Irodalmi Szemle, 1963

1963/6 - FIGYELŐ - Koncsol László: Hadüzenet a világnak

Osborne által színre vitt problémák. A „dühös fiatalemberek“ látják a hibákat, könyörtelenül rámutatnak minden fonákságra, de nem találnak kiutat, mert az angol polgári társadalom viszonylagos szilárdsága eleve kizár minden forradalmi, vagy akár radikális tettet. Marad tehát a düh, a börtöne falát kétségbeesett haraggal döngető fogoly tehetetlen vergődése, beteges önmarcangolása.

Osborne hősei fiatalok, telve energiával, tettvággyal, nyugtalansággal, eszük is van, tehetségük is van, de nincs pénzük, nem találják helyüket a társadalomban. Jimmy, a darab főhőse mondja: „Jó, jó, jó. Hát szeretek enni. Szeretnék élni is. Mit fáj ez nektek?“ Ő az igazi dühöngő, Alison inkább elszenvedi, Cliff pedig a tunyaságig passzív. Jimmy szeret trombitálni, jazz-zenekara is volt már, s a darabban is a prímtrombitás szerepét játssza, mert az egész darab hangulata valami jazz- zenekar bizarr hangszíneire emlékeztet.

Az első felvonásban Jimmy (a férj), Alison (a feleség) és Cliff (Jimmyék barátja) unatkozik zajosan. Vasárnap délután van, újságot olvasnak, marakodnak, szidják az életet és a világot. Jimmy fújja a prímet. „O, istenem, hogy vágyom egy kis normális emberi lelkesedésre. Csak egy kis lelkesedésre — semmi más nem kellene. Szeretnék hallani egy forró, szívdobogtató izgatott hangot, amint felkiált: Halleluja!... Élek! Vannak gondolataim!“ Szegénysorsú gyermek, apja a spanyol polgár- háborúban megrokkant és hamarosan meghalt, Jimmy pedig korán belekóstolt az élet keserűségeibe. Elvégezte az egyetemet, volt újságíró, hirdetési ügynök, házalt már porszívóval, jazz- zenekart vezetett, s pillanatnyilag egy cukor- kás üzlet vezetője barátjával, Cliffel együtt. Jimmy dinamikus egyénisége magával ragadta Redfern ezredes lányát, Alisont, s a fiatal lány a szülők kétségbeesett titlakozása és ellenhadjárata ellenére is vállalta Jimmyt érdekes egyéniségével, különös barátaival és a nélkülözésekkel együtt. Jimmy fenntartás nélküli teljes odaadást követel Alisontól, de az asszonyt még sok szál a múlthoz köti, a nyugalomhoz, a családhoz, a csendhez, és visszariasztja Jimmy könyörtelen kritikája. Alison így vall erről barátnőjének, Helénának: „Igyekeztem megérteni. De még mindig nem tudom egészen úgy látni a dolgokat, és nem tudok egészen úgy érezni, ahogy ő. Hiába, valahogyan nem bírom elhinni, hogy igaza van.“ Osborne a dráma első felvonásába sűríti bele a darab személyi és társadalmi konfliktusait. Az első 10—15 dialógusból lényegében megismerjük a helyzetet, s az egész felvonáson át ezt részletezi-variálja Osborne. A Jimmy— Alison harcot át meg átszövi a fiatalember dühödt társadalombírálata (Alisonban származása alapján, kicsit ellenséget lát) s a két konfliktus végletesen kiélezi közöttük az ellentétet: a felvonás végén Alison összeomlik.

Ez a konfliktus vezet a második felvonás

végén a teljes szakításhoz: Helena, Alison barátnője megtudja, hogy az asszony gyereket vár, s ráveszi a zilált lelkiállapotú Alisont, szakítson Jimmyvel, menjen vissza a szüleihez. Megérkezik Redfern ezredes, az apa, s elviszi Alisont. Helena ottmarad, és váratlan fordulattal megszerzi magának a kétségbeesett Jimmyt.

A harmadik felvonás elején a helyzet ez: Helena átvette Alison szerepét, megint vasárnap van, újra unatkozik a baráti hármas, szidják az újságokat, az angol társadalmat, marják egymást, — s ekkor betoppan Alison. Meghalt a gyermeke, s a szenvedés egyszeriben megváltoztatta, közelebb került Jimmyhez, megérti, tudja vállalni fenntartás nélkül a fiút. Helena elmegy, lemond Jimmyről, mert nem ismeri még az igazi szenvedést, idegen számára ez a világ. Jimmy és Alison viszonya megújul, s így a darab fanyar happy enddel zárul: „...Szegény mókusok!... Szegény mackók! 0, szegény, szegény mackók!“

Osborne a drámai műfajok arzenáljából a középfajú drámát választotta. A hős (Jimmy) nem bukik el, hisz tényleges harcot nem is folytat a társadalommal. Egyetlen fegyvere a tehetetlen indulat, a szó, Jimmy nem fejlődik, nem változik, marad ugyanazon a szinten, csak vonz vagy taszít. Szüntelenül áradó belső dinamikája érdekes, de statikus egyéniségből ered, zárt körben forog. Alison szakít vele, de a szenvedés önként visszahozza, és véglegesen melléállítja. Jimmy egy igazi tragédiának igazi hőse lehetne, de ebben a keretben inkább lehetőség. Egy esetleges drámai ciklus első része ez a színmű. Ha valódi társadalmi ellenerő szegülne vele szembe, mesteri drámai konfliktus pólusává tisztulhatna Jimmy. Ez így a lázadás szüksége, de nem a lázadás. A cselekvés, a harc távlata, de nem forradalmi cselekedet, csak groteszk vergődés ellentétes erők között.

Ezt a vergődést Osborne kitűnő drámai szerkesztéssel és lélektani motiválással érzékelteti. A feszültség szüntelenül növekszik. Az első felvonásvég Alison összeomlásával, a második felvonás első jelenete Jimmy vereségével, a felvonás második jelenete Jimmy és Helena, a két acsarkodó ellenfél váratlan összeborulásá- val végződik. Az utolsó felvonás első jelenetét Alison betoppanása zárja, az utolsó zárójelenetet pedig a mélabús happy end: Jimmy és Alison szomorú összebékülése.

Osborne ura az anyagnak. Amit még ezen túl is csodálnunk kell, az fény és árnyék, tragikum és komikum mesteri változtatása. A cselekmény főhordozója a párbeszéd, s Osborne nyelve rendkívül kifejező, plasztikus, erőteljes. Ez pont ebben a darabban fontos, mert — amint már mondtuk — Jimmy statikus figura, s egyetlen fegyvere a szó. A világsikert épp szókimondásának, őszinteségének köszönheti.

Koncsol László