Irodalmi Szemle, 1964
1964/4 - DISPUTA - Vita a dekadenciáról, Jean Paul Sartre, Ernst Fischer, Eduard Goldstücker, Adolf Hoffmeister, Jiří Hájek
az ipari forradalomtól mindmáig azt is jelentette, hogy a társadalom valamely rétegét állandóan kirekesztették a vezetésből. Előbb az arisztokráciát, a történelem további fejlődése során a burzsoázia különböző rétegeit. Ez először a romantizmus idején nyilvánult meg, amikor az arisztokrácia egy része, amennyiben nagy irodalmat alkot, csalhatatlanul dekadens vonásokat mutat. Elég, ha Chateaubriand-t, Novalist vagy Heinrich von Kleistet említem. A 19. század további folyamán a legmagasabb kultúra kispolgári rétegét ábrándítja ki az a tény, hogy nagy reményeiből a francia forradalomtól 1848-ig nem lett más, csak szennyes tőkés kapitalista társadalom. E réteg művészeinek reakciója elkedvetlenült elfordulás a társadalomtól, ami a művészetben jellegzetes dekadens megnyilvánulásokra vezet. Ennek legjellemzőbb és legnagyobb példája természetesen Charles Baudelaire.. Az imperializmusba való átmenet időszakában magán a polgári táboron belül igen heves harccal találkozunk. Gazdasági téren a liberalista kapitalizmus helyét az imperialista kapitalizmus foglalja el. Ezt a folyamatot talán legjobban Thomas Mann Bud- denbrook-háza ábrázolja: a kisebb burzsoázia jelentős része kiszorul a fejlődés élvonalából. Nem akarom ezt a tételt gépiesen átvinni a művészet területére, de meg kell állapítanom, hogy e folyamat következményei a dekadencia rendkívül szembetűnő jelei voltak. Felsorolhatnám a kései polgári művészet számos nagy alakját, de megelégszem eggyel, a lángeszű Franz Kafkával. A dekadencia elemeiről beszélek; jó lesz, ha megmondom, mit értek alatta, Röviden így foglalnám össze: az életenergia feltűnő csökkenése, ennek következtében elfordulás a gyakorlati tevékenységtől, szemlélődés és elmélkedés, életakarat csökkenése, pesszimizmus. A dekadencia fogalmának tehát ezt a tartalmat adom, tudatában annak, hogy más tartalma is lehet. A legutóbbi, mintegy másfél évszázad nagy művészeinek esetében, akik a dekadenciának e jellemző vonásait mutatják fel, a legfontosabb az, hogy éppen a kirekesztettség és pesszimizmus pozícióiból művészileg mélyebben hatoltak a világ és az élet titkaiba és e világ művészi megjelenítésének új módjait fedezték fel. Ezért a romantizmus korszaka, Baudelaire és Kafka korszaka a művészi alkotás új technikai elemei felfedezésének szempontjából rendkívül gazdag. Szembetaláljuk tehát magunkat a dekadens elemeknek és a művészi alkotó módszerek területén tett új korszakalkotó felfedezéseknek az ellentmondásos dialektikus egységével. Ezeket a felfedezéseket később minden alkotó művész átveszi. Ezért feltétlenül szükségesnek tartom, hogy marxista szempontból ennek a benne rejlő dialektikának az alapján foglalkozzunk a dekadencia problémájával. Ez azt jelenti, hogy megkülönböztetjük az életfilozófia dekadens elemeit, s kritikusan vizsgáljuk és értékeljük, nagyra értékeljük a műalkotásnak azt az új technikáját, amelyet a világnak és az életnek ez a dekadens, pesszimista szemlélete hoz magával. Éppen ezekben az új művészi módszerekben jut kifejezésre az, amit Fischer elvtárs hangsúlyozott, hogy minden igazán nagy művészet a kapitalizmus egész időszakában is mindig értéket jelent . számunkra és ezért nem vethető el summásan. Röviden szeretném még megjegyezni, hogy azokban a vitákban, amelyekről Jean-Paui Sartre beszélt, a legnagyobb szerepet mindig az játssza, hogy a művészeket és alkotásaikat gépiesen szétválasztják optimistákra és pesz- szimistákra. Az általam említett irodalmat summásan elvetik, mert pesszimista, mert pesszimizmust terjeszt. Mivel pedig mi a szocializmus és kommunizmus felé fejlődő társadalmunkban semmi hasznát sem vehetjük a pesszimizmusnak, ezt az egész irodalmat szőröstül-bőröstül el kell vetnünk. Annak alapján, amit fentebb röviden vázoltam, ezt az eljárást gépiesnek és dogmatikusnak tekintem s úgy vélem, legfőbb ideje, hogy végre megszabaduljunk tőle. csak most beszélnek nálunk. Már nagyon rég, a huszas években S. K. Neumann jelentette meg elsőnek egy cseh kommunista folyóiratban Kafka „A fűtő“ című novelláját, és hadd mondjak még eg'y nagyon érdekes dolgot: részt vettem Július Fučík nemrég megjelent legújabb kötetének szerkesztésében, amelyet fiatalkori irodalmi feljegyzéseiből, füzeteiből állítottunk össze (Fučík 16—17 éves volt, amikor ezeket a feljegyzéseket írta), Kafkáról ADOLF HOFFMEISTER Egy megjegyzést szeretnék tenni csupán annak illusztrálására, hogy az ún. dekadens szerzők kiadását tekintve nálunk nem is olyan rossz a helyzet. Még a háború előtt cseh kommunista kiadó jelentette meg Proust összes műveit, és ugyancsak cseh kiadónál jelent meg Joyce összes műve is. Párizsba küldtek, hogy tárgyaljak Joyce-szal, s műveinek egy részét magam fordítottam le csehre. Azt is meg kell mondani, hogy Kafkáról sem
