Irodalmi Szemle, 1964
1964/4 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Egri Viktor: J. E. Steinbeck drámája a MATESZ színpadon
ó és egy ilyen jóeszü fickó mint te, együtt vándorolnak.“ George a maga primitív eszével is felfogja, hogy aki egyedül kóborol tanyáról tanyára, annak semmi öröme nincs az életben, egy idő múlva teljesen elvadul. Meséje a tanyáról fogható alakot ölt, amikor a nyomorék Candy meghallja és felajánlja megtakarított dollárjait. A tervbe vett társulással Candy nyomorúságos élete is értelmet kap, már nem aláz- kodó cseléd többé, nem retteg, hogy kegyelemkenyerét elveszti és kivert koldusként valahol egy útszéli árokban elpusztul, rosszabbul, mint kivénhedt kutyája. Az ábrándnak tragikusan véget vet az egereket, kiskutyákat halálra simogató Lennie szörnyű tette; megöli a Gazda fiának, Curley- nak ringyótermészetű feleségét és egyetlen barátja, George végez vele, tarkón lövi, hogy megkímélje a lincseléstől, üldözői kegyetlen bosszújától. A játéknak ez a drámai kicsengése minden álomnak örökre véget vet; a gyilkossá lett George ezentúl társtalanul él majd tovább, ugyanúgy részegre issza magát vasárnaponként, elveri heti keresetét a szomszéd városka valamely bordélyházában, mint a többiek. Fanyar vigasztalás a rokkant Candy szava: egész életén át minden héten csak dolgozott, a munkáról nincs egyetlen szép emléke, de húsz évvel ezelőtt egyszer éjszaka járt egy vörös szőnyeges házban, s a nagy, puha karosszékek, vázák, az italt kínáló sárga pincér meg egy Arline nevű lány rózsaszínű, selymes ruhája még elevenen benne él. Ebben az eszménytelen világban mindenki áldozat, a felemelkedés lehetősége nélkül él minden munkás, s maga a Gazda sem törhet ki ebből az átkozott körből. Kényszerből és félelemből munkásai hajcsárja, mert a kapitalista rend farkastörvénye ráparancsol: taposnod kell a munkást, ha felül akarsz maradni. Érdekeid ellen cselekszel, ha részvét ébred benned, a kedvüket keresnéd — nem vagy alkalmas rá, hogy másoknak parancsolj! A fia, Curley gyötrődik kis termete és felesége miatt. Az asszony hétpróbás ringyó, de ő is boldogtalan, pedig házasságával jómódú férjet, tűrhető társadalmi rangot szerzett magának a farmon. A város csábító szórakozási lehetőségeitől távol — úgy érzi — mintha börtönben élne; ábrándjai kicsinyesek, ala- csonyrendűek és halála nem vált ki különösebb részvétet a rideg, eszmények nélkül élő tanyai világban. Erőszakos halála és Lennie pusztulása szinte jelképpé válik: ebből a sivár világból nem vezet út semerre, ebbe az életbe csak belerokkanni, belepusztulni lehet. Pavol Rimský, a színház vendégrendezője, megbecsülést érdemlő munkát végez az együttessel, a színészek ösztönös tehetségét fegyelmezi, mozgáskultúráját csiszolja.* Kár, hogy nyelvi nehézségei miatt nem végezhet teljesebb munkát, nem javíthat kifogásolható beszédtechnikájukon. Lendvay Ferenc emlékezetes rendezői és nevelői munkája után Rimskýnek is érdeme van abban, hogy a színészek ösztönös játékstílusát tudatosabb szerepmegformálás váltja fel, amely mindinkább alkalmasabbá teszi őket igényesebb feladatokra, nagyobb elmélyülést és intellektust követelő szerepek eljátszására. Ha Rimský rendezői munkájával ezúttal nem érthetünk mindenben egyet, azt elsősorban annak rovására írjuk, hogy Steinbeck helyenkénti naturalizmusát tompítás helyett túlságosan aláhúzza. Érthetetlen ez a túlzásba eső naturalizmus annál is inkább, mert Rimskýnek van érzéke a lírához, helyesen érzékeltetni tudja a játék alapvető hangulatát és munkájában nem sikked el a dráma eszmei mondanivalója. A szerző rendezői utasításaiban olvassuk, hogy a munkások szállásán az ágyfejeknc'l egy-egy nagy és lármás ébresztőóra ketyej veszettül. De miért kell ma ilyen idejét múlta rendezői utasításhoz szolgaian ragaszkodni? A nézőtér első soraiban ülőket kínosan zavarja ez az állandó „veszett“ ketyegés, viszont megértené funkcióját, hogy a múló időt jelzi, a feszültséget van hivatva emelni —, ha csak a beszéd pillanatnyi szüneteiben csengene. Csínján kell bánni a hangkulisszákkal, ez a modern színjátszás egyik elve. Ahol visszaélnek vele, elvész a szó szépsége, a gondolat mélysége és a játék külsőségekbe fullad. Megengedhető, hogy Síim „fizikai cselekvésként“ a párbeszédek alatt ostorához fonatot készítsen, de a próba már az udvarra tartozik — idebenn a szűk hálőházban nincs erre hely, leverné a lámpát a szélesen pattogtatott ostor, vagy valamely munkás hátán csattogna. A dráma főszereplőit Rimský jól tartja kordában, egységes, összehangolt játékstílusuk igen megnyerő, helyesen ellenőrzi, visszafogja és lefojtja ösztönösségüket, annál érthetetlenebb, hogy ezek a rendezői erények Curley esetében teljesen csődöt mondanak. Egyenesen ellenszenves, ahogy a máskor tehetséges Váradyt valóságos bohóckodásra kényszeríti. A kistermetű, testileg ügyes Curleyt tehetséges ökölvívónak mondják, amin nem változtat az a tény, hogy a nagyerejű óriás Lennievel szemben alul marad. Várady bohócos, idegbajos rángatózása felesége holtteste mellett érthetetlen rendezői melléfogás, a naturalizmusba eső Rimský legnagyobb hibája, amire
