Irodalmi Szemle, 1963

1963/6 - Fábry Zoltán: Európa elrablása

Hágen-képzetére. Peter Schmid írja itt: „A nemzeti szocialista háborút Hitler által szervezett kollektív öngyilkosságként kell felfognunk: Hágen szelleme dolgozott itt... aki nem gondolt a visszatérésre ... Hitler mindent egy értelmetlen totalitásnak áldozott fel. De itt hatalmas alternatíva dolgozott: világuralom, vagy vtlágpusztulás, és ezzel a nácik kérlelhetetlen konzekvenciával az egész nép ön- gyilkosságát határozták el.“

A germán mítoszhoz, a hősi énekekhez, Há- genhez való visszanyúlás a német imperializmus síkján magától adódó állandósultság és folyamatosság. Bizonyságát még Wilhelm Dílthey-nél is felfedezhetjük: „A germán ember legegyénibb vonása az, hogy az önmaga életét egészen és maradéktalanul kockára teszi ... nem a görögök derűs szemléletétől indíttatva, sem a rómaiak okosan elhatárolt célszerűségéből teszi azt, de az erőnek önmagáért való feltétel nélküli megnyilvánulásától hajtva... az így keletkező megrendültségben a lét legmagasabbreniű értékét és élvezetét találja meg... Ez a vonás, mely a harci örömben leli meg legmagasabbra fokozott kifejezését, hatásában kiterjed politikai rendünk és szellemi életünk egész fejlődésére.“ Itt valaki — egy híres német szellem — hiteltérdemlöen kimondotta a legélóbb német hagyomány-valóságot: a germán mítoszban való permanens visszanyulást és viszonyulást, ahol a harc önmagában és önmagáért a döntő, nem a győzelem; ahol a sikertelenség, mint halálos áldozat-lehetőség, a legnagyobb férfitett. A mozdulat, a konok gesztus a fontos, ez a halálos igézetben élvezetben végigjátszott, véghezvitt kolosszális póz. M. Clauss, a „nemes tudomány" e másik magyarázója, a germán alapvonást a „kinyúlásban (Ausgriff), a kinyújtózkodásban látja. Ezzel azt akarja mondani, hogy nem a beteljesedés, a siker, a győzelem a fontos, csupán az erre irányuló szándék, maga a mozdulat, a mozgás: a nekiindulásban összegeződö hatalmas lendület. Nem véletlen, hogy mindkét világháborúban az első menet a németek javára dőlt el. (Ma, amikor az agresszió villámcsapása, a támadó meglepetés, a mindenki mást megelőző gombnyomás, a tekintetnélküliség kalandor-gesztusa kihatásában döntő fontosságú, jó ezt tanulságul megjegyezni és megszívlelni. Annál is inkább, mert termonukleáris háborúban nincs második menet! ,,Az északi (a germán) harcközösség kiteljesedése nem az elért győzelemben nyugszik, de a győzelem után kinyúló markolásban, a győzelemért való legmesszibbre kinyújtott pillanatban", mondja Clauss. A germán alapvonás: nosiesség, a hősiességért, harc a harcért, háború a háborúért. A német háborús sterilitásnak, terméketlenségnek itt a magyarázata: önmagáért való viszonylat-nélküli, tehát embernélküli. Halál a halálért, nihil a nihilért. Clauss arról tudósít, hogy az öregedő germán férfiak, akik már nem mehettek csatába, közösen elindultak egy célnélkül kifutó hajón — minél messzebbre az otthontól — és ott kint a tengeren, kölcsönös párviadalon tagiózták le egymást.

A német militarizmus — akárcsak germán mítosza — mindig a vég jegyében áll. Páratlan kezdeti vehemenciával indul, hogy végül is halálra győzze magát: halálba győzze magát. A nihil fontosabb, mint a győzelem. A nihil mindent mozgósítva tör célja, a halálosan vállalt hatalmi katasztrófa felé. A németek megnyerik csatáikat, de elvesztik háborúikat. Malaparte a „Kaputt“-ban egy tábornokot beszéltet: „Wir siegen unsern Tód". Szóról szóra: Mi a magunk halálát győzzük. Azaz: mi a halálban győzünk, mi halálra győzzük magunkat. Malaparte így magyaráz: „Amivel azt akarta mondani, hogy a német győzelmekre a germán nép pusztulásával teszi fel a koronát, hogy a német nemzet győzelmeivel a saját halálát vívja ki". Halálos győzelmek, mint a beteljesedés önigazolásai! A katasztrófanihilizmus hartmanni axiómája, a világvég, a világpusztulás perspektívája. Ez végeredményében egyenlítést jelent a semmiben: a pusztulásban minden és mindenki egyforma lesz. Ds az idevezető ulak különbözők. A francia imperializmus lásd de Gaulle-t — romantikus önbűvöletben, a külön atombombával elkülönülő gloire-t próbálja realizálni; az amerikai a hírhedt preventív gombnyomással és a mindenütt elszórt támaszpontokkal véli magát kivonni és kimenteni az általános pusztulásból. Katasztrófát időzítenek, de illúzióik bűvköréből nem akarnak kilépni. A katasztrófa mások dolga és szenvedése.A német a legexponáltabb földrajzi ponton „tierisch-erst" hívja a szellemeket a feltétlenség, mint haláleufória itt a katasztrófatudat következményeként jelentkezik. Clauss egymást írtó öregei, békés — férfit, harcost az öldöklő halálból kivonó — végórát nem tudnak elképzelni és nem is akarnak megérni. A pusztításra érettek mindig pusztulásra érettek! Ez a máig futtatott mítoszok veszélyes realitása. A germán mítosz és az atomfasizmus időközébe belefér az egész német történelem.

(A fejezet befejező részét következő számunkban hozzuk.)