Irodalmi Szemle, 1964
1964/6 - DISPUTA - Dobos László: Nem középiskolás fokon
magyarázunk, végrehajtunk. Az áramlás felülről lefelé történik. Ez is kell, azonban a „vétel“ és a közvetítés nem válhat lényegünkké, nem lehet egyetlen célunk és küldetésünk. Nem elégedhetünk meg csupán a vevőállomás szerepével. Szükségünk van progresszív külső hatások és impulzusok termékenyítő hatására. Fejlődésünk jelenlegi szakaszában ezt hangsúlyoznunk kell: bennünket érő hatások, a rajtunk keresztül történő áramlások elsősorban azért fontosak, hogy finomabbá tegyék, kiműveljék érzéklésünket, saját helyzetünk látására és kifejezésére. Ügy érzem, a lényeg ez: a kor szintjén kifejezni önmagunk múltját és jelenét. Hol kezdjük el ezt a vizsgálatot? Ügy vélem, helyzetünk sajátos vonásainak a tudatosításával. A pontos és találó diagnózisoknak a mi esetünkben rendkívül fontos jelentősége van. Az alulról felfelé irányuló gondolati áramlás csak itt és ezzel kezdődhet: a tényeken alapuló látleletek megfogalmazásával. Ezzel kapcsolatban néhány fontos tényre szeretnék figyelmeztetni. Életünk történelmi, szociológiai, etikai kérdései aránylag kis területen vetődnek fel. Az ellentéteknek, az összeütközéseknek nincs meg az a feszítő, fejlődést inspiráló szerepe, mint pl. a nemzetek vagy a nagy népek szellemi életében, A mi esetünkben figyelő szemmel kell vizsgálnunk a fejlődés görbéjét: lépést tartunk-e avagy lemaradunk. A fejlődés és lemaradás, illetve a hogyan tovább, számunkra napirendi kérdések. Szellemi életünk foghíjas, hiányos. A szellemi élet bizonyos területein, nem vagy csak keveset „termelünk“: (pl. természettudományok) hanem egyszerűen csak tudomásul vesszük a tényeket, konzumálunk. De éppen ilyen hézagos a humánus gondolkodás területe is. A humánus gondolkodásnak vannak olyan szférái (történelemtudomány, társadalomszociológia, társadalompszichológia, etnográfia), ahol a tudományos gondolkodás szintjéig nem érünk fel. A gondolkodás felső szintjét, az irodalom, az újságírás, a népművelési munka és pedagógiai gyakorlat helyettesíti. Ügy is mondhatnánk, hogy gondolkodásunknak csupán a középfoka van meg, a felső fok, a szellemi élet jelentős területein hiányzik. Értelmiségünk zöme már a meglévő gondolatokat magyarázza, terjeszti és alkalmazza. Másszóval: értelmiségünk (pedagógusok, népművelési funkcionáriusok) elsősorban végrehajtó értelmiség. Ugyanez a jelenség megfigyelhető más nemzetiségek életében is: nevezetesen: aránylag kicsi az alkotó értelmiség száma. így van ez a mi esetünkben is. Pl. a főiskolán tanító pedagógusok számához mérten, elenyészően jelentéktelen a tudományos kutató munkát végzőké. Népművelési munkánkban is inkább az ösztönös lelkesedés dominál. A tudományos jellegű helyzetfelmérés a legjobb esetben is csak illuzórikus igény. És a legelgondolkodtatóbb tény értelmiségünk egészéhez mérten feltűnően kicsi a művészi értelmiség száma. Az elmondottakból logikusan adódik a következtetés: ha lassú szellemi életünk belső mozgása, gondolati akkumulása, törvényszerűen megnő a kívülről jövő hatások, impulzusok szerepe. Főleg a politikai és kulturális impulzusok fontosságára gondolok. Számunkra a fejlődés létkérdése, hogy időben fel tudunk-e zárkózni a politikai és kulturális progresszivitás élvonalához vagy sem. Itt kell szóvá tennünk a középszer, az irodalmi gondolkodás átlagos színvonalának kérdését is. Gyakran találkoztunk egy gondolkodásra késztető jelenséggel: lapjainkban írunk vagy közlünk olyan dolgokat, amelyek olvasóink többsége előtt érthetetlenek. Azaz, az irodalom által megfogalmazott, vagy megfogalmazandó igények és az átlagos gondolkodás szintje között nagy a távolság. Mit kezdjünk ezzel az űrrel? Egyáltalán gondolkodtunk már azon komolyan, mit is jelent a mi esetünkben az átlag, a középszer? Az átlagos olvasó, az átlagos népművelési funkcionárius, a közepes pedagógus, az átlag fiatal stb.? Ez így első látásra népművelési vagy társadalomszociológiai kérdésnek tűnik. De irodalmunk fejlődésének is létkérdése. Hisz íróink és tegyük ide újságírónk esetében is jogos a kérdés feltevést milyen újságírásunk, irodalmunk átlaga pl. a magyar vagy a cseh publicisztikához és irodalomhoz viszonyítva? Közel tíz évig tartott, míg a szórvány jelentkezésekből a szétszórt próbálkozásokból kulturális, illetve irodalmi folyamat lett. E folyamat jelenlegi keresztmetszete szerintem ilyen: a közepes, az átlagos értékek túltengése. Nem állítom azt, hogy a mi kultúránkban minden és mindenki átlagos. Kiemelkedő személyiségeink és értékeink is vannak. Sajnos, a középszer a többséget jelenti, ezáltal pedig szellemi életünk jellegzetes vonásává válik. Az elmondottakból adódik szellemi életünk fejlődésének egyik alapvető kérdése: hogyan lehet az átlagosból, a középszerűből elsőrangú teljesítmény? Ismét a hogyan tovább kérdéséhez jutottunk. S a válasz? Mindent el kell követnünk, hogy erőteljesebbé váljon a felső szint, a csúcsok felé törés, a csúcsértékek létrehozására irányuló szándék. Nem véletlen, hogy a párt KB-nak legutóbbi határozatai