Irodalmi Szemle, 1964

1964/6 - FIGYELŐ - Révész Bertalan: Darvas József: Részeg eső

az emberről kapok, és amelyről nem ismerem el, hogy ez az ember igazi arca. Hogy ilyen arca is van, azt tudom, azt is tudom, hogy az irodalomnak minden emberarcot joga van megörökíteni. De az abszurd regény, éppen elvont szimbolizmusa következtében általános érvényű, összegező képet akar mutatni az emberről, és ebben az értelemben megállja ez a kép a valóság próbáját? Maga a filozófia a legszélesebbkörű általánosítás tudománya és minden esetben a legteljesebb igazság kimondására törekszik. Itt kell keresnünk az okát annak, hogy miért ezekkel az emberekkel és miért 1944-ben játszódik a regény. Ehhez az emberi igazsághoz (?) az embernek ehhez a megdöbbentő képéhez feltétlenül szükség volt az emberi kiszolgáltatottság és társtalan- ság gondolatköre. Mindez a mai társadalom keretei közé ágyazva nem lett volna igaz. így félig igaz és ez is eredmény.

De hol van az igazság másik fele? Ha ez a történet a személyi kultusz időszaka alatt játszódott volna le, akkor egyrészt másfajta emberekkel, más gondolatokkal és más körülmények között történik, másrészt akkor benne lenne az igazság másik fele is. Benne lenne az, ami az egzisztencialista filozófiából hiányzik, viszont a marxista ember-filozófiának kimagasló esztétikai kritériuma, az ember visszaható ereje környezetére, életkörülményeire, a társadalomra. Nemcsak az engedelmeskedő és magát alávető, de a cselekvő és életfeltételeivel szemben progresszív ember is.

Az Ötödik pecsét nem véletlenül született regény, az igény iránta megvan korunkban. Az egzisztencialista filozófia és az elidegenedés elmélete elterjedt és bizonyos értelemben divattá vált a szocialista államok társadalmaiban is. Ez pedig azt jelenti, hogy bizonyos fajta elidegenedésnek a szocialista társadalomban legalábbis mai stádiumában — is van alapja. De a szocialista ember „elidegenedése“ semmi esetre sem lehet azonos a kapitalista társadalom ember-elidegenedésével és még vésbé lehet azonos azzal a fojtogató permanens félelemmel és szorongással, amit irodal- milag Kafka művészien megragadott.

Befejezésül rátérhetek, hogy véleményem szerint, miért nem szolgálja az Ötödik pecsét teljes mértékben a szocialista társadalom új- ra-humanizálódásának folyamatát. Éppen annak a hiánya miatt, ami az alakjai filozófiájából kimaradt, szereplői félembersége miatt. A szocialista humanizmus abban különbözik elmúlt korok vagy akár a kapitalista társadalom humanizmusától, hogy aktív humanizmus. Nem passzív vétóval, de aktív cselekedetekkel tiltakozik az embertelenség ellen. S az Ötödik pecsétből a humanizmusnak ez az aktív része kimaradt.

Duba Gyula

Darvas József: Részeg eső

A magyar irodalomnak 1945 óta állandó törekvése, hogy megkíséreljen választ adni az elmúlt negyedszázad tragikus sorsfordulóinak kibogozatlan kérdéseire. Figyelmeztet: nem mehetünk addig tovább, amíg meg nem értjük, szembe nem nézünk múltunkkal, amíg le nem számolunk tévedéseinkkel és mulasztásainkkal, nem szabad feladnunk a küzdelmet, hogy azokat a viszonyokat, amelyek megteremtődtek körülöttünk, s amelyet magunk teremtettünk meg — megértsük. Ebbe a kérdésfeltevő-ok - nyomozó, önvizsgáló-tisztázó törekvés-vonulatba tartozik Darvas József: Részeg eső-je is.

Az elmúlt húsz-huszonöt év történetéről: 1944 tragikus őszéről s az ezt megelőző évtizedek eseményeiről, a törvénysértésekről, a személyi kultuszról és 1956-ról már nem egy művészi alkotás született, de a Részeg eső az első mű, amely megkísérli teljes összefüggésében feltárni a magyar nép tragikus kimenetelű történelmi sorsfordulóinak okait. Hogy

ez a kísérlet, szándék, igény valóra válik-e, majd akkor tudjuk meg, ha a mű befejezést nyer. Annyit azonban az első rész után is leszögezhetünk — hiszen elég világosan megrajzolja már eddig is a sors-vonalakat —, hogy egy-két jelentéktelen zökkenőtől eltekintve az indítás nagyszerűen sikerült.

Darvas regénye emlékeztet, azaz pontosabban: emlékezésre kényszerít. Hiszen akik részesei voltak a viharos időknek, akik ott tántorogtak a „részeg esőben“, a főhőshöz hasonlóan a megvalósítatlan szándékok, a lel— kiismeretfurdalások fájdalmát élik újra és újra. Az élet szinte nap mint nap állásfoglalásra kényszerít, s helyesen dönteni nem lehet a történtek, a tények lelkiismeretes végiggondolása nélkül.

A regény cselekménye Balla Géza festő temetésével kezdődik. E tragikus eset kiváltotta vívódás: barátjában, a főhősben, Szóláth Béla filmrendezőben az emlékek rengetegét hozza