Irodalmi Szemle, 1964
1964/1 - Monoszlóy M. Dezső: Versek
felejtés és emlékezés Mint súlyos követ * a felejtés kútjába dobtalak, hogy lepjen el az emléktelenség mély vize, a jenékhez koppanva formátlanodjál, s ne hasonlítsál többé semmire. A felejtés kútjába dobtalak s e buzgalmat senki nem feledteti, valamit belőled mindig visszalátok, ha az emlékezés a felejtés tükrét lengeti. a falfedazés perspektívája Engem már aligha repít űrhajó a kozmikus sugárzás lágy kaszkád záporán át hogy meghőmérözzem hány ezer celzius fokú a napnak a láza, a nagy expedíciókról saját pionjaimmal vitázva időben, térben lemaradtam. A mindenség megismerését nem képletekben de lomha szavakban kerestem, amelyeknek mozgás energiája kisebb mintsem hogy utolérhetné a billió felé pergő változást. De a mozdulat reménye,'mely szavakban bízott anyagokat olvasztó erővel izzott s e remény magjában nőtt a hit, a bízó és csalóka, hogy egyetlen szellemi szárnycsapás befogja majd a végtelent, s a parányi rész sem szökhet ki alóla. töltésszimmetria E században hol oly gyorsan kiosztott áldás és átok fekete-fehérre szálazta szét a szimmetrikus világot, < hol önkényes dugóhúzó konvenció javalta mi a bal és mi a jobb, mialatt a kétfelé forgó neutronok egyformán perdültek balra, jobbra, összetört tükrök mögül mutogatva a mozgó harmóniát, itt éltem én az univerzum „baloldalán" voltam hívő, hitetlen, konok, d? mégis mindig a mindenség iker-része voltam, kiegyenlítettek az anti csillagok. Monoszlóy M. Dezső
