Irodalmi Szemle, 1963
1963/6 - Mács József: A mostoha és a lánya
katona siess, siess Rám trombitálnak a gondok, hány éjszaka ébredek jel mélyvermű, rossz álmaimból, ó, jaj, hát merre menekszel? Mogorván hajlik rá férges kételyem a piros ködre, kopik az erőm, mint ősszel a tüskés akácok zöldje. Csöndesen ring a nyugalmam, mint tóban sárguló nádak, reám hull vérszinü fátyla a tüzes katona-nyárnak. csendőrtjátszó Mint magányos fa a ködből, zord emlékként fel-felbukkan csendőrt-játszó nyári fényben vadcsikóként űzött múltam. Mint vándor a forrásvízre, szomjazom a békességre: Ö, múlj el már tőlem végre, csendőrt-játszó nyarak fénye. Siess, siess, nem messze zeng az álom, csilingel a bor, gyöngyös tőle a szád, csíkokba siet a fény, múlik az árnyék. Siess, siess, tobzódik az éji nesz ereje„ siess a lázba, pillanatok apró kockáitól fertőzd meg magad. Siess, siess, a lényeg formáinak kardját, de csak a kardját fogod. Siess, siess, a forma puha testedre tapad. siess s játszd halálodig a felt ámadott at. Köd döngeti szemed, szádban Picasso abstrakt pipája füstölög, érted, érted? A szíved atommagja újabb ezredévekre hull, szolga vagy rabszolga, hatalmas úr! Dubay Orest metszete. Remélsz! Csokrokat ringat e mámor, dalolsz, milyen dal ez a világon? Milliók ajkán tántorog, millió jövő dala, öltözz hát fehér ruhádba s tapintsd magad, véred átszivárog. Ginzery Arpád Török Elemér
