Irodalmi Szemle, 1964
1964/4 - MAI LENGYEL PRÓZA - Tadeus Nowak: Búcsú az álmoktól
"® s fel Ia 5 S XADEUSZ NOVVAK a fiataj lengyel Irodalom tehetséges képviselője. 1930-ban született egy Tarnow melletti faluban. Tarnowban végezte el a gimnáziumot, a krakkói Jagelló-egyetemen lengyel nyelvet és irodalmat tanult. 1953-ban jelent meg első verskötete, amelyet 1959-ig további öt verseskönyv követett Mint prózafró 1962-ben jelentkezett „Przebudzenia“ (Eszmélések) című elbeszélésgyűjteményével. Gyermekkorának emlékeit mondja el. a Dunajec menti faluban töltött fiatal életét. Egy évvel később jelent meg „Obcople- mienna Ballada“ (Idegen ballada) című könyve, amelyben egy falusi legénj és lány szerelmének történetét mondja el. Tadeusz Nowak prózáját sajátos tíraiság, baílladai hangvétel jellemzi, amely a magyar és a szlovák prózátó! sem idegen. Tadeusz Nowak búcsú az álmoktól Kezdetben csak az öregapó járt hozzám. Lassan, tótágast közeledett az ágyamhoz, két keze között mint fényezett kancsó csillogott a feje. Szemlátomást még nem szokott le arról, hogy pödörje a bajszát, de tótágast nem viselhette pödörve, így aztán fel-alá mozgatta, mint valami Visztulái harcsa. Később mások is jöttek. Hol almát, hol mézeskalácsot, hol bodzafapuskát dugtak a párnám alá. Korán reggel felébredtem, a párnám alá néztem, de nem volt ott sem alma, sem mézeskalács, sem bodzafapuska. Gyanakodva pillantottam az öcsémre. Talán tud az éjjeli látogatóimról és kicsente a párnám alól a nekem szánt ajándékokat? Mindez csak akkor tisztázódott, amikor apám egyszer részegen aranytallérokkal teli, festett ládáról álmodott. Boldog örömkiáltással ébredt fel, mindnyájunkat felzavart és ránk parancsolt, hogy keressük gyertyával a pénzesládát. A ládát természetesen nem találtuk, de a házunk pokollá változott. Apa ordítozott anyával, hogy a ládát titokban elvitte a szüleihez, és most élete végéig nyomorult koldus marad. Anya hiába bizonygatta apának, hogy részeg, hogy a ládát csak álmában látta. Attól kezdve mindennap elalvás előtt egy üdvözléggyel többet imádkoztam, hogy ne álmodjam a pénzesládáról. Attól az időtől fogva tudtam, hogy az apókám nem a mi falunkból való, hanem másik faluból jár hozzám, amelyet Álmosának hívnak. Csak azért jár a fején, mert az egész falu nem tudja, hogyan kell járni. De azontúl sem volt minden világos előttem. Mert ha az öregapó másik faluból való és abban a faluban senki sem tudja, hogyan kell járni, akkor miért jönnek hozzám és miért hoznak ajándékot? Azt biztosan tudtam, hogy nagyon ostoba bírájuk van, híres arról, hogy elrendelte, a lovakat szecska helyett csak zabbal szabad etetni. Talán kedveskedni akarnak az ajándékaikkal, hogy engem válasszanak meg bírónak? Sohasem hallottam, hogy gyerekből bíró lehetne. Még sokáig töprengtem volna rajta, ha nem rendeztek volna néhány lagzit, táncmulatságot, mert néhány falumbeli lány férjhez ment a másik faluból való legényekhez. Attól fogva a két falu között helyreállt a béke. Álmosd bírót kapott tőlünk és az álmosdi lakosok hálából a lábukon kezdtek járni, mint minden rendes ember. Magam is meggyőződhettem róla. Az apókám lábon jött hozzám azontúl és nem mozgatta a harcsabajszát, a többiek sem hoztak többé ajándékot. Helyette egész éjszaka
