Irodalmi Szemle, 1963
1963/6 - Ladislav Mňačko: A tanú
is a keleti fronton. Röviddel az említett Ítélet végrehajtása után, annak szomorú benyomása következtében átszöktem a partizánokhoz azzal az elhatározással, hogy az igazság oldalán harcolják tovább. De ők nem ezt akarták tőlem hallani, ez őket nem érdekelte, állandóan a magukét hajtogatták, vallja be a gyilkosságot, a csökönyös hallgatása csak súlyosbítja az amúgy is nem irigylésre méltó helyzetét, vizsgálati fogságban marad, egyedül a cellában mindaddig, amíg be nem vallja, nekünk van elég időnk, s ilyen körülmények közt a vizsgálati fogságot se számítják be az ítéletbe. Ügy beszéltek az ítéletről, mintha már kész dologról lenne szó, persze az is volt... Egyedül a cellában elég időm volt gondolkodnom, sétálhattam, négy lépést fel, négy lépést alá, és gondolkodtam, gondolkodhattam mindenről. Mire való ez a komédia? Ki találta ki, és használ ez egyáltalán valakinek ? Talán valami protekciós gyereket akartak az igazgatói helyembe ültetni? Azt másképp is megtehették volna, találhattak volna arra száz egyéb, kevésbé drasztikus módot. Vagy újból kezdődik az egész? Újból üldözik az ártatlan embereket? Végül is kinek mire jó az ellenem indított bűnvádi eljárás? Aktív politikába nem keveredtem, igazgatói kötelességeimet pontosan a legjobb tudásom szerint teljesítettem, az eredmények jók voltak, nem álltam senkinek sem az útjában s a hatalmasok közül sem sértettem meg senkit... s ez az államügyész sem valami tökfej, akit az iskolában kegyelemből engedtek volna át, ügyes embernek látszik, neki is tudnia kell, hogy az érvei nem állják meg a helyüket, tanúi nincsenek, a teljes igazságot tettemről és annak indítékairól csak én ismerem, valamennyien akik erről tudtunk, csak tőlem hallhatták s ez az újonnan érvénybe léptetett büntetőjogi előírások szerint nem elegendő arra, hogy valakit elitéljenek. Višinskýnek a vallomástételről mint fő bizonyítékról szóló elméletét egyöntetűen elvetették ... akkor miért bizonygatja oly konokul a saját érveit, miért tart ki az akkori cselekedetem valótlan magyarázatánál? Amint mondom nem tökkelütött! A magyarázat egyöntetű. Parancsot kapott, hogy puhítsanak meg s állítsanak a bíróság elé, ezt a parancsot pedig nálánál nagyobbak adták ki. Kinek az érdeke, hogy tönkretegyen engem? Kinek? S ki lehet az a hatalom, hogy még ma is rá meri erőszakolni a bíróságra az akaratát? Eszembe jutott egy rég elfelejtett epizód, amikor negyvenöt februárjában kimerülve, megtizedelve csatlakoztunk az előrevonuló vörös hadsereghez: A hátországba irányítottak bennünket, s hallani sem akartak róla, hogy részt vehessünk a további hadműveletekben, amíg újból fel nem erősödünk. Együtt maradt a parancsnokságom alatt az egész alakulat. Kassára vezényeltek minket, ahol őrszolgálat feladatával bízták meg katonai egységünket. Negyvenen voltunk s az alakulatunk törzsét az ejtőernyős brigád néhány legénye képezte, de partizántevékenységünk közben a hegyekben egyesültünk egy szétszórt kis katonai alakulattal, amely kapitányuk parancsnoksága alatt tovább folytatta a hegyekben a harcot. A felkelő hadsereg több ilyen töredéke harcolt a hegyekben. A kapitány derék ember volt és a fiúk is ugyanúgy. A kezdeti bizalmatlanság hamar eloszlott s az első német hadoszlop rajtaütésénél láttam, hogy érti a mesterségét, jobban mint én, ismeri a taktikát, határozott és okos ... Megbeszéltem a fiúkkal és felajánlottuk neki, hogy vegye át a mi vegyes partizán-katonai alakulatunk parancsnokságát. Kezdetben hallani sem akart róla, de később hajlott a szóra. Tevékenységünket nagymértékben a nélkülözés, a hideg és a hó befolyásolta, inkább mi védekeztünk, mint a németek, de így is meg voltunk győződve arról, hogy ennek is megvan a maga jelentősége, mert állandóan veszélyeztettük a németeket és azáltal kötöttük le az erejük egy részét, hogy kergetniük kellett bennünket a hegyekben. Néha sikerült egy-egy rajtaütésünk, vonat kisiklatás, amitől a németek egyre nagyobb dührohamot kaptak. Annál jobb. Mondom, derék legény volt s a megpróbáltatás nehéz heteiben barátkoztunk meg, az innen eredő barátság egyre szilárdabb, tartósabb. Amikor a hátországba vezényeltek minket, átadták a kis alakulatunk parancsnokságát nekem. Kassán jelentkeztem a partizánparancsnokságon, elszállásoltak bennünket, nyilvántartásba vettek, s amikor látták, hogy nézünk ki, ruhát és néhány napi szabadságot kaptunk. Kassán abban az időben nagy volt a zűrzavar, de másképp ez akkor nem is lehetett, túl sok volt a parancsnokság és sokan voltak az önmagukat jelölt vezetők, naponta újabb és újabb katonaság vonult át a városon,
