Irodalmi Szemle, 1964
1964/4 - LAPSZEMLE - Miről ír az Európa Letteraria, osztrák irodalmi lap magyar különszáma
Miről ír az Európa Letteraria lapsze mle Az európai írók közösségének folyóirata, az olasz nyelven megjelenő L’Európa Letteraria legutóbbi hármas (,22—24.) számában — hadd jegyezzük meg itt, hogy a folyóirat 1964- től kezdve havonta jelenik meg — beszámol az európai írók leningrádi kerekasztal beszélgetéséről, és közli többek között Déry Tibor, Jirí Hájek és Ladislav Mňačko felszólalását. Angelo Maria Ripellino hosszabb írásban számol be prágai benyomásairól. Rámutat Prága és általában Csehszlovákia európai szerepére, és igyekszik képet adni arról az elevenen pezsgő szellemi megújhodási folyamatról, amely Csehszlovákia kulturális életét jellemzi. Figyelmet szentel az ismert prágai kis színpadok munkájának, Ladislav Fialka pantomim együttesének és általában a Na Zábradlí, a Semafor, a Rokoko kis színházak munkájának. A szerző ismerteti a csehszlovákiai irodalom újabb alkotásait, beszél a fiatal cseh költészetről (Šotola, Diviš, Holub, Štroblová, Šik- tanc, Hanzlík stb.), a prózaírók közül megemlíti Kiima A csend órája, Bublík Hátgerinc, Fuchs Mondstock úr című írásait. Részletesebben foglalkozik Vladislav Mňačko Megkésett riportok című könyvével, valamint A halál neve Engelchen című művével. Az olasz szerző beszámol a szatirikus műfajok fellendüléséről, dicsérőn mutat rá Horníček és Kopecký műsorára, továbbá a Rocococktail-ra, valamint Majakovszkij Gőzfürdőjének és Poloskájának prágai előadására. Elismerő szavakkal számol be a szlovákiai képzőművészek kiállításáról a prágai várban, rámutat az irányzatok gazdagságára és a művészi kifejezés modernségére. Beszámol a Laterna magica új műsorairól. Ripellino a legnagyobb elismerés hangján szól Vladimir Holan költészetéről, aki az elmúlt évben jelentkezett újabb kötetekkel, és hangsúlyozza, hogy Holan a világ legnagyobb élő lírikusai közé tartozik. Szó esik a Harc a szalamandrákkal Čapek regény színpadi változatának bemutatójáról, a cseh irodalomban egyre inkább jelentkező kritikai hangról, ezzel kapcsolatban rámutat a Franz Kafka életművéről rendezett konferenciára és a dicséret hangján emlékezik meg a Csehszlovákiai író- szövetség folyóiratáról, a Plamenról: Az olasz szerző figyelmet szentel Alfred Radok Gogol- rendezésének, és hangsúlyozza, hogy a rendező, a gogoli komédiának éppen azokat az elemeit hangsúlyozza ki, amelyek rokonok Ionesco és Beckett komédiájával. Az olasz író prágai naplójegyzeteiben végül Jozef Škvo- recký novellájáról, az Emőke legendáról számol be, megállapítja, hogy az író visszaadja a cseh szónak a művészi kifejezés konkrét- ségét és zenéjét: ez különösen akkor tűnik szembe, ha Škvorecký írásait összehasonlítjuk a kultusz éveinek cseh prózájával. A L’Europa Letteraria közli továbbá több olasz költő verseit, Georges Haldasz görög és Carlos Bárról spanyol költő egy-egy versét, ismerteti Dávidé Lajolo új regényét, beszám ol Salazar portugáliai fasiszta rendszerének értelmiség-ellenes terrorjáról. Pierre Restany az absztrakt festészet válságáról ír, a közölt dokumentumok között találjuk Borisz Paszter- naknak a cseh Josef Horához írt levelét és a Nobel-díjas jugoszláv írónak, Ivó Andricnak a dubrovniki műfordító-kongresszushoz intézett üzenetét. Osztrák irodalmi lap magyar különszáma A Wort in dér Zeit decemberi számának címlapján Trautson palotát ábrázoló régi metszetet láthatunk: ebben a palotában helyezte el Mária Terézia a magyar testőrséget. Az osztrák folyóirat ezzel is jelképezni kívánja, hogy e számát a magyar irodalomnak szentelte. A lap belsejében is megemlékeznek a Trautson palotáról, mint a magyar irodalom szülőhelyéről. Már ez ellentmondást vált ki belőlünk: nem vitatjuk a testőr-írók szerepét a magyar irodalom fejlődésének előbbre vitelében, de talán még Bécsben is illenék tudni, hogy évszázadokkal Bessenyeiék előtt is létezett magyar irodalom. Valahogy olyan ez a vállveregető bécsi bölcsőkeresés, mintha mi Csehszlovákiában a német nyelven író nagy prágai írók ürügyén valamelyik prágai kávéházat próbálnánk feltüntetni a XX. század német irodalmának bölcsőjeként. Persze tudnunk kell, hogy bármennyire is republika lett Ausztria, még mindig kísértenek a régi Habsburg császárság hagyományai, a velünk magyarokkal, szlovákokkal és csehekkel szemben megnyilvánuló „atyai gyámkodás“. Elszomorító, hogy a Wort in dér Zeit említett számában a mai magyar irodalmat két emigráns mutatja be: természetes, hogy az általuk ábrázolt kép torzított, a távlatok tévesek, vagy leg_ alábbis apriorisztikusak. (Hadd említsem csupán az ún. Sarkadi legendának egész önkényes beállítását.) A szerzők kiválasztása sem a legszerencsésebb: a mai magyar lírát Juhász Prošek felvétele
