Irodalmi Szemle, 1964

1964/5 - AZ IRODALMI NEMZETKÖZISÉGRŐL - Ernst Fischer: A szerelemről

zött igen kevés szó esik, amely nem azt jelenti, mintha ez nem játszana szerepet a partnerek egymásra találásában, hanem inkább azt mutatja, hogy erőszakosan háttérbe szorult ez a fiatal generációnál, miután romantikus és érzelmi világá­nak hangsúlyozottsága lefékeződött és lefojtódott. Rónáid Fletcher úgy véli „hogy a romantikus szerelem“ nem képes sikeres és boldog házasságot biztosí­tani. Bizonyára, hogy nem képes erre. De hány házasság, amelyet örökkérvényű alapokra fektettek „érzelmi túlhangsúlyozottságok“ nélkül, boldog és sikeres? Nagyapáink arra tanítottak minket, hogy az „ésszel kötött házasság“ bölcsebb, mint a „szerelmi házasság“. Ma ugyanerről akar a faital genráció meggyőzni minket és mi cseppet sem lehetünk kevésbé szkeptikusak velük szemben, mint nagyapáinkkal szemben voltunk. Minden jegesség mögül egyre jobban előtör valami elementáris, valami amit Norman Mailer tipikusnak érez: „Vágyódás a szerelem után“. Csakhogy itt a szerelem nem vágyódást jelent a másik után, hanem egyenes vágyat az apokaliptikus orgazmus után“. A jégpáncél alatt eltárgyiasodott, szélsőséges romantika vásárolható .., Kizárólag amerikai példákra hivatkoztam, mivel az Egyesült Államokban a modern kapitalista civilizációnak számos jelensége erőteljesebben mutatkozik mint máshol. Bizonyítékok hiányában is hajlandó vagyok elfogadni Geoffroy Gorer („Exploring English Charakter“) című művében közzétett megállapítást, hogy a nős angol ötven százaléka nem folytat nemi életet sem házasságkötése előtt, sem alatt más nővel mint a feleségével... Az a nagy tisztelet, amellyel a szüzesség fogalmát mindkét nem övezi Gorer szerint angol specialitás. Ezzel szemben Stuart Maclure tanulmányában „Teenage Morals“ arról értesít, hogy egy londoni kerületben lévő „Secondary Modern School“ (Modern általános iskola tizenegytől-tizennégy éves fiúk és lányok részére) fiúnövendékeinek tizenkét százaléka, lány növendékeinek huszonhat százaléka egynél több sze­méllyel folytatott viszonyt. Általában hámozatlan nyers példákkal éltem, hogy a fiatalság mindennapi viselkedését megvilágítsam, röntgenképet készítettem az úgynevezett „nor­mális eset“ kívülről nem sokat eláruló belső rétegeiről. Amikor az amerikai fiatalok gang tagjai arról beszélnek, hogy nincs idejük állandó barátnőt tartani, és sem erotikára, sem szerelemre nincs idejük, ez bizonyos mértékig a többi társadalmi rétegekre is vonatkoztatható. Az iparmágnások, politikusok atom­bomba konstruktőrök tiszteletreméltó tevékenysége persze semmiképpen sem hasonlítható a hírhedt bandatagok tevékenységéhez. De ezek a tiszteletreméltó férfiak is elismerik, hogy nincs idejük a „szív“ dolgaira. A fiatalok egy nagy csoportja azzal érvel, hogy az atomfizika, az interkontinentális rakéták, a világűr meghódításának korában, a technika, a kutatás és a tudomány egész embert követel, és éppen azért a romantikus szerelem régimódi és nevetséges. Egy férj évek múltán megfigyelte alvó feleségét. Ásítozott, bár fiatal és szép volt. Következő nap megbízta azt a céget, mellyel kereskedelmi kapcsolatot tar­tott fenn, hogy készítsenek róla egy gépi ikermást. Ez a gép aludt ettől kezdve a feleségével mialatt ő a saját munkájára összpontosította figyelmét. Egyik éjjel, felgyülemlett emberi keserűséggel, a gép kifakadt: „Tudod, ki vagyok én? Egy géppel alszol! Az asszony elmosolyodott: „Te is gép vagy?“ Ez az anekdota nemcsak a házasság intézményét feketíti be, de elsősorban hű képet ad az eltárgyiasodott emberekről. Visszatérni az ősi ártatlanságba, a pogány testi örömök ünnepének kultu­szához igen kívánatos lenne, de éppen az ezután] vágyakozásnak nyomát sem találni a hideg szexualitás modern játékaiban. És még ha valóban vissza is térne forró érzékisége, paradicsomi állapota az „eredendő bűn“ előtti időknek — az igazi szerelem még ennél is magasabb értéket jelent. Véleményem szerint a '.földi“ és az „égi“ szerelemnek összefonódása méltó az emberhez, s ez a megoldás, nem pedig az ősi állapotokhoz való visszatérés. Ha egyedül marad­nék és kinevetett konzervatívként is kellene állnom egész fiatalságunk előtt, nem hallgathatom el, hogy szerintem Helois, Werther, a varázstükörben meg­jelenő Heléna és San Severín grófnőjének szerelme legalább olyan fontos a tör­ténelem szempontjából, mint a gőzgép feltalálása vagy az atomhasadás.

Next

/
Thumbnails
Contents