Irodalmi Szemle, 1964

1964/5 - AZ IRODALMI NEMZETKÖZISÉGRŐL - Dobos László: Gyalogolni jó

álljunk meg egy lélegzésre és a városnézés fáradtságát öblítsük le egy pohár borral. Eleinte elereszti a füle mellett. Üzleteken, kiállítási termeken sodródunk keresztül. Aztán már követelem a megállót. Keskenyke mellékutcákon kanyar- gunk, körözünk, valami jóféle borkimérést keresünk. Nincs vagy nem találunk, nem tudom. Kísérőm restellkedik is, kárpótlásul jókora fagylaltot nyom a kezembe és gyaloglunk tovább a Nyevszki-proszpekten.

Moszkva és Leningrád architektúrája között lényeges különbség van. Moszkva aránylag kevés történelmi értékű épülettel dicsekedhet és az a kevés is rend- szertelenül szétszórt a város központjában. A Kreml épület komplexuma és architektúrája ezért válik centrikussá. A sztálini korszak álklasszikus és monumentalitásra törekvő építészete legjobban talán Moszkva város képét sújtotta.

Leningrád ezzel szemben aránytalanul szerencsésebb helyzetben volt. Fejlődése gyorsütemű, egyenletes és tervszerű volt. Moszkva állandóan változik. Leningrád központi része változatlanul ugyanaz. Leningrád architektúrájára az egységes elvek alapján épített klasszikus és barokk épületcsoportok jellemzőek.

Estére holtfáradtan betámolygunk az Állami Orosz Múzeum csarnokaiba. És itt is ugyanaz a kutyafutta tempó folytatódna: ... szerencsémre a véletlen ismét összehoz vonatbeli ismerősömmel, a sebészprofesszorral és kedves kísérőjével. Lelassulunk. A vita kedvéért lassítunk valamelyest. A professzor felcsap kiállítási kalauznak. Kiismeri magát, a múlt évben több, mint egy hetet töltött e csodaszép képek társaságában. Kalauzkodása azt jelenti, hogy mindnyájunknak az ő ízléséhez kell igazodnunk. Allnék és szívnám magamba az orosz tájképfestészet utánozhatatlan remekeit, de nem lehet. „Vezetőnk“ az ikonfestészet termeibe noszogat bennünket és itt megrekedünk: „ez a legszebb, ettől szebbet nem alkottak“. Kérdez, faggat, magyaráz. Vitatkozna Igor Ivanovval, de az bólogat udvariasan, mindenben egyet ért az orvossal. Vita partner híján előadásba kezd, észre se veszem, ember gyűrű fonódik körénk. Hallgatják, nézik szenvedélyes mozdulatait, de nem értik, hisz magyarul beszél.

Az esti szórakozás lehetőségei felől faggatjuk Igor Ivanovot, az ős leningrádit. Színházat, operát és hangversenyt ajánl. „Vidulni szeretnénk“, mondja az orvos, „valami jó kávéházat, presszót, vagy kocsmát mutasson“.

„Kocsma az van, de azt nem ajánlom“, mondja restellkedve Ivanov. Azzal válunk el a professzortól, hogy este kilenckor találkozunk és keresünk egy helyet, ahol ülve el lehet költeni egy pohár vodkát. Persze ez az elhatározás is csak ígéret maradt, mert sohasem találkoztunk többé.

Engem Ivanov magukhoz invitál vacsorára. Szabódom ugyan, de mégis elfogadom a meghívást. Igazi oroszos vacsora: sonka, kolbász, vaj, kaviár, háromféle halfajta és mondanom sem kell, az elmaradhatatlan vodka. Itt éltem át az első komoly „vodkázást“. Ennek is mint minden italozásnak megvan a maga fortélya. A sorrend a fontos. Kis darab kenyér, gazdagon rakva húsfélével, utána pohár vodka. Minden pohár külön „aljazást“ kíván, így sokáig lehet bírni, magyarázták a háziak.

Búcsúzáskor, hosszasan, utcaszéltében ölelkezve válók el Igor Ivanovtól. Elkísér a busz megállóig, zuhog ránk az eső, de sebaj, nemcsak mi ázunk Leningrád városában.

Leningrádból Kijevig ismét TU-104-sel teszem meg az utat. A repülőtársaság tisztviselőnője kedvezni akart, a pilótafülke utáni kabinban biztosított nekem helyet. Ez külföldiek számára tartott hely. összevissza hatan kuporgunk a kényelmes fotelekben, egy német család és én. No meg a másodpilóta, aki oly hanyag nyugalommal szemléli a repülést, mintha egy falusi szénásszekér tetején döcögne. „Ezt is meg kell csinálni“, gondolhatja magában. Hideg van, valameny- nyien fázunk. A repülőgép orrára zúduló mínusz négyvenifokos légtömeg itt is érezhető.

Kijev kedves város. Egyöntetűen európaibb, mint Moszkva. Kijevet a háború földig rombolta, a felszabadulás után majd minden házat, szinte fundamentumaitól kellett újraépíteni. Még egyetlen városban sem láttam annyi parkot, fát és zöldet, mint Kijevben. Gyönyörű a fekvése is, akárcsak Budáé, a város nagyobbik fele a Dnyeper balpartjának lankáira borul.