Irodalmi Szemle, 1964
1964/1 - Vojtech Mihálik: Három vers
cselédek álmai Cselédek álmai szállnak felénk mindmáig a múltból és a temetőkből, mint megfáradt, vak angyalok, mert nincs alávetve egy sem a feledésnek, az emlékezetből csak a homlok hullt ki, mely szülte s rejtegette őket a kis szobákban, a megaláztatásban, lúgos vízben a lépcsőházban, a nedves, fojtó konyhazugban, a könnyekkel telített hagyma-szagban. Cselédek álmai karcolták föl lelkünk, és napjainkat tántoríthatatlan verdesi súlyos szárnyuk, mint jégbe fagyott madarak szárnya, s tollúk alól ecet és vér szivárog. Vasárnap délután egy úri dog láncára fűzve a sétányon loholnak, teknók szálló gőzében izzadnak, mint az őz szeme, menyasszonyi ruhájukra kosár számra szén zuhog, csakhogy a cselédek álmai újra és újra megtisztulnak, fölragyognak, s így tündökölve besurrannak valami olcsó filmszínházba, a bakák szerelmétől óvakodva a sarkon álldogálnak, nem sejtve, hogy egyszer majd hasztalan vergődnek oly férfi kézben, melynek ujjain gyűrűk hervadoznak. Cselédek álmai, igaz nagy álmok! A sírig elkísérnek bennünk, az életünkre, vágyainkra győzelmeinkre csak hullnak, egyre hullnak sebzett szárnyaik, s tollúk alól ecet és vér szivárog. Már mindörökre megjelölt, belénk mart nagy megaláztatásuk mérge, igazuk szomjúhozása. helezokognak legvidámabb dalainkba, bánatainkat lázadva túlsikoltják, a cselédek, az anyák álmai, egyetlen, igaz álmok! o Bábi Tibor fordításai Vojtech Mihálik
