Irodalmi Szemle, 1964
1964/2 - Bábi Tibor: Versek
/ Napok jönnek, napok mennek, hosszú libasorban menetelnek. Napok, napok, ti bátor szürke katonák, közlegény vagyok az idő frontján, bozót szúr, tüske szúr, vak bojtorján: előre, árkon-bokron át...! Madárlátta cipó a kenyerem, sátram bodzabokor, s a szerelem füttyös, árva rigó fejem fölött, mosoly és könny egy lány szemében — szivárványt láttam az alkonyuló égen, s haragom hirtelen párává füstölög ... Poros, fáradt ember a katona, fia van, lánya van, szerelme, otthona, s menetel, miként a tűnő napok, dombok alatt, erdők alatt, az ég alatt, a tisztje tudja csak, mit szabad, mit nem szabad...? Tegnap Brünnből küldtem képeslapot, ma pedig Prágából levelet; kedvesem itt a tavasz, kedvesem, a katona víg suhanc, vén kamasz, íme, játszik: — Szeret-e, nem szeret...? A margaréták szirmait tépegetem, szelíd álom, s komisz kenyér az életem. Menetelek — erdők, dombok alatt, az ég alatt, az idő, sej, be megszaladt! Fütyülj, rigó! Fütyülj, fekete madár, megházasodtam, mert ideje volt már — az asszony azt írja, beteg a gyerek. Rádiós vagyok, öt ujjam hegyén száz dühös szikra sistereg: katonák, hadak, hadnagyok, olaszok, franciák, németek, százféle náció, oszolj! Ne féljetek, menjetek szépen haza, meg lesz nélkületek is a haza, csak a tőke döglik bele ...! Ősz van — hull a fák levele, erdők, dombok alatt menetelek, miként a tűnő napok, havonta zsoldot s egy szappant kapok, ősz van — beteg a gyerek, nóta se buggyan a madár torkán; közlegény vagyok az idő frontján menetelek...! naiv ballada Bábi Tibor Zdenko Feyfar: Tóparton
