Irodalmi Szemle, 1964

1964/3 - FIGYELŐ - Turczel Lajos: Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

egyenesen vártuk azt, hogy majd regénnyel is jelentkezik. Nem hittük volna azonban azt, hogy az irodalom általános helyzetét kitűnően ismerő Rácz a regény válságának idején, az erkölcsi és lélektani kérdésekre korlátozódó ikisregények és az új szerkezeti lehetőségekkel próbálkozó kísérlet-regények uralkodásának időszakában oly merész tettre vállalkozik: első regényét a hagyományos műfaji formában és

— ami a feltűnőbb — a társadalom mozgását átfogó igénnyel írja meg. A mi meglepődésünknek elsősorban ez volt az előidézője.

Az a laikus olvasó, aki Rácz müvét már olvasta, most talán csodálkozik, mert ő e regényben a hagyományostól eltérő, „újszerű“ formát érzett. Ez azonban — az első 65 oldaltól eltekintve — csak látszat. Rácz műve, müvének egésze — alapvető konstrukcióját tekintve — hagyományos típusú társadalmi regény, amelynek a cselekménye kronológiai rendben gördül előre. Ezen a tényen, szerkezeti alapvalóságon a főhős krúdys kettőssége és az ennek megfelelően cserélődő első illetve harmadik személyű cselekményvezetés sem változtat. A fiktív kettősség eleinte (az említett 65 oldalon) kétségessé teszi, később csak zavarja, de nem bontja meg a hagyományos regényformát. És ami ennek a kettősségnek a funkcióját és indokoltságát illeti, ennek a kérdésnek a felvetésénél meglehetősen zavarban vagyunk. Nem érezzük tisztán, hogy az író miért alkalmazta ezt a megoldást.

A krúdysan induló első fejezetekben — az alak-kettősség első megsejtései után — szimbólumra gondolunk. Ügy érezzük, hogy Hernádi Tivadar beállításával az író azt a meghason- lást akarta kifejezni, amely az 1938-as területvisszacsatolás idején a regény főhősének, illetve az általa képviselt haladó értelmiségi nemzedékrétegnek a lelkében végbement. Az anyatesthez való visszakerülés természetes örömét a Horthy-rendszer brutalitása és anti- demokratizmusa keserű kiábrándultságra, csalódottságra változtatta. A főhősnek, Hernádi Tivadarban megtestesülő alakmása ezt a kiábrándultságot az irodalmi élménybe való meneküléssel. a Krúdy-hős szerepének keserűen cinikus és hetykén fenegyerekes játszásával fejezi ki.

Ezt a feltételezésünket az írő egyik „elszólásával“ is alátámaszthatjuk. A 22—25. oldalakon a főhős katonai átképzésének körülményeivel ismerkedünk meg. A visszakerült lakosság katonaképes férfitagjai az új rendszer brutalitásából az ún. katonai átképzéseken kapták a legtöményebb ízelítőt. A főhős lelkében is a katonai átképzés tetézte be az addig átélt meghasonlást és csalódottságot, és ez váltotta ki az emlékekbe és fikciókba menekülés krúdys pózát, cinikusra és ironikusra hangolt Krúdy-hősös szerepjátszását. A 25. oldal néhány soros „elszólása“ így árulkodik

erről:

......tulajdonképpen ezen a napon lépett

e

lső ízben sorompóba Hernádi Tivadar, innen kezdődött egy valószínűtlenül bizarr katonai pálya felfelé ívelő rögös karrierje, sőt ha jól meggondoljuk, így született meg maga Hernádi Tivadar is.“

A megszületett és Hernádi Tivadar nevet kapott alakmásnak a Hajnallal való romantikus megismerkedés pillanataiban és az azt követő légyottokban, valamint az anyaországi tan- felügyelő kifigurázásának jelenetében teljes ■létjogosultsága és amellett szimbolikus jelentése van. Ezekben a részekben Hernádi Tivadar lélektanilag és stilisztikailag egyaránt hitelesen helyettesíti elsődleges énjét, a főhőst. A Szigorú tanfelügyelővel való összecsapásban a főhős kiábrándultságból kifejlődött és Hernádi Tivadarrá testesült cinikus fene- gyerekeskedése a kulminációját éri el: a rendkívül mulatságos visszaütések sorozatával Hernádi Tivadar erkölcsileg tönkre silányítja Szigorút, de bátor fellépésének igazi áldozata a főhős lesz. (Katonai felmentését visszavonják és a frontra küldik.)

Mi a főhős alak-kettősségének beállítását csak a mondottak értelmében tudjuk elképzelni. (Lehet, hogy a szerző erre az elképzelésünkre majd Aranynak a módján reagál, aki egyik balladájának Greguss Ágost által adott magyarázatához a „gondolta a fene" megjegyzést fűzte.) Feltételezésünknek, elképze- lésünknök a hiányossága abban van, hogy a regény további részére — zömére — már nem tudjuk meggyőző módon alkalmazni. A cselekmény következő — harctéren és munkatáborban játszódó — folyamataiban a kettős alak szerepeltetését lélektanilag és stilisztikailag nem érezzük indokoltnak. Ennek véleményünk szeriint csak akkor volna meg a teljes indokoltsága, ha a szerző a főhős front- és munkatábor-élményeit a realisztikus ábrázolás helyett ironizálná, és ennek megfelelően a Hernádi Tivadar által képviselt krúdys alakmást hašeki, švejki alakmássa képezné át. (A regény ilyen átállítása és továbbvezetése formailag-szerkezetileg is újdonságot jelentett volna, illetve az első részben megvalósuló újdonságot teljessé tette volna.)

A realisztikus front- és munkatábor-ábrázo- lást nyújtó regény-részekben azonban a főhős és fiktív alakmása jelleinileg teljesem összeolvadnak, a látott és átélt barbár szörnyűségekkel szemben egyfajta szigorúságú —, s játékosságtól, cinizmustól vagy fenegyerekes- kedéstől mentes — elítélő magatartást tanúsítanak. A szerző a filktív alakmásnak. Hernádi