Irodalmi Szemle, 1964

1964/1 - FIGYELŐ - Jaroslava Blašková: Fehér harisnya

szvetter; arca lelkesen ragyogott. Azt mondta:

— Oda nézz. Egész éjszaka csavargott. Hajnalban meg nyugodtan besétál a táborba a stricijével együtt.

Lucia odaköszönt, Mikiegér megkérdezte:

— Ő az?

A lány bólintott.

— Verjem szét a pofáját? Ha akarod, én mindjárt —

— Hagyd békén! Még azt mondaná, hogy huligánok vagyunk.

A fiú válla lehorgadt, szalmakalapja, amelyet szombréro helyett viselt, himbálód- zott a gumiszalagon.

Janičiar utánuk nézett.

— Nekem ugyan beszélhetnek. Tudjuk, miféle az anyja. Az ilyenből sohase lesz rendes lány.

Lucia meghallotta, de nem nézett hátra. Makacsul idézte maga elé az álmát: egyszer kislányom lesz, fehér harisnyát fog viselni, göndör hajában selyem máslit...

Az első sátornál megálltak. Már felkelt a nap, kanárisárga fényében a fiú bárgyúnak

látszott. Homlokán nagy daganat éktelenkedett, szeme apró volt, akár a vakondoké.

Lucia hunyorgott:

— Nagyon jó voltál. Köszönöm.

A fiú zavartan váltogatta lábait:

— Megvárom a vonatot, vagy kimegyek az országúira, valami autó csak felvesz. Ilyenkor indulnak a teherkocsik.

— Hát akkor minden jót.

— Neked is minden jót!

A fiú esetlenül megfordult, s imbolygó léptekkel — fáradságosan sajátította el ezt a járást, mely csöppet sem illett hozzá — elvitorlázott az úton arrafelé, ahol véget ért az üdülők sora. Lucia szögecselt nadrágját, nevetséges kalapját nézte, amely úgy himbálózott kisfiús hátán, mint a felkelő nap, mint valami messzi rancsról, prériről, vad paripákról, szabad férfias életről szőtt gyerekes álom.

— Mégis csak Mikiegér.

Aztán bebújt a sátorba és reggelig aludt.

Tóth Tibor fordítása

Alexander Kornejčuk, Adolf Hoffmeister rajza