Irodalmi Szemle, 1964

1964/2 - Monoszlóy M. Dezső: Kadettek

Alig fordultak be azonban a kórházhoz vezető útra, amely nyílegyenesen futott fel Pireus dombos oldalán, Szentlélek feszengni kezdett a pokróc alatt és ameny- nyire a takaró engedte, hogy a szája járjon, méltatlankodva dünnyögte, hogy „neki nincsen semmi baja, hagyják őt békében“, Diavolo sajnálkozva hátrafordult a másik matrózhoz, mert biztosra vette, az is hallja a keserves sóhajokat és sokatmondó fejbiccentéssel rásandított a takaróra.

— Félrebeszél szegény, úgy látszik, nem éri meg a reggelt.

— Én is úgy vélem — válaszolta a másik és illendőségből nagyot köpött maga elé.

De amikor a szürke épület közvetlen közelébe értek, Ivan Fonda, a Cyklops elsőtisztje lépett ki a kórházajtón.

— Hi, a kapitány úr — kiáltotta megörvendezve a matróz és kis híja, hogy el nem engedte a hordágyat, amit Szentlélek ugyancsak megemlegetett volna.

Erre a kiáltásra Ivan Fonda is rájuknézett és odasietett hozzájuk.

— Mi történt? — kérdezte a letakart hordágyra mutatva.

— Szentléleknek alighanem tífusza van — hadarta készségesen a matróz — és most idehoztuk, hátha még tudnak rajta segíteni, bár nem hiszem — és megint köpött egyet.

— Szegény fiú. Ide, ahol mindenki meghal? — Iván Fondának elsötétült az arca — tudjátok, hogy én is itt voltam? Tévedésből hoztak ide, pedig csak maláriám volt és ebbe a tévedésbe majdnem belehaltam. Na, eggyel kevesebben leszünk — sóhajtott fel Iván Fonda keserűen. De ez már Szentléleknek is sok volt. Kiugrott a pokróc alól, le a hordágyról és elkezdett kiabálni:

— Nincs nekem tífuszom, disznóság, csalás az egész.

Diavolo megrökönyödve nézte.

— A láz, a láz teszi ezt, kapitány ur — magyarázta Fondának. Az első tiszt azonban kezdett kételkedni.

— Ki állapította meg a tífuszt?

— A kiütések — kezdett bele Diavolo, de Szentlélek nem hagyta beszélni.

— Az is csalás, a Diavolo ...

„Hű, a kutyafáját, ha ez most kikotyogja“ — gondolta Diavolo — „akkor végleg oda a becsület és keserű lesz a világ.“ Összeszedte minden erejét, a pokrócot mint kényszerzubbonyt rádobta Szentlélek fejére és visszaszorította a hordágyra, hogy az moccanni se tudott.

— Látja, kapitány úr, ilyen rohamai vannak a szerencsétlennek.

Iván, aki a maga gondolataival volt elfoglalva, nem felelt mindjárt, csak amikor Diavolo a kórház bejárata felé indult, akkor kiáltott utána:

— Ne vigyék ide — szólt félig parancsszerűen — nem hinném, hogy a kadett úrnak tífusza lenne, alighanem váltóláz lesz ez, vigyék csak a Sofia katonakórházba, ha tévednék, úgyis visszaküldik ide.

— Igaza van, kapitány úr — lelkesedett Diavolo, aki örült, hogy ilyen köny- nyen megússzák a komédiát. Azzal megfordult a megbékélt hordággyal, s a Sofia kórház felé vette az útját.

A járványkórház előtt nagybajuszú öreg karabiner strázsált. Utánuk bámult a macskaköves utcán, közben szabad kezével a zsebében kotorászott. Nézte a homályosodó eget, a piszkos köveket, aztán nagy búsan rántott egyet a puskáján:

— Porco dió, elfogyott a bagóm!