Irodalmi Szemle, 1964

1964/7 - Nógrádi Sándor: A szlovákok hősi felkelése idején

A csoport az Ipolynál érte el a magyar határt. Három napig felderítést végeztettem az Ipolyon való átkelés előkészítésére. A hidakat a németek mindenütt jelentős erővel őrizték, helyenként az Ipoly mentén húzódott a nagy háború arcvonala. Megúntam a kapirgálást és siettem a salgótarjáni medencébe. Megbeszéltem a politikai biztossal, a törzsparancsnokkal és a felderítők parancsnokával, hogy harccal foglalunk el egy hidat, és úgy kelünk át az akkor bővizű Ipolyon. Lapsov, a törzsparancsnok aggályoskodott, azt javasolta, hogy a támadással várjak még egy napot; éjjel ő személyesen fogja a felderítést vezetni. Helyt adtam a javaslatának, és igaza lett neki. Harcálláspontomtól jóval északabbra, Ipolytarnóc mellett talált egy őrizetlen hidat, ami csak azért nem volt megszállva, mert a németek azt az ipolytarnóci vasútállomásról nappal belátták és éjszaka két-három percenként géppuskatűzzel pásztázták végig.

Partizán gyűlés

Amikor magyar földre tettük a lábunkat, megindultság fogott el minden magyart. Szótlanul összeölelkeztünk. Az éj sötétjében csak érezni lehetett, hogy könnybe lábadtak a szemek. Večera zászlós, a szlovák partizán meg odasúgta felderítő barátainak: „Magyarok vagytok, čo?“ Őt még külön megölel- gették.

Ehhez tudni kell a következőt. Az ipolyfronti felderítések ideje alatt az egyik tanyán, ahol éppen állomásoztunk, partizángyűlést tartottam. Előkészítettem embereimet a fő feladatra: magyar területen tömeges partizánmozgalmat szervezni, s a német hadigépezetet minden lehető módon támadni és gyengíteni. Embereim lelkesen vállalták a feladatot, számíthattam odaadásukra és fegyelmükre, hazaszeretetük fűtötte bátorságukra. A csoportomban eddig hűségesen szolgáló szlovák harcostársaimnak azt mondtam:

— Ti megtettetek kötelességteket, köszönetét mondok hűségtekért és hősies magatartásotokért; a magyar és a szlovák nép közös érdekeiért tettétek. De most magyar földre lépünk, feloldalak benneteket kötelezettségetek alól, és amennyiben szlovák földön kívánjátok folytatni a harcot, maradjatok itt, saját népetek mellett. Aki mégis velünk akar maradni, magyar földön, továbbra is szívesen látott baj társ és testvér közöttünk. — Az eredmény az lett, hogy egy szlovák sem kívánta elhagyni magyar és szovjet partizánbajtársait, akikkel a harcok során valóban testvérekként összeforrtak. így maradt nálunk mindvégig: Večera zászlós, Kubán szakaszvezető, Letkó tizedes, Fridrich és Hőnig harcosok. Közülük Honig József hősi halált halt az Abroncsos-pusztai harcokban.

Másnap este egy Mátyás nevű katonaszökevény kísért el bennünket a Bagolypusztára, a kiterjedt Barják-család gazdag birodalmába. Innen híre ment az összes környező tanyákra, hogy „hatalmas“ partizáncsapat vette birtokba a közeli romhánypusztai-karancsberényi erdőket, amelynek egy magyar alezredes a parancsnoka.

Ekkor már kezdtek hozzámcsatlakozni a tanyák fiataljai közül a legbátrabbak. A Bagoly-pusztán harcosaim száma még a negyvenet sem érte el. A gyors felszaporodás csak az azt követő napokban indult meg, amikor a bányavidékre értem. De azért mindenki úgy „tudta“ a környéken, hogy csapatom legalább hétszáz főt számlál. Az ellenség is úgy tudta; semmivel sem lehetett volna őt becsalni az erdőbe.

A Bagoly-pusztáról széles körű felderítő tevékenységet indítottam el. A salgótarjáni medence közelében voltam, tudnom kellett, mire megyek: mennyi a német és hol van, és milyen a lakosság hangulata, hol építhetném ki a bázisomat stb.

Jött Somoskő és Egyházasbást, jöttek a környék tanyáinak fiataljai. Losoncra Barják Antal levelet vitt tőlem a szeptember első napjaiban megalakult illegális Nemzeti Bizottsághoz. A levél felszólította a Nemzeti Bizottságot, hogy küldje ki egy tagját a partizánok törzséhez.