Irodalmi Szemle, 1963

1963/6 - FIGYELŐ - Sándor László: Irodalmi levél

az érdeklődés. Pedig a hangsúlyt — bármily fontos és értékes haladó hagyományaink dokumentumainak feltárása (és ezt a munkát a továbbiakban is nagy elmélyedéssel és a teljességre törekvés igényével kell végezni!) mégis csak a mára és a holnapra kell helyezni, mert egyrészt lehetőségeink e tekintetben immár úgyszólván korlátlanok, másrészt bármilyen sokat végeztünk eddig, még több a tennivalónk ezután.

Nem véletlen, hogy Jírí Hájeket, a Plamen főszerkesztőjét is ez a felismerés vezette, amikor ez év tavaszán budapesti látogatása alkalmával a Magyar írók Szövetségében tiszteletére rendezett fogadáson a jelen diktálta feladatok tüzetes feltérképezését és mielőbbi megoldását sürgette. Őszintén kevesellette, ami pillanatnyilag az irodalmi csere terén történik. Felhívta a magyar írókat, esztétákat, kritikusokat, irodalomtörténészeket: a maguk részéről is tegyenek meg mindent, hogy a mai magyar irodalom kimagasló, jelentős alkotásai mielőbb eljussanak a cseh és szlovák olvasókhoz. Felajánlotta folyóiratának hasábjait a magyar toliforgatóknak és kijelentette, hogy nagy érdeklődés nyilvánul meg a cseh olvasók részéről a mát tükröző magyar írásművek iránt. Szeretnék tudni, milyen eredményeik és gondjaik vannak a magyar íróknak, mik azok a tematikus formai és egyéb problémák, amelyek a magyar alkotókat foglalkoztatják.

Becsületes és nyílt beszéd volt ez. Bizonyára nem marad visszhang nélkül. Remélhető, hogy a többi szomszéd nép íróinak képviselői is sorra jelentkeznek majd és Hájekhez hasonlóan kölcsönösen felvetik az Irodalmi csere elmélyítésének és szélesebb körűvé tételének kérdését. És ez kívánatos is, mert egyelőre valahogy erősen a lehetőségeink alatt történik mindaz, ami történik.

Önkéntelenül is visszaemlékszem a két világháború közötti évekre, különösen a fokozódó fasiszta veszély éveire. A következetesen haladó magyar, cseh, szlovák és más sajtóorgánumok rendszeresen közölték egymás anyagait, tervszerűen ismertették szerzőink könyveit. Ezen a téren példamutató volt a Korunk gyakorlata. A négy ország folyóirata, ahogy Gaál Gábor előszeretettel aposztrofálta a Korunkat, a nemzetköziség elvéhez híven számról számra közölte a magyaron kívül a román, szerb, horvát, ukrán, cseh, szlovák, német és más írók írásait, ismertette, recenzálta műveiket, beszámolókat, szemléket, irodalmi leveleket közölt egy-egy dunavölgyi nép irodalmáról, jelentős irodalmi eseményéről. Nem egyszer közölt idegen nyelvű szerzőktől kéziratból fordított műveket magyar nyelven, megelőzve így az eredetiben való megjelenést. Igen gyakran előbb jelent meg egy-egy cseh, szlovák vagy román szerző könyvéről bírálat a Korunk hasábjain, mint azon a nyelven, amelyen a könyv íródott. És mindez rendkívül mostoha politikai és gazdasági körülmények között történt, vállalva a politikai üldözés kockázatát, és tudva azt, hogy a Korunk, mint jóformán valamennyi

baloldali sajtóorgánum, nem fizet tiszteletdíjat a közzétett anyagért.

A Plamen kapcsolatkeresését, éppúgy, mint a Slovenské Pohľady-val ez év januárjában együttesen tett hasonló, de sokkalta na- gyobbszabású kezdeményezését a szocialista országok írói, művészei közvetlen kapcsolatainak szorosabbra fűzése, konkrétan egy közös több nyelvű irodalmi folyóirat régen esedékes létrehozása tekintetében, igen értékes jelenségként kell üdvözölni. Megvalósulása új korszak kezdetét jelentheti kapcsolatainkban és áttérést az eddigi eredmények számbavételének hasznos, de mégis csak szekunderértékű módszeréről a kapcsolatok konkrét művelésére, az irodalmi kölcsönösség tervszerű gyakorlására.

De van kulturális közeledésünk intenzivebbé tételének, haladó irodalmi örökségünk széles körben való népszerűsítésének még egy másik figyelemre méltó megnyilvánulása.

A budapesti könyvkiadók (Akadémia, Gondolat, Tankönyvkiadó) az utóbbi években szinte nemes vetélkedésre kelve, sorra jelentetik meg a kelet-európai „kis népek“ irodalomtörténetét, mintegy alapját vetve meg ezzel a párhuzamosan fejlődő irodalmak megismerésének, tudományos vizsgálatának és összehasonlításának. Pálffy Endre: A román irodalom története, Sziklay László: A szlovák irodalom története, Kovács Endre: A lengyel irodalom története című már ismert, vaskos kötetei nyitották meg a sort, és hír szerint rövidesen elhagyja a sajtót Csuka Zoltán: A jugoszláv népek irodalma című munkája is.

A szomszéd népek irodalmának tanulmányozása és közelebbről való megismerése azonban n

emcsak a felnőttek számára vált lehetővé. Tavaly Dobossy László szerkesztésében A szomszéd népek irodalma (Tankönyvkiadó, Budapest) címmel egy kitűnő antológia jelent meg a magyarországi középiskolások számára. A könyv szerzői rövid, magvas összefoglalók kapcsán jó válogatást közölnek a cseh, szlovák, lengyel, román, bolgár, szerb, horvát, szlovén és albán irodalomból.

Ez — bármily szerény kezdeményezés — hatásában vizsgálva, mégis jelentős tett, mert példát mutat, követésre ösztönöz, és nyilvánvaló, hogy rövidesen általános gyakorlattá válik valamennyi kelet-európai nép körében.

Felettébb fontos körülmény ez! Fontos, mert sok mindenre hívhatja fel a figyelmet, sok mindent tudósíthat. Erre utalnak a könyv okos, józan szemléletről tanúskodó előszavának ezek a sorai is: „... Azt a teljesen nyilvánvaló gondolatot kívántuk szemléltetni, hogy az évszázadok folyamán félgyarmati sorba kényszerített közép- és kelet-európai népek irodalmi fejlődése azonos vagy legalábbis hasonló belső törvényszerűségek között alakult... Ezért szükséges hát, már csak saját irodalmi múltunk teljesebb megértése végett is, hogy