Irodalmi Szemle, 1964

1964/4 - AZ IRODALMI NEMZETKÖZISÉGRŐL - Batta György: Szendergő öreg - Mikuláš Kováč: Tavaszi vers (Veres János fordítása)

a bólogatás démona

Két szatírát tartalmaz Dominik Tatarka szlovák író 1963-ban megjelent vékonyka könyve a „Démon súhlasu“. Az első, címadó darab hosszabb lélegzetű, mintegy 70 oldalnyi szatírikus-groteszk elbeszélés, s a szocialista társadalom művészeti életének problémáit boncolgatja példátlanul bátor, kiélezett, a végkövetkeztetésekig törő gondolatmenettel. Ez az írása még 1956 márciusában keletkezett, közvetlen ösztönzője a XX. kongresszus után kialakult légkör volt, de egyidejű publikálására már nem kerülhetett sor, a belpolitikai viszonyok kedvezőtlen alakulása következtében. A második írás (O' vládcovi Figurovi) 1963 áprilisában íródott, az előbbi szatíra néhány közvetlenül belpolitikai érdekű mozzanatát kerekíti egységes egésszé, s így az előbbinek mintegy kiegészítője. Ez az utóbbi aztán, Mňačko híressé vált „Elkésett riportjaival“ egyidejűleg látott napvilágot 1963 tavaszán a Kultúrny životban.

Tatarka a józan észt és az igazságot védelmezi, s ezért könyve nem csupán lokális szlovák, illetve csehszlovák érdekeltségű gondolatokat hirdet, hanem kiterjeszthető az egész szocialista világ fejlődési problémájára. Tatarka egyforma hévvel támadja a sémákat, amelyekből már rég kinőtt a mindennapi élet, támadja a belpolitikai és kulturális vezetés jelenlegi rendszerét, mert nem felel meg a követelményeknek s az utóbbi homlokegyenest ellenkezik ennek a specifikus alkotó tevékenységnek a jellegével. Támadja a közelmúlt belpolitikáját, annak munkamódszereit, a mező- gazdasági politikát, amelyből logikusan csak a mai gazdasági helyzet következhetett, a káderpolitikát, amelynek szinte kizárólagos célja a vezetők már-már öncélúan egyoldalú, tisztán politikai szempontú kiválasztása volt. Tatarka frappánsan és tömören szerkeszt, hol keserű iróniával, hol dühös szenvedéllyel, hol groteszk elemekkel, hol maró öngúnnyal, s a személyi kultusznak nevezett korszak hibáinak valóságos enciklopédiáját sűríti ebbe a néhány oldalba.

A lényeg azonban az, hogy Tatarka könyörtelenül leás a bajok gyökeréig, s végkövetkeztetésül a józan észt kéri számon a szocialista társadalom építőitől. Nem elég a szabadságot kivívni, élni is kell tudni vele. Nem elég lerakni a szocializmus alapjait, építeni is kell tudni, és nem akárhogyan. Épp az építés hogyanján múlik a győzelem, a siker. Tatarka jó érzékkel és jó művészettel villantja fel a kezdeti lelkesedés és a későbbi érdektelenség között támadt szakadékot és még egy sor másfajta szakadékot és törést is a szocialista társadalom szerkezetében. A gyakorlati jelenségek tartós ignorálása, az avult dogmák, sémák gépies alkalmazása, az igazság állandó kendőzése bajokhoz, jellemhasadáshoz vezetett. Az emberek mást gondoltak és mást mondtak, hazuggá, képmutatóvá váltak. Innen már csak egyetlen lépés egyrészt a teljes közöny, másrészt a karrierizmus felé. A nagy többség, a tömeg az előbbi, a kisebbség az utóbbi lépést választotta. Mindkettő tragikus lehet a szocializmus szempontjából. Egyedül eredményre vezető út a közélet teljes, gyökeres és következetes megújítása. Az emberek bólogattak, mert nem tehettek mást, s így, bár formálisan be voltak kapcsolva az ország irányításába, jogaikkal és kötelességeikkel mégsem élhettek. Ez a szakadék végül a magán- és közerkölcs normáit is devalválta. A dogmatikus gondolkodásmód tehát végeredményben a szocializmus örve alatt a szocializmust ásta alá, megrendítette az emberek hitét, elidegenítette őket a vezetéstől, a művészettől, a politikától s a tömeg cinikussá, nemtörődömmé vált.

A kongresszusok eredményei, neves nyugati kommunista írók és gondolkodók (Fischer, Garaudy, Aragon) látogatásai, néhány bátor homályoszlató mű, tanulmány után fontos eseménye ez a könyv a csehszlovák közéletnek és irodalomnak. Szatíra, de szocialista szatíra, anélkül, hogy egy pillanatra is feladná egyrészt a szatirikus ábrázolásmód esztétikai normáit, politikai meggondolások ürügyén, másrészt magát a szocialista társadalomba vetett mélységes hitét. Azt hiszem, itt lehettünk tanúi az ízig-vérig szocialista szlovák szatíra születésének és kiteljesedésének egy és ugyanazon alkotásban egyszerre.

Tatarka két kis szatírája művészi szempontból is értékes írás. Rendkívül tömör, szeggesztív stílus, fölényes tömörítő készség, a népi elemet az intellektuális stílusvívmányokkal és gondolatisággal elegyítő írásmód, filozofikus látásmód a jellemzői. Hozzá kell még tennünk Tatarka szenvedélyét, írói és emberi bátorságát, hogy maradéktalanul megértsük, miért olyan meggyőző erejű ez a kis könyv.

K. L.