Irodalmi Szemle, 1964
1964/3 - Tóth Elemér: Versek
Próbálom a világ dolgait összerakni magamban és próbálom megérteni az érthetetlent. És próbálom megérteni ellenségeimet, és mindannyiunk ellenségeit. egyszerű beszéd Tóth Elemér Zuhogó áradatként zizeg bennem az élet, valaki dalol, valaki béget, és így megyünk; zsebben a kéz zsebben a sziv, bele a nappalokba, és így megyünk bele a világba, a furcsa fájdalomba. Az úton virágok tarka és csodálatos hímzésű ruhákban, tapos a láb, nincs szív a lábban. Az úton iiszkök égett madarak, fák, rongyok egy rakásban. Tapos a láb, tapos a láb, nincs ész a lábban. És így megyünk bele a világba a fájdalomba, emlékeink — nincs ész a lábban — ülnek nagy furcsa fekete halombí és így megyünk nap mint nap, tévedéseink világítanak, égnek, zsebben a kéz, zsebben a szív, valaki béget. És nem látunk, csak tapos a láb, idegeink őrlődnek nagy bizonytalanság-malomban fejünk felett — jóisten — acél-madár kukorékol — tán erre várt erre az alkalomra És lép a láb, bennem zuhog a vágy az élet. valaki csicsereg, dalol, valaki fájdalmában béget. Próbálom a világ dolgait összerakni magamban és próbálom megérteni az érthetetlent. Próbálom megérteni a virágok ellenségeit, a fák ellenségeit, a madarak ellenségeit. Próbálom megérteni a rész s az egész viszonyát, az okot, a fényt, a szomorúságot és a nagy játékmestert, a halált: És próbálom megérteni ellenségeimet, mindannyiunk ellenségeit. Jöjj el varázsló — ember, s minden halált szeress el, hogy a réten, ahol lábunk ugrál, nehogy szilánkra hágjunk, s ha dalolni lesz kedvem ne strícium hegyekben vesszen el.a hangom. Te ember, Ember, EMBER, minden halált szeress el, minden halált szeress el!!!
