénja egy táviratban összegeződik: „műveltség meghalt stop nihil él". Öt szó! öt szóban a katasztrófanihilizmus egésze! Az atombomba, az atomfasizmus spiritus rectora a német imperializmus. 1950-ben, egyik békeelőadásomban ezt mondottam: az atombomba a fasizmus öröksége, legsajátosabb gyümölcse. Fasizmus — tehát tekintetnélküliség — nélkül nincs atombomba: az utánam az özönvíz-felelőtlenséget ő dajkálta ki. Az atombomba indítója, éltetője és igazolója: Hitler, ö adta ki menlevelét, jóelőre a bűnbocsátó cédulát; ő volt az, aki az atombombát a humanizmus, az emberboldogítás körébe utalta. A Mein Kampf nem avult el, még mindig Hitler beszél: „Ami a humanizmus kérdését illeti, úgy már Moltke is odanyilatkozott, hogy háborúban a humanizmus a folyamat lerövidítésében nyilvánul meg, hogy tehát lényegében a legjobban a legkíméletlenebb harci mód felel meg." Hirosima: a német nihilizmus -láncreakciójának, fertőző voltának ijesztő szimptomája és mementója. Az atombombára már nem volt szükség, az atomtudósok lelkiismerete állj-t kiáltott, de a belé-akkumulálódott katasztrófanihilizmus — a világhatalom vagy világkatasztrófa alternatívája — szót kért és a Pentagon meg Truman jóvoltából szót is kapott. Az amerikai imperializmus ezzel a német imperializmus katasztrófa-rokona lett. A világkatasztrófa-verseny benevezettje és esélyese. A német Leó Weismantel irtózva mutat e vérrokonság, e vér-fertőzés következményeire: „Ne áltassuk magunkat: ez (Hirosima) a legborzasztóbb, ami, mint pokoli demonstráció az emberiség történetében eddig lejátszódott. Minden emberségnek szégyen és lelkiismeret nélkül való fulladása ez, merénylet a föld minden népével szemben. E nap óta a rettegés uralkodik földünkön, mint még soha az ősidők óta: egyetlen felelőtlen politikus révén, vagy egyetlen egy ember gondolatlanságából minden pillanatban elpusztítható e földön minden. Az embertelenség ezzel szalonképes lett." Az embertelenség rég szalonképes volt már. Az embertelenség most — világkatasztrófa- képes, világkatasztrófa-terhes lett. Korunk a német fasizmus jóvoltából a katasztrófanihilizmus állapotába került. A nyugat-német Pabel—Utopia—Magazin-ban (1959. 24. sz.) a 2000 évről ezt a helyzetjelentést közli: Csak rcwnok jelzik, hogy valaha könyvtárak is voltak és kultúra, de nem építik fel őket újra: „a kultúra szükséglete kiveszett az emberekből . .. Aki könyvet akar olvasni, az csak titokban teheti, mert a rendőrök minden bizonnyal az alvilági csőcselékhez sorolnák... hiszen ki másnak jutna eszébe, hogy ilyen ósdi vesszőparipa után fusson". A germán mítoszok máig való futtatása és éltetése nem volt véletlen. A kultúrát német viszonylatban csak az ő segédletükkel, feltámasztásukkal lehetett leépíteni. C. G. Jung itt fejen találja a szöget: „Wotan: a német lélek egyik alaptulajdonsága; egy irracionalis természetű lelki faktor, egy ciklon, mely a kulturális magasnyomást leszorítja és elsepri." (Aufsätzé, 13.) A katasztrófanihilizmus — az irracionalizmus és infantilizmus — legfőbb akadálya, és így első áldozata: az értelem, a kultúra. Az előző fejezetben idézett SS-Napló világosan indokol: „Nem az a baj, hogy elveszett a háború, de, hogy előtte nem pusztították el maradéktalanul a civilizációt." A kezdőponton, 1933-ban a könyvmáglya a sötétség első, riasztó tűzjeleként hatott. Az értelem bűnné alja- sult: kiirtandó „bestialitássá". Az „Intelli- genzbestie" — kifejezés önmagáért beszél. (Folytatjuk)
