Irodalmi Szemle, 1964

1964/4 - MAI LENGYEL PRÓZA - Tadeus Nowak: Madarak (Tóth Tibor fordításai)

Nem ültem le megszokott helyemre a szószék alatt. Megálltam az árnyékban a'kórus alatt. Láttam, hogy Magdus odamegy szent József fából faragott ibolya színű szobrához, leveszi nyakából a mézeskalácsszívet, és az idegen ács fakezébe teszi. És a fatemplomban minden idegen volt. Krisztus és Mária, a szandálos lábbal a faégen tipegő angyalok. Féltem a lánytól, a szentektől, akik fába dermedtek és kiléptek a fából. Ügy érzem, azért dermedtek a fába, hogy az ács kezébe rakott mézeskalácsszívet kénmadarak, vasállatok elé vessék. És azért lépnek ki onnan, hogy Magdusnak élő szívet hozzanak, melyet torkán keresztül téptek ki egy kis gida testéből, átdöftek és selyembe csomagoltak.

A lány ott térdelt az ügyetlen kézzel akácfából faragott görcsös két kéz alatt. Az apám keze volt, ahogy levette a kasza, a fejsze nyéléről, a lovak fejéről, az én fejemről. A két kéz alatt már nem az idegen lány volt. Az anyám állt ott. Ránéztem a temp.lomhajón keresztül, amelyből falándzsák és fanyilak rekesztették ki a világosságot. A nyilak átjárták anyám kezét, vállát. Az egyik megakadt a nyakában-. Anya megint sírt. Vállára fölfutott a fehér hölgymenyét. Anya felállt a térdeplőről. Odament szent Józsefhez. Kivette kezéből a mézcskalács- szívet. Nyakába akasztotta. Szerettem volna odafutni hozzá, megcsókolni a kezét, kirántani nyakából a nyilat. Még arra is hajlandó lettem volna talán, hogy hónom alá kapjam a fából faragott ácsot, keresztülrohanjak vele a templomon, keresztül a búcsún pirosban, sárgában és feketében ki a rétre, a mezőre. És táncoljak vele keresztül a réten az erdőig. Alkonyatig.

Mert Magdusa volt. Csupa nyíl, csupa fehér madár, csupa hermelin.

Tóth Tibor fordításai

Orest Dubay metszete