Irodalmi Szemle, 1964

1964/2 - FIGYELŐ - Fónod Zoltán: J. Malcev: Térj be minden házba

figyelő

'

Jelizar Malcev: Térj be minden házba

Kétségtelenül vitákat provokáló, s ha kell fenntartásokat ösztönző ez a könyv, mondanivalójában azonban a szocialista humanizmustól átitatott gondolatgazdagság a legfőbb jellemzője. Az élet, mindennapjaink elevenjébe vágó kérdéseket vet fel az író, s regényének minden sora a XX. kongresszus utáni idők felszabadult légkörét árassza. Néha talán túl komornak tűnnek a színek, ember, és társadalomjellemzésben, pszichológiai motiválásban túlrészletezőnek, mindez azonban egy célt szolgál: ismerni a múltat, az indulás, a kezdet nehézségeit és buktatóit, hogy a ma annál világosabban, eszméiben és elgondolásaiban annál erősebben épülhessen be a a lelkekbe.

Egyetlen regény, de két világot ábrázol. Emberek, jellemek vonulnak el lelki szemeink előtt; a szocializmus felépítését vállaló nagy nép hétköznapjai elevenednek meg lapjain

— egy szibériai kolhozfalu életébe ágyazva.

„Az igazi kommunista nem élhet úgy, hogy szolgalelkűen végrehajtja a parancsokat“ — ■mondja a történet egyik szereplője, s ezt lehetne a regény mottójául is választani. Az író eszmei-művészi szándéka sok vonatkozásban a fiatal szovjet költőgeneráció elképzeléseit rokonit ja: bátor szókimondással, kíméletlen őszinteséggel vonultatja fel az olvasó előtt a sztálini és az ő halálát követő időszak súlyos problémáit, emberi visszásságait, amikor a küzdelem legjavát a jobbik én-ért vívott harc képezi.

— Csak egy féle igazság van... a párt igazsága, — jelenti ki az egyik rokoni vitában Kszenyija, a kerületi pártbizottság dolgozója. A regény cselekménye azonban arról is meggyőz bennünket, nem mindegy, milyen úton, milyen eszközökkel harcolunk ezért az igazságért. S az sem, hogy ki harcol érte. Céljaink nemessége magában véve ugyanis kevés, ha nem fűti az emberség, a másik emberért érzett mély felelősségérzet. A pöffeszkedés, önteltség, basáskodás csak árthat az ügynek, az iránta táplált bizalmat és reményt ingathatja meg a lelkekben. Erről győződhetett meg a kerületi pártbizottság fiatal instruktora is, amikor részt vett Cseremsanka kolhozának zárszámadó taggyűlésén. S bár Kszenyija megnyilvánulásaiból ítélve egészében „vonalas“, a tények, az előállott helyzet arra kényszeríti, hogy az igazság oldalára

álljon, megszegve ez által a kerület ügyvezető titkárának parancsát, hogy a falu által megvetett kolhozelnök újbóli megválasztását biztosítsa. Kszenyijának is tapasztalnia kell, hogy az igaz ügy védelme mennyi állhatatosságot követel, hogy a párt igaza, melyet éppen a XX. kongresszus tűzött zászlajára, a múlt visszahúzó erői felett is győzedelmeskedjék.

Csupa hús-vér alakok a regény figurái. Javarészt funkcionáriusok. Nem a kor (az évek száma) teszi őket alkalmassá az új szellem, a lenini munkastílus befogadására, hanem jellemük, emberségük. Luzginnál, a falu basáskodó kolhozelnökénél ezt hiába keresnénk. Évek óta újra és újra a falu nyakára ültetik a kerületi szervek, mert „jó fiú“, s ennek egyedüli fokmérője: a kolhoz pontosan teljesíti az állammal szembeni kötelezettségeit. Az aztán a legkevésbé érdekli őket, hogy Luzgin önzése, magatartása a tönk szélére juttatta a kolhozt, lábbal tiporta a szocialista erkölcs legalapvetőbb elveit, és ahhoz az utálatos emberfajtához tartozik, „aki saját jólétén és nyugalmán kívül semmi mással nem törődik“. „ ... Nem tisztelik, csupán tartanak tőle“ — jellemzi őt tömören Baholgydn, a veterán kommunista, az egészségében megrokkant kerületi titkár. Korobinnak, a karrierista hajlandósággal megáldott párttitkárnak azonban keveset mondanak ezek a szavak. Sőt, amikor az évzáró gyűlésen leleplezik Luzgin csalárdságait, Kszenyiját felfüggeszti állásából.

Az igaz ügy azonban nem szenvedhet vereséget, mivel a korszellemet olyan öntudatos és minden áldozatra kész kommunisták képviselik — többek között —, mint Probatov, a területi titkár, vagy Mazsarov, a mérnökdiplomás minisztériumi dolgozó, aki önszántából jött falura, hogy a párt kitűzte feladatok megvalósítását — a mezőgazdaságban — a gyakorlatban is segítse. Ő az, aki Cseremsanka minden házába betér, hogy a legnagyobb hatalom, az emberek, a nép véleményét meghallgassa. Mintha öreg tanítója, Alekszej Makarovics szavai tartották volna fogva: „Azt szokták mondani: a pártmunkás legyen szigorú, és ezzel minden rendben van. Csakhogy a szigorúsághoz egymagában nagyon kevés kell, még sok ész nélkül is el lehet boldogulni. Az emberek meggyőződéséhez, neveléséhez.